Back to top

Az antwerpeni díszposta - Alakgalamb Flandriából

Antwerpen Belgium egyik legfontosabb városa, egyben az azonos nevű tartomány székhelye. A város Flandriában, Belgium három régiójának egyikében található. Itt tenyésztették ki az antwerpeni postagalambot, amely fajta az antwerpeni díszpostafajta alapjának tekinthető.

Az antwerpeni díszposta tehát belga származású, jelenlegi formájára azonban Angliában a 19. század utolsó harmadában az antwerpeni postagalamb, az indus, a sirály­kák (főként a bagolysirályka) és egyéb fajták felhasználásával tenyésztették ki. (A fajta egyes egyedeiben időnként kialakuló nyakfodor a sirálykaősökre emlékeztet, ami ennél a galambnál súlyos hibának minősül.)

Háromféle „arcváltozatban”

Az antwerpeni díszposta a postagalamb-rokonságú galambfajták, azon túlmenően a klasszikus alakgalambok közé tartozik. Az alakgalambok között több díszpostafajta található: a lengyel, az angol, a holland, a belga és a magyar díszposta, valamint az amerikai óriásposta. Az alakgalambok közé soroljuk néhány húsgalambfajta kiállítási típusát (texán, római, strasszer stb.), és számunkra olyan kedves galambfajtákat is, mint a magyar óriás, az alföldi bugagalamb, a pöstyéni óriás vagy a szováti kék.

Az antwerpeni díszposta erős testű, izmos, kissé felegyenesedő testtartású, vastag csontozatú, rövid lábú fajta, amelynek különös jellemzői a tojásdad alakú, nagy és vastag, tojásformájú fej, és a rövid, vaskos csőr.

Háromféle „arcváltozatban” tenyésztik: a hosszúarcú változatnál a tarkó íve hosszabban húzott, a középhosszú változatnál a tarkó ívhossza rövidebb, a rövidfejű változat profilja pedig optimális esetben kört formál.

Fotó: Nényei Borbála

Jellegzetessége, hogy a fej formája felülről nézve, a csőr felé irányuló ék benyomását kelti. Szemei nagyok, a fejtető vonalától távol esők, a szem színe a vöröstől a narancsszínűig változhat. A szemgyűrű keskeny és feszes, a csőr irányába kissé kiszélesedik, színe a tollazat színéhez idomul.

A vastag csőr tompa, a két csőrkáva többé-kevésbé azonos méretű, jól zárt, egymáshoz hézagmentesen illeszkedik. Az orrdudor jól fejlett, sima, finom szövetű, szárny(szív)szerűen helyezkedik el, az orrdudorok fej felőli oldala S-alakban csatlakozik a fejhez.

A nyak erős, inkább rövid, mint középhosszú, a toroknál jól kikerekedik. A mell jól fejlett, széles, domború.

A váll széles, a hát hosszú és lapos, a farok közepes hosszúságú, jól zárt, a talajt majdnem érintő, keskeny, de a tollak szélesek. Lábai rövidek és erősek, a comb jól izmolt, az ujjak megfelelően terpesztettek, a galambnak stabil állást biztosítanak. Tollazata sima, a testhez szorosan illeszkedő. A színre és a rajzra vonatkozó követelmények a tiszta színek, a széles és telített színű szárnyszalagok, valamint a nyaktollazat erős fémfényű csillo­gása.

Kovácsoltak, tigristarkák…

Az antwerpeni díszpostát számtalan színváltozatban tenyésztik, így fehér, vörös, fekete, sárga, barna színekben, de kedveltek a fakók (kékfakó, barnafakó, vörösfakó, sárgafakó), a kovácsoltak vagy éppen a tigristarkák (fekete tigristarka, sötét tigris­tarka) is.

A fajta értékelésénél fontos az összbenyomás, vagyis a fejforma, a csőr és a csőrdudor, a szem és a szemgyűrű kinézete, valamint a testforma, a testtömeg, az állás, a tollminőség és a tollszín.

Az antwerpeni díszpostafajtát esetenként összetévesztik az antwerpeni smerle galambfajtával (Antwerpener Smerle), amely azonban különbözik az előzőtől. A legszembetűnőbb eltérés, hogy az antwerpeni smerle testtartása kissé egyenesebb, és a nyak előoldalán egy jól látható nyakfodor („tollas nyakkendő”) található.

