Back to top

Szótlan búcsú

"A szótlan emberek szavai nyomatékot hordoznak. Mikor megszólalnak, csend veszi őket körül, melytől a mondatok öblösebbé, áthatóbbá válnak. Az efféle jellem meglett és sokat látott, végletekig magányos remetékre vall." – kollégánk havi rendszerességgel jelentkezik egy-egy szórakoztató elgondolkodtatóval. Kísérletezik, hátha életre tud kelteni egy rég elfeledett újságírói műfajt, a tárcanovellát.

A szótlan emberek szavai nyomatékot hordoznak. Mikor megszólalnak, csend veszi őket körül, melytől a mondatok öblösebbé, áthatóbbá válnak. A hallgatag emberek szavába senki nem vág bele, inkább figyelmet ébresztenek, és jó áthallással a sorok között kidomborodik maga a tanulság. Az efféle jellem meglett és sokat látott, végletekig magányos remetékre vall.

Mikor utoljára láttam, tudtam, nem az volt a végső búcsú ideje. A huszonhárom év percként elrepült, most postával érkezett levelével ismét magához invitált. A vihar fújta dőlt, apró gyöngybetűk mit sem változtak, a korral talán „zajosabbak” lettek remegő kezétől. Emlékszem a tenyerére, akár két péklapát. Mikor kezet fogtunk, enyém csuklóig elveszett az övében. Vonattal érkeztem az ország egy távlati csücskébe, ott várt a peronon, kalapját magasan lengetve feje fölött. Felültetett maga mellé a bakra, s a kocsival a tanyájára hajtottunk. Nem kérdezte, hogy vagyok, milyen volt az út, mintha az elmúlt huszonhárom év nem is lett volna.

Érett, magas búzatáblák közt hajtottunk át, keskeny csatornák átkelőin figyeltük a récék nád körüli pihegését. A táj is éppoly csöndes volt, akárcsak maga az öreg. Jobban megértették egymást bárkinél, hiszen a csönd is kommunikál, akár a szó.

Kutyái örömmel ugrálták körbe a kocsit, mikor behajtottunk az udvarba. A parasztházból bort hozott, letette a diófa alatti asztalra, és leült velem szembe. Én az asztalra csúsztattam levelét, ő erre töltött és koccintottunk, hogy viszontlátjuk egymást.

– Huszonhárom év – mondom. Ő bólintott és kiürítette poharát. Én ez idő alatt megházasodtam, gyerekeim születtek, átestem egy szívműtéten és háromszor váltottam állást. Mesélhettem volna neki, ki is kívánkozott belőlem, de nem ismerte se a családom, foglalkozásomról szó soha nem esett, betegségem meg amúgy is kiül arcomra. Őt nem eszi az idő. Barázdált homloka és kérges arca a vénülés időtlenségét ábrázolta, az idő relativitását és értelmetlenségét. A huszonhárom év tőle lehetett volna egy vagy ötvenhárom is, nem számít. A tanyavilág, a határba kiterelt nyáj viszont igen, lételem számára, és ha nem lehetne itt, már rég nem élne. A természet viszontagságai megtanították őt az itteni élet lényegességére, a világ egyszerűségére, ahol minden súlytalan és befolyásolhatatlan. Amire hatással van, arra a maga eszközeivel igyekszik hatni. A lét könnyűsége ez, a tárgyilagos nehézségével, a következmények megakadályozhatatlan beteljesülésével, és ez teszi számára annyira könnyűvé az életet. Nem számít a szívműtét, a család, a munka, valami úgy is mindig van és lesz, és ha megtettük a tőlünk telhetőt, a többi a rajtunk kívül történő események összességének eredménye.

Felvállalva és megélve viseljük döntéseinket és cselekedeteinket, de az idő, mely lehet pillanat vagy akár egy teljes élet, végül mindent a helyére tesz és felejtet, s amit tettünk, végül elveszik az idő végtelenségében.

Ezt vallja az öreg, ebbe az egyszerű, de tiszta és tudatos lét könnyűségében éli mindennapjait, járja a mezőt, vágja a nádat, őrzi a nyájat, fekszik a csillagos ég alatt, és kél’ a virradással. Nem kell ide szó és magyarázat. Nehézségeinket, melyeket pofonként kapunk az élettől, rendíthetetlenül álljuk, érezzük, ahogy két lábbal állunk a talajon, a racionalitás talaján, a mindennapok őrleményeként. Izzunk, görcsölünk, próbáljuk foggal-körömmel rendbe tenni a rendbetehetetlent. Míg mikor minden a helyén van, az egész kerek és egy, súlytalanná és lebegővé válunk, megélünk mindent, mit meglehet, és e könnyűségben érezzük, hogy nem a világnak, hanem a világba élünk.

