Back to top

Szótlan búcsú

"A szótlan emberek szavai nyomatékot hordoznak. Mikor megszólalnak, csend veszi őket körül, melytől a mondatok öblösebbé, áthatóbbá válnak. Az efféle jellem meglett és sokat látott, végletekig magányos remetékre vall." – kollégánk havi rendszerességgel jelentkezik egy-egy szórakoztató elgondolkodtatóval. Kísérletezik, hátha életre tud kelteni egy rég elfeledett újságírói műfajt, a tárcanovellát.

A szótlan emberek szavai nyomatékot hordoznak. Mikor megszólalnak, csend veszi őket körül, melytől a mondatok öblösebbé, áthatóbbá válnak. A hallgatag emberek szavába senki nem vág bele, inkább figyelmet ébresztenek, és jó áthallással a sorok között kidomborodik maga a tanulság. Az efféle jellem meglett és sokat látott, végletekig magányos remetékre vall.

Mikor utoljára láttam, tudtam, nem az volt a végső búcsú ideje. A huszonhárom év percként elrepült, most postával érkezett levelével ismét magához invitált. A vihar fújta dőlt, apró gyöngybetűk mit sem változtak, a korral talán „zajosabbak” lettek remegő kezétől. Emlékszem a tenyerére, akár két péklapát. Mikor kezet fogtunk, enyém csuklóig elveszett az övében. Vonattal érkeztem az ország egy távlati csücskébe, ott várt a peronon, kalapját magasan lengetve feje fölött. Felültetett maga mellé a bakra, s a kocsival a tanyájára hajtottunk. Nem kérdezte, hogy vagyok, milyen volt az út, mintha az elmúlt huszonhárom év nem is lett volna.

Érett, magas búzatáblák közt hajtottunk át, keskeny csatornák átkelőin figyeltük a récék nád körüli pihegését. A táj is éppoly csöndes volt, akárcsak maga az öreg. Jobban megértették egymást bárkinél, hiszen a csönd is kommunikál, akár a szó.

Kutyái örömmel ugrálták körbe a kocsit, mikor behajtottunk az udvarba. A parasztházból bort hozott, letette a diófa alatti asztalra, és leült velem szembe. Én az asztalra csúsztattam levelét, ő erre töltött és koccintottunk, hogy viszontlátjuk egymást.

– Huszonhárom év – mondom. Ő bólintott és kiürítette poharát. Én ez idő alatt megházasodtam, gyerekeim születtek, átestem egy szívműtéten és háromszor váltottam állást. Mesélhettem volna neki, ki is kívánkozott belőlem, de nem ismerte se a családom, foglalkozásomról szó soha nem esett, betegségem meg amúgy is kiül arcomra. Őt nem eszi az idő. Barázdált homloka és kérges arca a vénülés időtlenségét ábrázolta, az idő relativitását és értelmetlenségét. A huszonhárom év tőle lehetett volna egy vagy ötvenhárom is, nem számít. A tanyavilág, a határba kiterelt nyáj viszont igen, lételem számára, és ha nem lehetne itt, már rég nem élne. A természet viszontagságai megtanították őt az itteni élet lényegességére, a világ egyszerűségére, ahol minden súlytalan és befolyásolhatatlan. Amire hatással van, arra a maga eszközeivel igyekszik hatni. A lét könnyűsége ez, a tárgyilagos nehézségével, a következmények megakadályozhatatlan beteljesülésével, és ez teszi számára annyira könnyűvé az életet. Nem számít a szívműtét, a család, a munka, valami úgy is mindig van és lesz, és ha megtettük a tőlünk telhetőt, a többi a rajtunk kívül történő események összességének eredménye.

Felvállalva és megélve viseljük döntéseinket és cselekedeteinket, de az idő, mely lehet pillanat vagy akár egy teljes élet, végül mindent a helyére tesz és felejtet, s amit tettünk, végül elveszik az idő végtelenségében.

Ezt vallja az öreg, ebbe az egyszerű, de tiszta és tudatos lét könnyűségében éli mindennapjait, járja a mezőt, vágja a nádat, őrzi a nyájat, fekszik a csillagos ég alatt, és kél’ a virradással. Nem kell ide szó és magyarázat. Nehézségeinket, melyeket pofonként kapunk az élettől, rendíthetetlenül álljuk, érezzük, ahogy két lábbal állunk a talajon, a racionalitás talaján, a mindennapok őrleményeként. Izzunk, görcsölünk, próbáljuk foggal-körömmel rendbe tenni a rendbetehetetlent. Míg mikor minden a helyén van, az egész kerek és egy, súlytalanná és lebegővé válunk, megélünk mindent, mit meglehet, és e könnyűségben érezzük, hogy nem a világnak, hanem a világba élünk.

