Back to top

Szótlan búcsú

"A szótlan emberek szavai nyomatékot hordoznak. Mikor megszólalnak, csend veszi őket körül, melytől a mondatok öblösebbé, áthatóbbá válnak. Az efféle jellem meglett és sokat látott, végletekig magányos remetékre vall." – kollégánk havi rendszerességgel jelentkezik egy-egy szórakoztató elgondolkodtatóval. Kísérletezik, hátha életre tud kelteni egy rég elfeledett újságírói műfajt, a tárcanovellát.

A szótlan emberek szavai nyomatékot hordoznak. Mikor megszólalnak, csend veszi őket körül, melytől a mondatok öblösebbé, áthatóbbá válnak. A hallgatag emberek szavába senki nem vág bele, inkább figyelmet ébresztenek, és jó áthallással a sorok között kidomborodik maga a tanulság. Az efféle jellem meglett és sokat látott, végletekig magányos remetékre vall.

Mikor utoljára láttam, tudtam, nem az volt a végső búcsú ideje. A huszonhárom év percként elrepült, most postával érkezett levelével ismét magához invitált. A vihar fújta dőlt, apró gyöngybetűk mit sem változtak, a korral talán „zajosabbak” lettek remegő kezétől. Emlékszem a tenyerére, akár két péklapát. Mikor kezet fogtunk, enyém csuklóig elveszett az övében. Vonattal érkeztem az ország egy távlati csücskébe, ott várt a peronon, kalapját magasan lengetve feje fölött. Felültetett maga mellé a bakra, s a kocsival a tanyájára hajtottunk. Nem kérdezte, hogy vagyok, milyen volt az út, mintha az elmúlt huszonhárom év nem is lett volna.

Érett, magas búzatáblák közt hajtottunk át, keskeny csatornák átkelőin figyeltük a récék nád körüli pihegését. A táj is éppoly csöndes volt, akárcsak maga az öreg. Jobban megértették egymást bárkinél, hiszen a csönd is kommunikál, akár a szó.

Kutyái örömmel ugrálták körbe a kocsit, mikor behajtottunk az udvarba. A parasztházból bort hozott, letette a diófa alatti asztalra, és leült velem szembe. Én az asztalra csúsztattam levelét, ő erre töltött és koccintottunk, hogy viszontlátjuk egymást.

– Huszonhárom év – mondom. Ő bólintott és kiürítette poharát. Én ez idő alatt megházasodtam, gyerekeim születtek, átestem egy szívműtéten és háromszor váltottam állást. Mesélhettem volna neki, ki is kívánkozott belőlem, de nem ismerte se a családom, foglalkozásomról szó soha nem esett, betegségem meg amúgy is kiül arcomra. Őt nem eszi az idő. Barázdált homloka és kérges arca a vénülés időtlenségét ábrázolta, az idő relativitását és értelmetlenségét. A huszonhárom év tőle lehetett volna egy vagy ötvenhárom is, nem számít. A tanyavilág, a határba kiterelt nyáj viszont igen, lételem számára, és ha nem lehetne itt, már rég nem élne. A természet viszontagságai megtanították őt az itteni élet lényegességére, a világ egyszerűségére, ahol minden súlytalan és befolyásolhatatlan. Amire hatással van, arra a maga eszközeivel igyekszik hatni. A lét könnyűsége ez, a tárgyilagos nehézségével, a következmények megakadályozhatatlan beteljesülésével, és ez teszi számára annyira könnyűvé az életet. Nem számít a szívműtét, a család, a munka, valami úgy is mindig van és lesz, és ha megtettük a tőlünk telhetőt, a többi a rajtunk kívül történő események összességének eredménye.

Felvállalva és megélve viseljük döntéseinket és cselekedeteinket, de az idő, mely lehet pillanat vagy akár egy teljes élet, végül mindent a helyére tesz és felejtet, s amit tettünk, végül elveszik az idő végtelenségében.

Ezt vallja az öreg, ebbe az egyszerű, de tiszta és tudatos lét könnyűségében éli mindennapjait, járja a mezőt, vágja a nádat, őrzi a nyájat, fekszik a csillagos ég alatt, és kél’ a virradással. Nem kell ide szó és magyarázat. Nehézségeinket, melyeket pofonként kapunk az élettől, rendíthetetlenül álljuk, érezzük, ahogy két lábbal állunk a talajon, a racionalitás talaján, a mindennapok őrleményeként. Izzunk, görcsölünk, próbáljuk foggal-körömmel rendbe tenni a rendbetehetetlent. Míg mikor minden a helyén van, az egész kerek és egy, súlytalanná és lebegővé válunk, megélünk mindent, mit meglehet, és e könnyűségben érezzük, hogy nem a világnak, hanem a világba élünk.

