Back to top

Szótlan búcsú

"A szótlan emberek szavai nyomatékot hordoznak. Mikor megszólalnak, csend veszi őket körül, melytől a mondatok öblösebbé, áthatóbbá válnak. Az efféle jellem meglett és sokat látott, végletekig magányos remetékre vall." – kollégánk havi rendszerességgel jelentkezik egy-egy szórakoztató elgondolkodtatóval. Kísérletezik, hátha életre tud kelteni egy rég elfeledett újságírói műfajt, a tárcanovellát.

A szótlan emberek szavai nyomatékot hordoznak. Mikor megszólalnak, csend veszi őket körül, melytől a mondatok öblösebbé, áthatóbbá válnak. A hallgatag emberek szavába senki nem vág bele, inkább figyelmet ébresztenek, és jó áthallással a sorok között kidomborodik maga a tanulság. Az efféle jellem meglett és sokat látott, végletekig magányos remetékre vall.

Mikor utoljára láttam, tudtam, nem az volt a végső búcsú ideje. A huszonhárom év percként elrepült, most postával érkezett levelével ismét magához invitált. A vihar fújta dőlt, apró gyöngybetűk mit sem változtak, a korral talán „zajosabbak” lettek remegő kezétől. Emlékszem a tenyerére, akár két péklapát. Mikor kezet fogtunk, enyém csuklóig elveszett az övében. Vonattal érkeztem az ország egy távlati csücskébe, ott várt a peronon, kalapját magasan lengetve feje fölött. Felültetett maga mellé a bakra, s a kocsival a tanyájára hajtottunk. Nem kérdezte, hogy vagyok, milyen volt az út, mintha az elmúlt huszonhárom év nem is lett volna.

Érett, magas búzatáblák közt hajtottunk át, keskeny csatornák átkelőin figyeltük a récék nád körüli pihegését. A táj is éppoly csöndes volt, akárcsak maga az öreg. Jobban megértették egymást bárkinél, hiszen a csönd is kommunikál, akár a szó.

Kutyái örömmel ugrálták körbe a kocsit, mikor behajtottunk az udvarba. A parasztházból bort hozott, letette a diófa alatti asztalra, és leült velem szembe. Én az asztalra csúsztattam levelét, ő erre töltött és koccintottunk, hogy viszontlátjuk egymást.

– Huszonhárom év – mondom. Ő bólintott és kiürítette poharát. Én ez idő alatt megházasodtam, gyerekeim születtek, átestem egy szívműtéten és háromszor váltottam állást. Mesélhettem volna neki, ki is kívánkozott belőlem, de nem ismerte se a családom, foglalkozásomról szó soha nem esett, betegségem meg amúgy is kiül arcomra. Őt nem eszi az idő. Barázdált homloka és kérges arca a vénülés időtlenségét ábrázolta, az idő relativitását és értelmetlenségét. A huszonhárom év tőle lehetett volna egy vagy ötvenhárom is, nem számít. A tanyavilág, a határba kiterelt nyáj viszont igen, lételem számára, és ha nem lehetne itt, már rég nem élne. A természet viszontagságai megtanították őt az itteni élet lényegességére, a világ egyszerűségére, ahol minden súlytalan és befolyásolhatatlan. Amire hatással van, arra a maga eszközeivel igyekszik hatni. A lét könnyűsége ez, a tárgyilagos nehézségével, a következmények megakadályozhatatlan beteljesülésével, és ez teszi számára annyira könnyűvé az életet. Nem számít a szívműtét, a család, a munka, valami úgy is mindig van és lesz, és ha megtettük a tőlünk telhetőt, a többi a rajtunk kívül történő események összességének eredménye.

Felvállalva és megélve viseljük döntéseinket és cselekedeteinket, de az idő, mely lehet pillanat vagy akár egy teljes élet, végül mindent a helyére tesz és felejtet, s amit tettünk, végül elveszik az idő végtelenségében.

Ezt vallja az öreg, ebbe az egyszerű, de tiszta és tudatos lét könnyűségében éli mindennapjait, járja a mezőt, vágja a nádat, őrzi a nyájat, fekszik a csillagos ég alatt, és kél’ a virradással. Nem kell ide szó és magyarázat. Nehézségeinket, melyeket pofonként kapunk az élettől, rendíthetetlenül álljuk, érezzük, ahogy két lábbal állunk a talajon, a racionalitás talaján, a mindennapok őrleményeként. Izzunk, görcsölünk, próbáljuk foggal-körömmel rendbe tenni a rendbetehetetlent. Míg mikor minden a helyén van, az egész kerek és egy, súlytalanná és lebegővé válunk, megélünk mindent, mit meglehet, és e könnyűségben érezzük, hogy nem a világnak, hanem a világba élünk.

