Back to top

Jelentősebb csapadék segítheti a talajok átnedvesedését

A hét első felében többfelé alakultak ki záporok, zivatarok az országban, ezekből azonban csak szerdán hullott elszórtan nagyobb mennyiségű csapadék. Az elmúlt öt nap csapadékösszege az ország nagy részén mindössze 1 és 5 mm között alakult, csak kevés helyen esett számottevő mennyiség. Ezek a gyenge esők, záporok csak arra elegendőek, hogy a talaj felszínének kiszáradását megakadályozzák.

Időjárásunkat a következő napokban egy Északnyugat-Európa fölött örvénylő nagy kiterjedésű ciklon határozza meg, melynek előterében hazánk fölé délnyugati irányból meleg, nedves légtömegek áramlanak, majd a jövő hét elején a mediterrán térségben alakul ki egy légköri képződmény, amely szintén csapadékos időt okoz – írja a met.hu.

Így a következő egy hétben gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég, és akár heves záporok, zivatarok kialakulására is számítani lehet.

Pénteken a nap második felében eső is hullhat. Szombaton átmenetileg csökken a csapadékhajlam, csak elszórtan lehetnek záporok, és a Dunántúlon ez vasárnap is így marad, keleten akkor már többfelé lesznek záporok, zivatarok.

Fotó: met.hu

A jövő hét első felében ismét országszerte többfelé lehet csapadékra számítani főként záporok, zivatarok formájában. A következő egy hétben a jelenlegi számítások szerint az ország nagy részén 20-50 mm közötti csapadékmennyiség valószínű, ami az eddiginél számottevőbb mértékben nedvesítheti át a talaj felső fél méteres rétegét.

A csapadékosabb idővel a levegő páratartalma is megnövekszik, ami számos növényi kórokozó számára jelent kedvező feltételeket.

A szél csütörtökön és pénteken lesz nagy területen erős, szombattól mérséklődik, és csak zivatarok környezetében kell erős vagy viharos szélre számítani, máshol legfeljebb élénk széllökések lesznek jellemzőek. Melegszik az idő, a minimum hőmérsékletek már mindenütt 10 fok fölött, 13 és 18 fok között alakulnak, és a maximumokra is az évszaknak megfelelő, 23-27 fokos értékek lesznek jellemzőek. Ennél hidegebb pénteken várható a Dunántúlon egy hidegfront átvonulása miatt.

Fotó: met.hu

Forrás: 
met.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Már elektronikusan is beadhatók a halgazdálkodási szakterület kérelmei, bejelentései

Július 8-ától már elektronikusan is benyújthatják a halgazdálkodásban érintett szereplők a halgazdálkodási szakterülettel kapcsolatos kérelmeiket, bejelentéseiket a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén (ÜPR) keresztül.

Egyre több helyen kínálnak magyar görögdinnyét

Ha nyár, akkor dinnye. Az idén azonban lassan köszönt ránk a nyári meleg, és a hűvös, csapdékos idő miatt a dinnyeszezon is később indul. A folytatás remélhetően jobb lesz, és úgy tűnik, importnyomásra is kevésbé kell számítaniuk a termelőknek. Horváth Vivientől, a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete titkáráról kértünk helyzetjelentést.

Egy kenyéren vagyunk – a búzaösszeöntés az összefogást jelképezi

A Szarvasi Szárazmalom udvarán tartották csütörtökön a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program sajtótájékoztatóját. Július 31-én a Kárpát-medencei magyar gazdák által felajánlott búza összeöntésének Szarvas lesz a helyszíne, és ebben a lóvontatású szárazmalomban őrlik meg egy részét. A lisztadományokat – az eddigiekhez hasonlóan – rászorulók között osztják majd szét.

Meglepetés zöldborsóból, de küzdelmes a betakarítás

Az Agro Marketing ’95. Kft. 1500 hektáron integrál zöldborsótermelést. Ez a 12 ezer hektárra tehető hazai vetésterület 12-13 százaléka, tehát meghatározó része. Évek óta szervezik a zöldborsó és a csemegekukorica előállítását, munkájuk nélkülözhetetlen, a szakma elismeri. Kis József tulajdonos ügyvezetővel a termesztés idei feltételeiről, nehézségeikről és küzdelmeikről beszélgettünk.

Nagy területi különbségek a talajnedvességben

Az aratásra száraz, meleg idő kellene, hogy optimális szemnedvesség alakulhasson ki és a keleten sokfelé sáros talajokra rá lehessen menni a gépekkel. Ugyanakkor a Dunántúlon már többfelé egyre jobban kiszárad a talaj, szomjaznak a nyári kultúrák és várják az esőt.

Fokozott figyelmet kér a közlekedőktől az aratási munkák miatt a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felhívja a közutakon közlekedők figyelmét, hogy a június végén kezdődött aratási munkák miatt nagy számban vesznek részt a forgalomban mezőgazdasági munkagépek. A köztestület kéri a járművezetőket, legyenek türelemmel, és csak fokozott óvatossággal előzzenek az utakon.

A lustaság jót tehet a talajéletnek

A talajműveletek munkafolyamatai igen fontosak lehetnek növényeink érdekében. Szinte minden nagyüzemi munkának megvan a kiskerti megfelelője: szántásnak az ásás, kultivátorozásnak a kapálás, fogasolásnak a gereblyézés. Ám egy irányzat szerint ezek egy része elhagyható.

Akaratlanul épp a parlagfűnek segítettek a kaszálásokkal

A csapadékos nyár eleji időjárás kedvezett a parlagfű tömeges kelésének. Ez a késői gyomosodás sok tekintetben próbára tette a gazdákat, mivel a parlagfű a gyomirtási szezon végén, illetve azt követően kelt tömegesen, ami a szántóföldi kultúrákban jelentősen csökkentette a védekezési lehetőségeket. A közterületeken, ruderáliákon is különös helyzet adódott, mivel épp a korai kaszálások juttatták fényhez a kelő parlagfű-növényeket.

Okos talajgazdálkodás – Központi talajadatbázis jöhet létre Magyarországon

A fenntartható talajgazdálkodásról tartott online konferenciát szerdán a budapesti Holland Nagykövetség és a Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület. Az előadók konkrét példák és a szabályozási mellett a termelési oldal bemutatásával keresték a választ arra, hogy hogyan lehet visszaállítani a túlhasznált termőföld minőségét, valamint, hogy hogyan lehet megóvni a talajt.

Megingott az agrárium válságállósága

A Takarékbank agrárelemzői szerint még az idén csökkenhet az agrár-élelmiszeripari kibocsátás az Európai Unióban. Az élelmiszer termékpályák állapotát és kilátásait bemutató új Takarék AgrárTrend Index alapján, bár kissé javultak az agrárium szereplőinek várakozásai a második negyedév végére, de az elemzők véleménye szerint megingani látszik az agrárium válságállósága.