– Miért hívtál magadhoz? – kérdezem, miközben ő szilárd tekintettel figyeli remegő ajkaim.

– Nem sokára meghalok – válaszolja könnyed egyszerűséggel. – Szerettelek volna utoljára látni.

A vonat ablakán üres tekintettel bámultam az elsuhanó oszlopokat. Nem volt bennem fájdalom vagy szomorúság. Felnevelte őt a természet, a magyar táj, mezőőrként leélt egy életet úgy, ahogy azt le kellett élnie, és most búcsút int. Végső búcsút. Lejárt az ideje, és talán senki nem emlékszik majd rá évek múltával. Számít? Jelentéktelen. Idővel végül elvész az emléke, ahogyan valamennyiünknek. Így vettem végső búcsút nagyapámtól.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Lovak és lovasok Dunatőkésen

A szlovák statisztikai hivatal már rég nem jegyzi gazdasági állatként a lovakat. Számuk 1965-ben 95 ezer volt, és még a rendszerváltáskor is 16 ezer lovat tartottak számon az országban; akkor szűnt meg a nyilvántartása gazdasági állatként. A rendszerváltás előtt magánszemély nem tarthatott lovat, még sportlóként sem, hiszen ez úri huncutságnak minősült.

Ne hibáztassuk a gazdákat!

Miért drágul a kenyér, és miért riogatják a pékek 500 forint/kilogrammos kenyérárral a fogyasztókat? A kenyér árának alakulását több tényező is befolyásolja, de a pékek mégis elsősorban a búza magas árával indokolják az áremelést.

Kukoricáról, napraforgóról tanácskoztak

A kukorica stratégiai termék, megtermelt mennyiség tekintetében a legversenyképesebb gabonaféle. Világszerte az olajat adó növényi termékek között, megelőzi az olajpálma, a szója és a repce is, hazánkban viszont a napraforgó a fő ezen a téren. Ez is szóba került a Szarvason tartott szakmai rendezvényen.

Keleti és nyugati ízek találkozója

Magyarország keleti és nyugati felének ízei találkoznak bennük – fogalmazta meg Lovászné Baranyi Magdolna a mottóját, ami alapján szörpnek és lekvárnak dolgozzák fel a gyümölcsöket, „ezerféle” módon. A jelmondat magyarázataként elmondta, hogy Debrecenből költözött zalai férjéhez, így találkoztak a különböző ízek, amelyek meghatározzák termékeiket.

Készül a drónos jogszabály

A mezőgazdaság műszaki és informatikai fejlődése rengeteg új lehetőséget kínál, ezek közé tartozik a drónok használata is. A drónos növényvédelem lehetőségeiről és korlátairól beszélt Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságának vezetője növényorvosoknak.

Összevont fajtabemutató Debrecenben

A kukoricát, a napraforgót és a már nyáron learatott kalászosokat szeptember 1-jén értékelték a Debreceni Egyetemen.

Szivarokat talált a NAV ruhák helyett

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy utas poggyászaiban 1400 szivart találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Bemutató Dalmandon és Nádudvaron

Idén sem változtatott a bevált hagyományon a KITE Zrt. Augusztus 31-én Dalmandon, szeptember 7-én pedig Nádudvaron tartottak fajtabemutatót szemes kukoricából, szemes cirokból, napraforgóból és szójából. Ebben az évben a dalmandi kísérlet sikeredett látványosabbra, attól és a megszokottól is elmaradtak egy kicsit a nádudvari látnivalók.

Megújulva vár mindenkit a KÁN

Idén ismét megnyílik a KÁN, a Dunántúl állattenyésztési kiállítása, immár megújulva és kibővített programokkal. Az október 1–3. között zajló kiállítást 14. alkalommal rendezik meg KÁN Egyetemi Napok néven, ami már önmagában valami újnak a kezdetét sejteti.

Száznál is több innovátor és start-up nyújtott be projekteket a fenntartható fejlődés köré szervezett versenyre

Szeptember 30-ig meghosszabbította a jelentkezési határidőt a BASF Innovation Hub versenyére.