Back to top

Ráncfelvarrás a kertben

A kertek felújítására általában akkor lehet szükség, amikor tulajdonunkba kerül egy elhanyagolt porta, vagy ha valamilyen okból több éve elmaradtak a legalapvetőbb kerti munkák is benne. Ilyenkor a kert elvadul és egy természetes ökoszisztémához hasonlóan kezd kinézni. Ennek is meg van a szépsége, de egy kert mégis csak kultúrövezetnek számít: jó ha felfedezhető benne az emberi kéz munkája...

Öreg kert nem vén kert

Egy kert elöregedése nem azt jelenti, hogy a növények benne ne lennének ifjíthatóak. Egy idős kertből sokkal hamarabb lehet újra szép és termő területet varázsolni, mint ha tar vágás után újra telepítenénk mindent.

Egy elhanyagolt kertben elsőként a kimaradt munkafolyamatok kedvezőtlen hatásait kell megszüntetnünk. A fák, cserjék megifjítása mellett fontos a tápanyag utánpótlás is, hogy gyorsan felvehető tápanyagokkal lássuk el a területet, hiszen lényeges, hogy a metszések után az új hajtások gyorsan kifejlődjenek.

A dús növényzetű kert még nem elvadult
Fotó: wikipedia
Az ifjítási folyamatot legjobb tavasszal, vagy nyárelején elkezdeni, mert ha nyár vége felé jut erre idő és ekkor kezdjük el a tápanyagok adagolását, akkor az adott évi vesszők nem fásodnak meg kellő képen, így fagykárokra számíthatunk a rákövetkező télen. Tehát nyár végén kezdett kertfelújításnál, a tápanyag utánpótlást hagyjuk következő tavaszra.

A több éve össze nem szedett lombot gereblyézzük össze, és komposztáljuk, vagy ez esetben semmisítsük meg. A gyepfelületre terítsünk vékonyan érett marhatrágyát, amit jól gereblyézzünk be - akár gyepszellőztetéssel egy menetben. Ennek híján gyepműtrágyával is végezhetjük a tápanyagok utánpótlását.

A beteg részek eltávolítása, ritkítómetszés, valamint a vízhajtások levágása is esedékes.
Fotó: wikipedia

Tápanyagpótlás injektálással

Az idősebb fák, cserjék körül jó tápanyag-utánpótlási módszer az injektálás. Minden egyed mellett 3-5 helyen verjünk le 30-40 cm mélyen egy kihegyezett karót, majd kihúzva az így kialakult lyukba szórjunk valamilyen gyantaburkolt komplex, hosszú hatású műtrágyát. Ez lévén szabályozott tápanyag leadású, nem károsítja a gyökeret, és nagyon hatékony lesz, mert egyből a gyökérzónában fejti ki hatását.
Egy sok éve elhanyagolt kertben kórokozók, kártevők lehetnek jelen, ám idővel egyensúlyi természetes életközösség alakulhat ki, mert a károsítók ellenségei is megjelentek már a területen, ezzel szabályozva, részben visszaszorítva azok kedvezőtlen hatását. Érdekes, de egy pár éve elhanyagolt kertben több kórokozó és kártevő lehet jelen, mint egy tíz éve magára hagyottban.

A gyümölcsfák törzsének kérgét gyökérkefével tisztítsuk meg, ezzel az ott megbúvó rovarkártevőket tizedelhetjük meg. Ezután érdemes törzsmeszelést végezni, ami egyrészt elpusztítja a tisztításkor felszínre került kártevőket, másrészt véd majd jövő évben a kora tavaszi felmelegedéskor kialakuló fagylécek ellen.

Az idősebb fáknak, cserjéknek jól jön a tápanyag utánpótlás.
Fotó: wikipedia

Ne a magasban legyen szép

Az, hogy egy fa, vagy cserje elöregedett, nem azt jelenti, hogy nem ifjítható. A kultúrnövények metszést igényelnek. Ha ez elmarad, ágrendszerük felkopaszodik, tehát csak a napos részeken lesz élőlomb, alul lehullajtja leveleit. Ez dísznövényeknél nem előnyös, mert 2-3 méteres magasságban hiába szép a lombja, ha mi 1-2 méteres magasságban látjuk őt, ahol kopasz. Gyümölcsöknél hasonlóan kedvezőtlen a felkopaszodás, hiszen így nem elég 2 méteres létra a gyümölcsök szedéséhez, hanem 4-5 méteres kell.

A rendszeresen karbantartott növényeknél a metszés lényege a termőegyensúly kialakítása, a lombkorona jó napátjárhatóságának a biztosítása, ami a terméséréshez kell.

