0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Húsmarhatartás a számok tükrében – Miként lehet eredményes a gazdaságunk?

Az utóbbi évtizedben láthatólag emelkedett a húsmarhatartók és a húsmarha-állományok létszáma. Ez igen örvendetes tény, hisz’ hazánkban nagyon sok olyan terület van, amit csupán extenzív állattartással tudunk eredményesen hasznosítani. Ezt a létszámemelkedést azonban nem mindig a szakmai elhivatottság, hanem a kényszer szüli.

Számos esetben a fejt állományról térnek át a húsmarhára, vagy a praktikus megfontolások okán, például a földbérletek miatti állatállomány-tartási kötelezettség miatt. Ennek megfelelően a szakmai színvonal és a minőség is elég vegyes, ami alapvetően meghatározza a magyar húsmarhaágazat eredményességét.

És ha már eredményesség; a különböző támogatásokat vegyük ki az egyenlegből, hiszen azok nem az eredményesség javítására, hanem a különböző fejlesztések megvalósítására szolgálnak.

Úgy gondolom, hogy ha gazdaságunk eredményességét vizsgáljuk, akkor azt támogatások nélkül tegyük meg, így nem csaljuk meg objektív ítélőképességünket.

A siker záloga

Tény, hogy hosszú távon csak a költségtakarékos és magas hatékonysággal működő gazdaságok tudnak fennmaradni. Ám számomra a költségtakarékos nem azt jelenti, hogy a jószág tartására szánt pénzt csökkentsük, hanem hogy az indokolatlan költségek minimalizálására törekedjünk.

Az eredményességnek csak az egyik eleme a piaci átvételi ár színvonala – igaz, erre nem sok ráhatásunk van –, ám mindig ezt szoktuk emlegetni, amikor a jövedelmezőségről beszélgetünk. A másik legalább olyan fontos elemről, az önköltség mértékéről, nagyon kevés szó esik. Pedig ha jobban belegondolunk, ezek egymáshoz viszonyítása határozza meg gazdaságunk eredményességét. Lehet a piaci átvételi ár nagyon magas, ha én a termékemet magas költségszinten állítom elő, de ez fordítva is igaz, ha relatíve alacsony költségszint mellett dolgozom, akkor az alacsonyabb átvételi ár mellett is gazdaságosan tudom a tevékenységet végezni.

Ezzel nem azt mondom, hogy nem kellene minél jobb piaci árakra törekednünk, de be kell látni, hogy nem csak az aktuális piaci árat kell felelőssé tenni eredményességünkért vagy éppen eredménytelenségünkért.

Tudom, hogy kevesen számolják ki az önköltséget, holott nagyon hasznos és tanulságos, hiszen tiszta helyzetet teremt. A „tiszta” árbevétel és a termelési költségek egymás mellé helyezése sok esetben a valótlant eredményezik, ezáltal téves következtetések levonására vagyunk hajlamosak.

Gyakorló állattenyésztőként, a rendszeres ellenőrző-számolás nagyon jó visszacsatolást jelentett számomra.

Egy igen egyszerű példán keresztül szeretném szemléltetni, hogy a termelési eredmények javítása milyen jótékony hatást gyakorol az önköltségre, ezáltal a jövedelmezőségünkre. Nem az árbevételt kívánom kikalkulálni, hanem a húsmarhartás egyetlen fő hozamát, a választott borjú értékét veszem górcső alá. Azt próbálom lemodellezni, hogy a magasabb szaporulati mutatók és a nagyobb választási testtömeg, milyen módon járul hozzá az önköltség csökkenéséhez.

A könnyebb áttekinthetőség érdekében vegyünk alapul egy 100 tehénből álló gazdaságot, és annak mutatóit.

A magyarországi húsmarhatartó gazdaságok termelési eredményeit és költségeit feldolgozó statisztikai adatok nem állnak rendelkezésünkre, így azokkal a számokkal dolgozom, melyekkel a napi gyakorlatban folyamatosan találkozom.

Gyenge reprodukciós eredmények

Meggyőződésem, hogy a magyar húsmar­hatenyésztés egyik nagy problémája a szerény reprodukciós eredmények, vagyis a gyenge újravemhesülési mutatók. Ez fajtától és különböző konstrukcióktól függetlenül 70 százalék körül mozog. A gyenge szaporulati mutatók alapvető oka, hogy nem figyelünk eléggé az állományunk szaporodásbiológiai állapotára, hiányosságaira. Hajlamosak vagyunk mindent a tenyészbikára fogni. „Majd a bika befedez mindent” – ez a hozzáállás eredményezi a gyér eredményeket. Ha rendszeresen kontrolláljuk teheneink ivarzását, akkor még időben tudjuk észlelni a bajt (a sok visszaivarzást), és szükség esetén közbe tudunk avatkozni (energia­kiegészítés, jobb legelő, bikafertilitás).