– Miért hívtál magadhoz? – kérdezem, miközben ő szilárd tekintettel figyeli remegő ajkaim.

– Nem sokára meghalok – válaszolja könnyed egyszerűséggel. – Szerettelek volna utoljára látni.

A vonat ablakán üres tekintettel bámultam az elsuhanó oszlopokat. Nem volt bennem fájdalom vagy szomorúság. Felnevelte őt a természet, a magyar táj, mezőőrként leélt egy életet úgy, ahogy azt le kellett élnie, és most búcsút int. Végső búcsút. Lejárt az ideje, és talán senki nem emlékszik majd rá évek múltával. Számít? Jelentéktelen. Idővel végül elvész az emléke, ahogyan valamennyiünknek. Így vettem végső búcsút nagyapámtól.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

AgroUni agrár-felsőoktatási konferencia

Közös online konferenciát szervezett a Doktoranduszok Országos Szövetségének Agrártudományi Osztálya, a Magyar Tudomány- és Innovációmenedzsment Alapítvány, valamint a Digitális Jólét Program AgroUni – Fókuszban az agrár-felsőoktatás aktuális kérdései címmel.

Miért is drágul a hús, a tej, a csirkemell?

2021 a totális bizonytalanság évének tűnik a húsipar számára – nyilatkozta húsvét előtt a Hússzövetség elnöke. A húsiparban, de hozzátehetjük a tejipart és a baromfiipart is, emelkednek az önköltségek és az értékesítési árak, ami előbb-utóbb a fogyasztói árakban is megmutatkozik.

Termőföldtől az asztalig újratöltve - Az adat és az élelmiszer jövője

A járvány megmutatta, hogy a globális élelmiszerlánc törékeny - és ennek egy fő oka, hogy sok esetben átláthatatlan, miként kerül az emberek asztalára az élelmiszer. Ezen segíthet a blokklánc technológia. De mi is ez a blockchain és hogyan tehetni az élelmiszertermelést, kereskedelmet és fogyasztást biztonságosabbá?

A Csatorna-szigetek marhái

A La Manche-csatornában fekvő Csatorna-szigetek nemcsak arról híresek, hogy Victor Hugo itt töltötte száműzetését, de innen származnak a világ legkiválóbb tejelő marha fajtái, a jersey és guernsey.

Őszi kalászosok áttelelés után

Idén húsvét után kétszer is esett a hó. Igaz, gyorsan elolvadt, de április 6–7-én, szinte mentsvárként, lehullott 4–6 milliméternyi csapadék, amikor már valóban szomjaztak a földek. A naptárra nézve az lehet a meggyőződésünk, hogy az ilyenkor szokásoshoz képest az őszi kalászosok lemaradtak a fejlődésben.

A zord időjárás a cukorrépát sem kíméli

Franciaország nagy részén a fagyos hőmérséklet súlyos károkat okozhat az újonnan elültetett cukorrépában, mellyel tovább fokozódnak a növénytermesztési ágazat nehézségei a növénybetegségek és a termések alacsony árai mellett.

Ki lehet váltani az antibiotikumokat gyógynövényekkel?

Ma még az a napi rutin, hogy ha bármi probléma adódik az állatokkal, akkor antibiotikumot adnak nekik, de a kistermelőknek is számolniuk kell azzal, hogy előbb-utóbb korlátozzák ezek használatát. Dr. Mézes Miklós akadémikust, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tanárát, a Takarmánybiztonsági tanszékvezetőjét kérdeztük a Kistermelők Lapja áprilisi számában.

A szárazság ellenére is kel a parlagfű

A szárazság és szélsőségesen váltakozó hőmérséklet jellemezte az idei tavaszt. Március közepétől a heti rendszerességgel átvonuló hidegfrontok hatására a hőmérséklet egyik napról a másikra nem ritkán 5-10 °C-al csökkent és gyakoriak voltak a hajnali fagyok, ami nem kedvezett a parlagfű kelésének.

Horvátország szenved a fagyoktól

A mínusz 12 Celsius-fokos hideg elpusztította a gyümölcsöket, a cseresznye 90 százaléka oda lett.

Megélhetés és küldetés

A Zala megyei Boncodföldén működő EzerJóFű vállalkozás a sokak által követett gazdasági több lábon állást nagyon sok lábon állássá fejlesztette tovább, legalábbis ezt mutatja termékeik száma és sokszínűsége.