Forrás: 
Kistermelők Lapja
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kistermelők Lapja 2020/5 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Egymás képességeinek figyelembevételével képesek az együttes mozgásra

A madarak együttes mozgása lenyűgöző látványt nyújt, viszont ennek a harmóniában történő repülésnek az elvét nem igazán tudták mindeddig megfejteni. AZ ELTE fizikusai erre rájöttek, és ezt a megoldást el is lesték a természettől, hogy minden eddiginél több drón gyors reakcióidejű, ugyanakkor harmonikus együttmozgását tudják koordinálni.

„Rókás tojások” Győrszemeréről

A sokak által már jól ismert „rókás” emblémás tojás előállítója, a Fuchs Agrár Kft. újabb fejlesztésen van túl. A közelmúltban átadott győrszemerei telep tartási technológiája a hagyományos „paraszti-tanyasi” és a korszerű nagyüzemi rendszert ötvözi.

Húsvéti nyusziból nem lesz pecsenye

Béres Péter családjával a Pest megyei Pusztazámoron él. Bence fiúk kérésére 4-5 éve vásárolták meg az első nyuszit, aki nem házi kedvencként, hanem tenyészállatként volt tartva, mert a családban mindenki szereti a nyúlhúst.

A kacsatojástól a hizlalásig

A tojásrakások megkezdése szempontjából a kacsa az egyik legkorábban tojó víziszárnyasunk, amennyiben természetes körülmények között tartjuk. Azonban ez csak általánosságban mondható, mivel egyes fajták esetében ez eltérő lehet. Aki a fajtaválasztáson túl van, fel kell mérnie a lehetőségeket, hol, milyen tojás vagy állat vásárlására van mód.

A gazdák folyamatosan a társadalom célkeresztjében vannak

A német és a francia farmerek harmada veszített a motivációjából a folytonos szekálás miatt, vagyis amiatt, hogy a növényvédőszer-használattól kezdve az állatjóléten át egy csomó témában ők váltak a társadalom céltáblájává. A magyar és az olasz gazdák viszont mindebből alig érzékelnek valamit – derült ki a Copa Cogeca friss felméréséből.

Esznek ők eleget!

Főleg nyáron, a nyaralások során a legjellemzőbb a vízimadarak etetése. Bármennyire is kedves, édes jószágnak tűnnek, higgyék el, esznek ők eleget! Legyen szó hattyúról, récéről, szárcsáról, lúdról vagy sirályról, a nevükben kérném meg önöket, hogy sehol és semmivel ne etessék őket!

Mennyit kereshet egy gazdálkodó? Erősen a valós összeg fölé tippeltek a laikusok

Hollandiában tették fel a kérdést egy online felmérésben 13 ezer élelmiszervásárlónak, hogy szerintük adott élelmiszerek árából mennyi marad a termesztőknél. Az eredmény egyértelmű: lényegesen túlbecsülték a gazdák bevételét, átlagosan a valós összeg másfélszeresét feltételezték – számol be róla az agrarheute.com portál.

A kecsketartás csak távolról romantikus - Egy kezdő állattartó kalandjai

Városiként költöztünk pár éve falura, az első pillanattól kezdve az önellátás szándékával, állatokat tartva, növényeket nevelve. A kezdők vakmerőségével ugrottunk fejest, és noha bicskánk eddig még nem tört bele az önként vállalt létformába, pár tanulságos pofont már kiosztott nekünk az élet.

Az angus szarvasmarhákban találta meg számítását a fiatal gazda

Új, havi rendszerességgel megjelenő cikksorozatot indítunk útjára a Magyar Mezőgazdaság hetilap hasábjain: ebben olyan gazdaságokról írunk, melyeket fiatal, ambiciózus gazdálkodók vezetnek. A sorozat első cikkében az angus szarvasmarhákat is tenyésztő, azok húsát saját vágópontjukon feldolgozó kisoroszi Molnár Családi Gazdasággal foglalkozunk. Ízelítőnk következik.

eShepherd az intelligens jeladó

Az ausztrál fejlesztésű jeladó virtuális kerítésként is szolgál, és lehetővé teszi az állatok szinte állandó megfigyelését.