A választási adatok erős közepesek, de van lehetőség a nagyobb választási testtömeg elérésére, ehhez azonban már bizony borjúabrakolás szükséges. Az elléseket úgy kell időzíteni, hogy a borjak nagy tejigényekor legyen bőven jó minőségű fű, és ha szükséges, tudjunk póttakarmányozni.

A számításaim alapján 100 tehén tartásához kapcsolódó költségek 15-20 millió forint körül alakulnak, természetesen ez gazdaságonként nagyon eltérő lehet a rendelkezésre álló terület nagyságától (védettségi szintjétől), a takarmánybázis előállításának módjától, a rendelkezésre álló legelőterületek minőségétől és mennyiségétől, az előmunka- és a gépimunkaigény mennyiségétől függően. Úgy gondolom, mindenki tudja a saját gazdasága adatait, jelen példában nem is a megadott összeg pontossága, hanem a tendencia és a kalkuláció lesz az érdekes.

A számok tükrében a gazdaságunk

Négy, egymásra épülő változaton keresztül szeretném bemutatni, hogy milyen nagy a termelési eredmény hatása az önköltségünkre. Ami nem változik, az az indulási tehénlétszámunk, illetve a termelési költségünk, vagyis mennyit költöttünk a jószágra.

Az első változatban a mai magyar hús­marhaszegmens valóságát vetítem ki, amely sajnos nem sok okot ad az örömre. Induló tehénlétszámra vetített tehénellések száma megközelítőleg 70 százalék, a szaporulat számát ugyan még növelhetik a beállított vemhesüszőktől származó borjak, de sajnos ettől még a tehenek újravem­hesülési mutatója nem javul. A borjúkiesések száma 15 százalék, tehát 100 élve megszületett borjúból csupán 85 kerül választásra. A 6 hónapos kori, választási testtömeg átlagosan 235 kilogramm.

A kalkulált költségből kiszámítottuk az 1 kg választási borjúra eső önköltséget, ami 1000 Ft/kg értéket mutat. Ezzel az értékkel a mai magyar piacon nem lehetünk versenyképesek. Eredményként láthatjuk, hogy gazdaságunk 800 Ft/kg-os piaci ár mellett veszteséges.

A termelési érték jelen esetben a következőképpen alakul: hozam, vagyis a választási borjak összesített tömege pénzben (ebben az esetben piaci árral számolva) kifejezve.

A második változatban javítottuk a szaporulati mutatót, nem a maximumra, hanem egy optimálisan – sok odafigyeléssel – elérhető 90 százalékra, (tehát azok a tehenek, amelyeket átteleltetünk, 90 százalékban le is ellenek). Más mutatót érintetlenül hagytunk, de így is több mint három millió forint a termelési értéktöbbletünk. Ez majdnem 9000 Ft naponta/év, ami mint a példa mutatja könnyen elérhető, kevés ráfordítással. Az önköltségünk a kalkulált piaci ár környékén van, de még drágábban állítjuk elő, mint ahogy el tudjuk adni.

A harmadik változatban a borjúkiesések számát csökkentettük 5 százalékra, ami nem egyszerű, de megoldható feladat az ellő tehenek és a borjak rendszeres ellenőrzésével. Azonban ez nem feltétlenül számít egész éves tevékenységnek, mivel a borjazási időszakra korlátozódik. Ebben a variációban kerestünk az előzőhöz képest + 1 880 000 Ft-ot! Az önköltségünk a piaci ár alá csökkent, tehát már pénzt is kerestünk.

A negyedik változatban 20 kilogrammal növeljük a választási testtömeget. Szintén igyekeztem nem elrugaszkodni a valóságtól, és teljesíthető növekedést írtam a táblázatba. Az így kapott eredmény sem rossz, hiszen ismét kerestünk 1 520 000 Ft-ot, ám ehhez borjúóvoda (egyszeri beruházás), borjúabrak és odafigyelés szükségeltetik. Az önköltségünk majdnem 100 Ft/kg-mal alatta marad a piaci árnak, ami nagyobb borjak esetén lehet, hogy még jobban is alakulhat.

A végeredmény nagyon beszédes: 6 596 000 Ft! Természetesen ez az összeg pozitív és negatív irányban is változhat kisebb-nagyobb mértékben, annak függvényében, hogy mennyire tudunk jó termelési mutatókat elérni.

Forrás: Kistermelők Lapja