Elöregedett fák ifjításakor a fiatal földközeli hajtások kialakítása a cél, ha ez megvan, 1-2 év múlva már gondolhatunk a termésmennyiségre is. Tehát vágjuk le a törött részeket, és a vastag ágakból is az egymást keresztezőket. Cél, hogy a vágás alatt új vesszők fejlődjenek, másik, hogy a fény ide is behatolhasson, azaz az újonnan növő vesszők a fényhiány miatt már ne kopaszodjanak fel.

Díszcserjék esetén a föld felett 25-30 centiméter magasságban levághatjuk a teljes ágazatot tavasszal, így a gyökérnyakból új hajtásokkal ifjul majd meg a növény, igaz 1-2 évig virágzásra emiatt ne nagyon számítsunk.

A kihívások kedvelőinek: innen szép nyerni!
Fotó: youtube

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ahol más megoldás nincs - Izgalmas magyar agrárinnovációk

Amerikai befektetési szakértők előtt mutatkozott be öt magyar agrárinnovációs vállalkozás. A HunAgriPower virtuális esemény egyik fő célja volt, hogy a magyar startupok betekintést nyerjenek az Egyesült Államok mezőgazdasági piacának működésébe, és a szakmai visszajelzések alapján fejleszthessék tovább exporttevékenységüket.

Gondozásmentesen is tarthatók egyes varjúhájfélék

A varjúháj (Sedum) nemzetségbe világszerte több mint ötszáz növényfaj tartozik. Magyarországon a borsos varjúháj és a hatsoros varjúháj azok, melyekkel gyakran találkozhatunk hegyvidékeken. Jól bírják, sőt igénylik a tűző napsütést és a szárazságot, ezért kerti felhasználásuk több szempontból is előnyös.

Meglepetés zöldborsóból, de küzdelmes a betakarítás

Az Agro Marketing ’95. Kft. 1500 hektáron integrál zöldborsótermelést. Ez a 12 ezer hektárra tehető hazai vetésterület 12-13 százaléka, tehát meghatározó része. Évek óta szervezik a zöldborsó és a csemegekukorica előállítását, munkájuk nélkülözhetetlen, a szakma elismeri. Kis József tulajdonos ügyvezetővel a termesztés idei feltételeiről, nehézségeikről és küzdelmeikről beszélgettünk.

Nagy területi különbségek a talajnedvességben

Az aratásra száraz, meleg idő kellene, hogy optimális szemnedvesség alakulhasson ki és a keleten sokfelé sáros talajokra rá lehessen menni a gépekkel. Ugyanakkor a Dunántúlon már többfelé egyre jobban kiszárad a talaj, szomjaznak a nyári kultúrák és várják az esőt.

A lustaság jót tehet a talajéletnek

A talajműveletek munkafolyamatai igen fontosak lehetnek növényeink érdekében. Szinte minden nagyüzemi munkának megvan a kiskerti megfelelője: szántásnak az ásás, kultivátorozásnak a kapálás, fogasolásnak a gereblyézés. Ám egy irányzat szerint ezek egy része elhagyható.

Szépen fejlődnek a burgonyák

Burgonyás körökben mindig várva várt esemény a nyáron Berzencén szervezett fajtabemutató. A Solanum Kft. területén nem csak állományban lehet látni a több tucatnyi kísérleti anyagokat, hanem az esemény fontos helyszíne a szakmai tapasztalatcserének is.

Esős napok után – Növényvédelmi előrejelzés 28. hét

Az elmúlt hetek változékony, de jobbára csapadékos időjárása nem maradt növényvédelmi következmények nélkül. A nyáriasan meleg időjárás a bőségesebb csapadékellátottsággal párosulva nemcsak a kártevőknek kedvezett, hanem a nedvességkedvelő kórokozóknak is.

Fejlesztési kényszer az agráriumban

A járvány okozta bizonytalanságok miatt nehéz éve van az agráriumnak, azonban ezen problémakört áthidaló fejlesztések felgyorsíthatják a mezőgazdaság modernizációját. A beruházásokhoz szükséges forrást igen kedvező feltételek mellett igényelhetik a gazdák a különböző támogatott konstrukciók révén. Ez volt a fő téma a július 7-én tartott OTP Agrár sajtóreggelin.

Kiszámíthatatlan piac

A Phalaenopsis értékesítését éppen akkor kezdték, amikor Európába ért a koronavírus-járvány; a válság kezdetén a termelők mintegy 1,5-1,8 millió növényt dobtak el. Az akkori nagyon nyomott árak azóta már újból emelkednek, most viszont a késedelmes fizetések miatt aggódnak a termesztők.

Növényvédelem növényi levekkel

A vegyszermentes kertészkedés során többféle módszerrel oldhatjuk meg, hogy megóvjuk növényeinket a kórokozók, vagy kártevők támadásától. Egyik lehetőségünk az, hogy növényekből készíthető permetleveket alkalmazunk.