0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Meghosszabbítva: június 15-ig még kihasználhatják a 80 ezres idénymunkás-keretet Németországban

Nem használták ki az áprilisra és májusra megállapított összesen 80 ezer fős keretet, így június közepéig még fogadhatnak idénymunkásokat a németországi gazdaságok a tavasszal közzétett feltételek szerint. Kizárólag repülővel érkezhetnek a dolgozók továbbra is.

A szezon eleji pánik után április első napjaiban nagy szó volt, hogy megállapodott a szövetségi belügy- és agrárminiszter, és közösen jelentették be, hogy szigorú feltételekkel, kizárólag légi úton 40-40 ezer mezőgazdasági idénymunkás érkezhet Németországba április és május folyamán (a szigorú feltételekről mi is beszámoltunk akkori cikkünkben). A keretet azonban

még messze nem használták ki, mindössze 33 ezer kelet-európai idénymunkás érkezett a két hónap alatt,

ezért június közepéig még élhetnek a lehetőséggel a gazdálkodók és az idénymunkát vállalni tervezők – számolt be róla a német agrarheute.com portál.

Julia Klöckner agrárminiszter és Horst Seehofer belügyminiszter legutóbbi megállapodása szerint tehát június közepéig az eddigi feltételekkel folytatódhat az idénymunkások beutaztatása,

utána pedig újratárgyalják a kérdést.

A legfontosabb biztonsági előírások, hogy

• a repülőtéren tesztelni kell mindenkit,

• a teszt eredményét el kell juttatni az illetékes egészségügyi hatósághoz,

• megérkezés után 14 napig elkülönítve kell dolgozni,

• az egész üzem területén szigorúan be kell tartani a 1,5 méteres távolságot és a higiéniai előírásokat,

• a szállásokat megfelelően takarítani kell,

• kis létszámú csoportokban kell dolgozni, a csoportok egymással nem keveredhetnek.

„Az agrárium megmutatta, hogy felelősen képes viszonyulni a kötelezettségekhez, nem volt több a kihágás, mint mondjuk a futballbajnokságban” – fogalmazott Horst Seehofer belügyminiszter az elmúlt két hónap tapasztalatairól.

Mindenesetre csak május végéig, vagyis a beutazási engedmény meghosszabbításának bejelentése után kell informálniuk a tartományi kormányoknak az illetékes szövetségi minisztériumokat arról, hogy a saját területükön miként ültették át a gyakorlatba az előírásokat – írja ugyancsak az agrarheute.com, a németországi hírügynökség tájékoztatására hivatkozva. Tartományonként ki kell tölteni egy kérdőívet egyebek között arról, hogy

hány idénymunkást fogadtak és milyen üzemekben helyezkedtek el; hány üzemet ellenőriztek a tartományi hatóságok, hány panasz érkezett

az ügyben, milyen jellegűek voltak a szabálysértések és hogyan szankcionálták azokat. Julia Klöckner szövetségi agrárminiszter ezenkívül a gazdaszövetségeket is megkérte, hogy működjenek közre a szabálysértések felderítésében. Mert, hogy vannak olyan „fekete bárányok”, akik egyszerűen fittyet hánynak az idénymunkás-szabályokra, az aligha tagadható, a német sajtót bejárták az ilyen témájú tudósítások (mi is idéztünk belőlük).

A Spiegel egyik cikke pedig eközben erős kritikával illeti az egész előírásrendszert, mondván, hogy annak jogi státusza teljesen bizonytalan, nem törvény és nem rendelet,

nem világos, hogy kit és mire kötelez,

a hatóságok is tanácstalanok, hogy ad-e nekik felhatalmazást bármilyen ellenőrzésre.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu