0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 19.

Állattitkok, emberkalandok

Szegeden egy szép, 45 hektáros tölgyerdő rejti Magyarország legnagyobb vadasparkját. A hely nevezetessége, hogy több kontinens ritka, jobbára veszélyeztetett állatfajait mutatja be természetes körülmények között. E fajok génmegőrzése, tenyésztése az intézmény fő feladata, de emellett fontos szerepet kap a természetvédelem, az oktatás, a kutatás és a szórakoztatás is.

Az „örökifjú” csupasz turkáló, a „szumózó” elefántok, „ujjlenyomat” a pingvin hasán – bármily hihetetlen, e furcsaságokról is szó esett vadasparki látogatásunkkor. Meg persze mindarról a sok értékes programról, amit a DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt.-vel karöltve létrehoznak. A vadaspark igazgatója, Veprik Róbert húsz éve részese az erdei állatkert életének. Tudomása van minden apró részletről, a szakma a kisujjában, mégis a friss rácsodálkozás szenvedélyével mesél állatokról, kalandokról, kollégákról. Körbevezet birodalmán, és bemutatja a tavaszi zöldülést váró, madárdaltól hangos parkot és lakóit.

„Vadasparkunk a természet kertje. Együtt élünk az erdővel, ami gyönyörű környezetet teremt az állatoknak. Minden fejlesztésünknél vigyázunk a fákra, és folyamatosan gondozzuk őket.

Magyarországon nálunk van arányában a legtöbb olyan állatfaj, ami természetvédelmi szempontból veszélyeztetett és a megmentésére irányuló nemzetközi génmegőrzési programokban került hozzánk. Tervszerűen tenyésztjük az állatokat, szigorúan előírt, szabályozott körülmények között. Kereskedés kizárva, ingyen kapjuk, és ingyen is adjuk őket” – meséli. Közel kétszáz faj ezernél is több egyedét tudják megmutatni, földrészenként csoportosítva. Persze mindenki a „legekre” kíváncsi.

Mentőközpont

A park működtet természetvédelmi mentőközpontot is, ahová évente ezer-kétezer különféle állat érkezik. Alapvetően védett és fokozottan védett fajokból, de kölyökvidrától kezdve őzgidán át a ragadozó madarakig, mindenféle hazai vadon élő, valamint a hatóság által lefoglalt állat kerül hozzájuk. Arra törekednek, hogy aki szabadon született, az szabadon is élhessen. Sok sérült gólyával találkoznak. Az orvosi vizsgálat után, ha bármi esélye van a madárnak az életre, itt tartják, gondozzák. És bár állapotából adódóan némelyikük örökre „állatkerti madár” marad, évente mégis 20-25 gólyát sikerül visszaengedni a természetbe. Számtalan énekes és ragadozó madarat is szabadon engednek, a mentett állatok közel felét.

Különlegességek, ritkaságok

Selyemmajmokból van a leggazdagabb gyűjteményük, köztük több olyan fajjal, ami más hazai állatkertben nincs. Kuriózum a csupaszpofájú tamarin, aminek rendkívül körülményes tartása igen nagy szakmai felkészültséget igényel. A Brazíliában őshonos majmocska erősen veszélyeztetett, Európa állatkertjeiben is mindössze félszáz egyede található. Speciális takarmány-, és fényigényük ellenére Szegeden már sikerült szaporítani őket. Hatalmas D-vitamin szükségletüket napfénypótló, teljes spektrumú lámpákkal elégítik ki. Minőségi, frissen kevert gyümölcskoktélt kapnak, igazi vitaminbombát, olyat, hogy az ember is szívesen fogyasztaná. E nélkül az apró majmok teljesen elsorvadnának. A park másik büszkesége, és egyben Veprik Róbert régi álma, hogy kaptak néhány egyedet a világ legritkább szarvasából, a mezopotámiai dámszarvasból.

A faj rendkívüliségét az adja, hogy sokáig kihaltnak tudták.

Pedig valaha nagy számban élt a Közel-Keleten. A vesztét az okozta, hogy az iszlám hitben „tiszta” állatnak minősül, vagyis szabad a húsát fogyasztani. Vadászták is előszeretettel a sejkek, és mikor az íjat felváltotta a modern tűzfegyver, gyakorlatilag kiirtották. Kihalt fajként írták le, mígnem a múlt század derekán egy iráni oázisban találtak egy huszonöt egyedből álló kis populációt, amiből aztán német tudósoknak sikerült az Opel Zooban visszatenyészteni a fajt. Szakmai unikum, hogy a szegedi vadasparkban is él és szaporodik. Ebben a projektben sokat segített a hazai dámvadas területeiről híres DALERD Zrt. Készült egy interaktív trófeabemutató is, erdei hangulattal, magaslessel, ahová a gyerekek szívesen fölmásznak. A különlegességek sorából ne maradjon ki az igazgató úr kedvence, a csupasz turkáló se. Kevesen ismerik a fura küllemű, föld alatt élő, vak, afrikai rágcsálót. Családban élnek, akár a méhek. Csak a királynőjük szaporodhat, mert olyan anyagot választ ki a vizeletében, ami a többi nőstény fogamzását meggátolja. Szokatlanul sokáig, 30-35 évig is élnek, ez a többi kisrágcsáló átlagos élethosszának a 6-8-szorosa. Olyan antioxidáns lehet a sejtjeikben, amitől alig öregszenek. De a tudomány számára legizgalmasabb tulajdonságuk, hogy nem kapnak rákot, mesterségesen sem lehet náluk előidézni e betegséget. „Titkukat” a világ rangos laboratóriumai kutatják, mondani sem kell, mekkora jelentőségű lenne a humán orvoslásban, ha megfejtenék. Akinek sikerül, az méltán Nobel-díj várományos.

„Minden állatnak megvan a maga varázsa, szépsége, értéke – vallja a házigazda. Tisztelni kell őket! Csak olyasmit várhatunk el tőlük, ami megfelel természetes adottságaiknak.

Egy tigrist, egy elefántot nem lehet rákényszeríteni arra, hogy bemenjen a helyére. De a jutalomfalat, a dicséret náluk is működik, akár a házi kedvenceknél. Jó csapatban dolgozunk, állatszerető, kiváló szakemberekkel. Sokan hosszú évek óta itt vannak, félszavakból értik egymást, mindenki tudja, mi a dolga. Váratlan helyzetekben sincs pánik. Az összes állat megérzi, ki a határozott, magabiztos ember, azt ők is elfogadják”.

Összeszokott csapatban

Az állatok egészségére nagyon kell figyelni. Vadállatoknál nehéz észrevenni a betegséget, kivált a csapathierarchiában élőknél. Végsőkig titkolják, ha bajuk van, mert nem akarják elveszíteni helyüket a rangsorban. A gondozó dolga időben észrevenni a gyanús jeleket. És hogy a betegségek megelőzésében is fontos szerepük van, arra jó példa a pingvinek védelme. A madármaláriát egy apró vérparazita okozza, amit szúnyogcsípés terjeszt. Európában a madárfajok többsége már immunis, de a pingvinek érzékenyek rá. Megelőzésképp muszáj kezelni őket a szúnyogszezonban. Naponta be kell adni nekik a precízen adagolt gyógyszert. Hogyan? Nehéz a csapatnyi pingvint megkülönböztetni, mind egyformának tűnik. Ám a hasukon a fehér tollak közötti fekete pöttyök elrendezése egyedi, mint az ujjlenyomat. A gondozó erről felismeri őket. Kiskoruktól szoktatva vannak, hogy etetéskor a gondozóhoz kell menni, aki a kezéből adja csőrükbe a táplálékot. Így a gyógyszerrel preparált halat is biztonságosan, egyenként megkapják.

„Arra törekszünk, hogy állataink jól érezzék magukat, hogy lehetőleg színesen tartsuk, mozgassuk őket, ne szűküljön be a tudatuk, ne unatkozzanak.

Kell egy kis játék, megtanulnak számos gyakorlatot. Ez nekik élmény, mi pedig könnyebben tudjuk így gondozni őket”. Még az elefántoknak is van napi tréning. Hozzájuk nem megy be a gondozó, nehogy véletlenül rálépjenek, sérülést okozzanak neki. A tanításhoz egy célbotot használ, a végén piros labdával. Ezt a „varázspálcát” benyújtja a kerítésen, és az elefánt megtanulja, hogy a labdához tegye a fejét, lábát, vagy amit kérnek tőle. Megtanulja a parancsszavakat is. Ily módon lehet vizsgálni, ápolni a patáját, az agyarát. Rendkívül értelmes, kedves állatok, megértik mit várnak tőlük. Ha új elefánt érkezik, be kell illeszkednie a rangsorba. Barátságosan fogadják, ormányukat összeérintik, és tologatják egymást, mint a szumósok. Hamar rájönnek ki az erősebb, így nincs belőle harc.

Rejtélyes medvekaland

Két éve az egész ország izgatottan figyelte az északi területekről a déli határig kóborló medvét, aki hol egyik, hol másik település közelében bukkant fel. Senki nem értette a vándorlását. Mikor az állat Szeged környékére ért, nagy készültséggel várták a hatóságok. Veprik Róbert is tudta, hogy dolga lesz vele. A bravúros akcióra így emlékezik: „Épp színházban voltam – névnapi ajándékként a páromtól –, mikor sms-t kaptam. Így a második felvonás helyett irány a tetthely! Izgalmas volt. Medvét szemtől szembe, gyalog keresni, nem olyan egyszerű dolog. Egy nádas csatornán ment végig, mi követtük, hallottuk, ahogy csörtet. Mikor át akart menni a repceföldre és átvágott az úton, na, akkor volt lehetőségem altatópuskával lövést leadni. A meglőtt medve visszaszaladt egy kefesűrű, szedres nádba a falu szélén, és ott kellett megtalálni. Rizikós volt, vajon sikerült-e rendesen elaltatni. Szerencsére a kutyák meglelték, és aludt, mint egy kisbaba.” Ezután a medve a Szegedi Vadasparkba került, két hétig ott tartották. A tapasztalt szakember számára az igazi meglepetések ekkor jöttek.

„Rejtélyes állat volt, úgy viselkedett, mintha hazaérkezett volna. Sok medvét láttam már: ha idegen helyre kerül, egy napig biztos nem eszik, jár-kel fel és alá, nézi a ketrecet, a gondozót.

Őt mikor kiengedtük a szállítódobozból, bement a házba, leült és elkezdett falatozni, a kezemből ette az almát. Én még ilyet nem láttam! Ugyanakkor elárulta a fogazata, a szőre, a lába, hogy nem élt fogságban, nem cumisüvegből fölnevelt jószág volt. Korábban úgy vélték, fiatal hím, akit párzási időszakban elvertek az idősebbek, és most keresi a saját területét. De kiderült, hogy középkorú nőstény. Minden ízében egyedi, különös lény volt!” Aki végül éppolyan titokzatos módon tűnt el, ahogy jött, csupa kérdőjelet hagyva maga után. Aggtelekre vitték a nemzeti parkosok, tettek rá jeladós nyakörvet és elengedték. A nyakörvet leszedte magáról – ebben is példa nélküli –, majd nyoma veszett. „Vannak dolgok az életben, amiket egyszerűen nem tudunk megmagyarázni. Ez nekem olyan volt.” Búcsúzóul házigazdánk elmondja még, családapaként, képzett tanáremberként egyaránt fontosnak tartja, hogy állatkertjükben az oktatás nagy szerepet kapjon. „Szükséges, hogy az erdészetek, nemzeti parkok is áldozzanak az oktatásra. A jövő generációjában csak akkor lesznek természetszerető emberek, ha mi erre tanítjuk őket. Lehet, hogy 100 gyerekből csak egy lesz biológus, de a 99 közül akadhat majd közgazdász vagy jogász, esetleg politikus. És ha felnőtt döntéshozóként eszébe jut, hogy a természetvédelem szempontjait is figyelembe vegye – akkor már megérte!”

Régi szenvedélyek

Veprik Róbert azt mondja, napokig tudna az állatokról mesélni. Már kisfiúként rajongott a természetért, falta a könyveket Széchenyi Zsigmondtól Gerald Durrellig. Mindig nemzeti parkban vágyott dolgozni, természetvédelmi őrként. Természetvédelmi és vadgazdálkodási szakértő, de ma már örül, hogy így alakult az élete. Szabadidejében kedves, öreg vizslájával vadászik. „Kutya nélkül a vadász csak turista az erdőn!”– vallja. Régi szenvedélye a madárgyűrűzés és a természetfotózás. Több nemzetközi szakmai fórumon tölt be vezető tisztséget. Azért még néha találkozik meglepő helyzetekkel. Őt hívják szakértőként, ha a határon a vámosok csempészett állatokat foglalnak le – akár mérges kígyót autó légszűrőjében, akár olasz vadászok által elejtett énekesmadarakat. Nem könnyű felismerni, milyen a lefejezett vadgerle, vagy a sárgarigó bőre megkopasztva.

Sándor Mária

Fotók: Csatlós Norbert

Forrás: A Mi Erdőnk