– Miért hívtál magadhoz? – kérdezem, miközben ő szilárd tekintettel figyeli remegő ajkaim.

– Nem sokára meghalok – válaszolja könnyed egyszerűséggel. – Szerettelek volna utoljára látni.

A vonat ablakán üres tekintettel bámultam az elsuhanó oszlopokat. Nem volt bennem fájdalom vagy szomorúság. Felnevelte őt a természet, a magyar táj, mezőőrként leélt egy életet úgy, ahogy azt le kellett élnie, és most búcsút int. Végső búcsút. Lejárt az ideje, és talán senki nem emlékszik majd rá évek múltával. Számít? Jelentéktelen. Idővel végül elvész az emléke, ahogyan valamennyiünknek. Így vettem végső búcsút nagyapámtól.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Itt a rendelet a fenntarthatóan termesztett biomasszáról

A fenntarthatóan termesztett biomassza biztosítja a bioüzemanyagok, folyékony bio-energiahordozók, valamint biomasszából előállított tüzelőanyagok alapanyagát, mely a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentését is hivatott elősegíteni.

Gazdijogsi a felelős kutyatartásért

Már csaknem 2600-an regisztráltak a felelős állattartást támogató gazdijogsi képzésre - mondta a program hétfői sajtótájékoztatóján Bognár Lajos, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos.

107 ezer termelő kapott már az első napon területalapú támogatási előleget

Az előlegfizetés első napján 107 ezer termelő számára mintegy 73 milliárd forint területalapú támogatás (SAPS támogatás) indult meg, holnaptól pedig több mint 3.000 tejtermelő részére 14 milliárd forint termeléshez kötött tejhasznú tehén támogatás kifizetése kezdődik el - mondta el Nagy István agrárminiszter.

Két különös kedvenc

Dr. Ország Mihály Mindent lehet, de krokodilt, azt nem című roppant humoros könyve az elmúlt harminc évben mit sem veszített aktualitásából. A szerző egyedi hangnemben és bájos iróniával mutatta be a különféle egzotikus kedvenceit.

Genomikai tenyészértékbecslés a magyartarka fajtában

A XXVIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállításon a húshasznosítású szarvasmarha kategórián belül 5 csoportban hirdettek fajtagyőztest. Ezek közül az egyes fajtákat értékelő bírók közösen választották ki a húshasznosítású nagydíjas egyedet, mely idén a magyartarka lett anyatehén ikerborjaival, a Derecske Petőfi Mezőgazdasági Kft. prezentálásában.

Szén-dioxid megkötésre és biometán termelésre is alkalmas

Nemcsak a légköri szén-dioxid megkötésében, de a szikes talajok hasznosításában is segíthetnek az újabban nemesített fűzfafajok. Az energetikai hasznosításuk kapcsán pedig az eltüzelésnél jobb lehetőség is kínálkozik.

Kis híján kipusztult kutyafajta tenyésztői találkoztak

Erdélyikopó-világtalálkozót rendeznek Somogy megyében, a péntektől vasárnapig tartó eseményen Magyarországról, Romániából és Csehországból tucatnyi tenyésztő több mint száz kutyával képviselteti magát.

Paraziták a beporzókon: a monokultúra lenne az oka?

Az Amerikai Egyesült Államokban működő különböző intézmények tudósai közös kutatásban arra a megállapításra jutottak, hogy a monokultúrás termesztés gyakorlatának széles körű alkalmazása növeli a beporzó rovarok parazitáinak előfordulását.

Mangalica: a takarmánydrágulás hátulütői

A mangalicának most is keresleti piaca van, viszont a takarmány drágulása minden észszerű határt felülmúl. Talán ezzel lehetne leginkább jellemezni az ágazat helyzetét. Magyarországon jelenleg 7 ezer mangalica kocát és a szaporulatukat tartják, és közülük 900 kocát a bakonszegi Horizont ‘98 Kft. mondhat magáénak. Ez a vállalkozás tartja az összes koca 12–13 százalékát, vagyis meghatározó a magyar piacon.

Szevasztok, itt a Palik Laci!

Palik László és felesége, Klára sikeres vállalkozást vezetnek a felvidéki Zselízen. Tevékenységük szerteágazó, pedig egyszerűen csak a hely, az Alsó-Garam mente természet adta lehetőségeivel élnek. Több rangos kitüntetés tulajdonosai, a Nemzetközi Lekvár- és Borverseny alapítói. A szakmán belül nincsen aki ne ismerné őket.