– Miért hívtál magadhoz? – kérdezem, miközben ő szilárd tekintettel figyeli remegő ajkaim.

– Nem sokára meghalok – válaszolja könnyed egyszerűséggel. – Szerettelek volna utoljára látni.

A vonat ablakán üres tekintettel bámultam az elsuhanó oszlopokat. Nem volt bennem fájdalom vagy szomorúság. Felnevelte őt a természet, a magyar táj, mezőőrként leélt egy életet úgy, ahogy azt le kellett élnie, és most búcsút int. Végső búcsút. Lejárt az ideje, és talán senki nem emlékszik majd rá évek múltával. Számít? Jelentéktelen. Idővel végül elvész az emléke, ahogyan valamennyiünknek. Így vettem végső búcsút nagyapámtól.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az aszálykárt is túl kellene élni

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének információi szerint is jelentős károkat okoz az aszály a szántóföldi növénytermesztőknek. Máhr Andrással, a MOSZ főtitkárhelyettesével és Csősz Tiborral, a MOSZ tanácsosával arról beszélgettünk, milyen károk keletkeztek és mivel kell szembenézniük a termelőknek.

A kocák sem isznak eleget

Emésztési problémák miatt a kiszáradás nemcsak a malacokat, hanem a kocákat, kocasüldőket is veszélyeztetheti. Ennek számos élettani oka van, ám a malacok hasmenése például nem ok, hanem következmény. Mézes Miklós, a MATE professzora ezeknek az emésztés-élettani folyamatoknak a hátterét világította meg a Sertésegészségügyi Akadémia webináriumon a közelmúltban.

A legrövidebb utat támogatják

Az értékesítési láncot minél jobban le kell rövidíteni, hogy a termelők zsebében haszon maradjon. Az értékesítés legrövidebb útja, ha a kistermelő és a vásárló személyesen találkozik, ráadásul ez kölcsönös előnyökkel jár a két fél számára, hangzott el Zalaudvarnokon, az I. Vadvirág Fesztiválon. Az esemény céljáról Németh Zsuzsanna főszervezőt, a Zala Vidékőrző és Kulturális Egyesület elnökét kérdezte tudósítónk.

Kamatozó nehézségek a malomiparban

Mit hozott a malmosok számára a bibliai mértékű aszály és a közelben zajló háború? Vajon ezek jelentik-e a legnagyobb veszélyt és nehézséget a gabonafeldolgozók számára, vagy jöhet még valami más, ami még sötétebbé teszi a fekete levest? Lakatos Zoltánt, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatóját, a Malmosok Szövetségének tiszteletbeli elnökét kérdeztük.

Palántától a savanyúságig

A magyar emberek szeretik, keresik és fogyasztják a savanyúságot, szokásnak is nevezhető. Egyre több különlegesség van Krajczár Józsefné kínálatában, ennek ellenére azt mondja, hogy a hagyományos savanyúságok népszerűsége töretlen, sőt, felfelé ível.

Hétszáz bejelentés egyetlen kárbecslőnek

Mintegy egymillió hektár szántóterületet érint az idei, rendkívüli aszály az országban. A szaktárca, illetve a veszélyhelyzeti operatív törzs több intézkedést is hozott már a gazdálkodók érdekében, egyebek mellett a kárelőleg eszközének alkalmazásával a biztosítói kártérítések soron kívüli kifizetéséről is döntött.

Jól fejlődik a cukorrépa, de hiányolja az esőt

Svájcban ígéretesen kezdődött 2022 a cukorrépa-termesztés szempontjából. Az enyhe és száraz tél után a lehető legjobb körülmények között tudták elvetni a cukorrépát március második felében.

Spanyolország az ukrán gabona vasúti szállításának hatékonyságát teszteli

Spanyolország az ukrán gabona vasúti szállításának hatékonyságát teszteli egy 600 tonnás kukoricaszállítmánnyal, amely a tervek szerint szeptember elején érkezhet Barcelonába a lengyel-ukrán határról - jelentette be a spanyol közlekedési minisztérium szerdán.

Romániában 15-18 százalékkal alacsonyabb az idei búzatermés

Romániában 15-18 százalékkal alacsonyabb az idei búzatermés a tavalyihoz képest - jelentette ki Petre Daea román mezőgazdasági miniszter szerdán.

Őshonos magyar halfajok tenyésztését tökéletesítették

Három őshonos magyar halfajta, a ponty, a süllő és a harcsa tenyésztéstechnológiájának komplex fejlesztését végezte el csaknem egymilliárd forint európai uniós támogatással az ország vezető mezőgazdasági kutatóintézményeit magában foglaló konzorcium - közölte Horváth Ákos projektvezető szerdán az MTI-vel.