A batla mintegy száz évvel ezelőtt még viszonylag gyakori fészkelő madárnak számított, napjainkban azonban évente nem több mint öt-húsz pár fordul meg nálunk, sőt egyes években egyetlen fióka sem bújik ki hazánkban a tojásból. Ma még csak sejtéseink vannak arról, miért is szorult ki a faj. Pedig egy igazi kozmopolita, mely az Antarktisz és Dél-Amerika kivételével minden kontinensen előfordul. Egyesek szerint monotipikus faj, azaz alfajai nincsenek, míg mások a nálunk is előforduló törzsalak mellett még egy alfaját különböztetik meg.
de fokozatosan kiszorult Magyarország nyugati területeiről, s a költő párok ma is jellemzően a Hortobágyon fészkelnek.
Gyakran vegyes gémtelepeken építik fészkeiket, leginkább bakcsók és üstökös gémek közelében, de ott, ahol sok batla él, előfordulnak tiszta telepei is. Vannak párok, melyek a nádtorzsára építik száraz nádból fészkeiket, mások magasabb fűzfákra, tölgyre építkeznek, jellemzően száraz gallyakból. Általában négy tojásból áll a fészekalj, melyet a legutolsó tojás lerakása után kezdik ülni a szülők, felváltva. A fiókák háromhetesen kelnek ki, hathetesen pedig már röpképesek.
Ezután a család nagy területeket kóborol be, gyakran 40-60 kilométert is megtesznek naponta. A tapasztalatlan fiatalok ilyenkor gyakran megsérülnek, s válnak a különböző ragadozók prédájává is. A legyengült vagy sérült madarak olykor bekerülnek a hazai madármentő központokba is, ahol gyógykezelésük kezdetben igen sikeres, mivel kevésbé stresszérzékeny faj. Viszont azoknak az állatoknak zárttéri tartása, melyeket nem lehet a szabadba visszaengedni, komoly kihívást jelent, mivel sokuk csőrét egy makacs, nehezen gyógyítható gombás megbetegedés támadja meg. Szerencsére évről évre többet tudunk a batlák tartásáról, így egészségmegőrzésük is egyre sikeresebb.
