0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A végéhez ért az ÉSZAKERDŐ Zrt. határon átnyúló projektje

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Kassai Gyermekvasúttal közösen 2018-ban indított közös projektet a lillafüredi és a kassai kisvasutak fejlesztésére az Interreg Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében. A program 2020. május 31-én zárul le.

A pályázatnak köszönhetően a Lillafüredi Állami Erdei Vasútnál (LÁEV) megújult a Miskolc-Dorottya utca állomás, valamint elkészült egy új, ún. „LÁEV-31 típusú”, historikus kivitelű replika „kis-zárt” személykocsi. A kassai partner kisvasútján hasonló fejlesztések valósultak meg: új állomási felvételi épületet emeltek Csermelyvölgy állomáson, újjáépítettek egy korábban megszüntetett forgalmi kitérőt, valamint mozdonyokat szereztek be és újítottak fel.

A LÁEV miskolci végállomásán megvalósult fejlesztés keretében megújult a teljes utasfogadó tér: az állomás I. vágánya mellett új, emelt szintű peron épült térvilágítással, ami nagyban segíti a vonatra történő felszállást mind az idősek, mind a mozgásukban korlátozott utasok számára. Az állomás „kapujában” a kibővített téren új látványelemeket helyeztek el – egy kiállított „személykocsi-szelet”, egy kisvasúti vágányokból épített obeliszk és a LÁEV vonalhálózatát leképező, a nevezetességeket kisplasztikák segítségével bemutató térburkolati vonalrajz ad ízelítőt a kisvasút mentén található nevezetességekből, látnivalókból. Az állomást ősszel vehették birtokba az utasok.

Idén tavasszal fejeződött be a replika személykocsi építése. Az új kocsi mintáját a LÁEV járműállományába tartozó, az 1920-as években épült, „jellegzetesen lillafüredi”, muzeális értékű 31 pályaszámú személykocsi adta.

Az új kocsi ennek másolataként készült el a miskolci Espiker Kft. kivitelezésében. A kassai kisvasúttal közös projekt apropóján a „Kassa” nevet kapta, belső berendezését is ennek megfelelően alakították ki. Az utasok látványos tablókról tudhatnak meg érdekességeket Kassa történelmi nevezetességeiből, valamint a LÁEV partneréről, a Kassai Történeti Gyermekvasútról. Az új kocsi első, utasok számára is nyilvános útjára azonban még várni kell, hiszen a járványügyi helyzet miatt a kisvasúton egyelőre csak nyitott kocsik közlekednek.

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt. közlemény