Back to top

Szótlan búcsú

"A szótlan emberek szavai nyomatékot hordoznak. Mikor megszólalnak, csend veszi őket körül, melytől a mondatok öblösebbé, áthatóbbá válnak. Az efféle jellem meglett és sokat látott, végletekig magányos remetékre vall." – kollégánk havi rendszerességgel jelentkezik egy-egy szórakoztató elgondolkodtatóval. Kísérletezik, hátha életre tud kelteni egy rég elfeledett újságírói műfajt, a tárcanovellát.

A szótlan emberek szavai nyomatékot hordoznak. Mikor megszólalnak, csend veszi őket körül, melytől a mondatok öblösebbé, áthatóbbá válnak. A hallgatag emberek szavába senki nem vág bele, inkább figyelmet ébresztenek, és jó áthallással a sorok között kidomborodik maga a tanulság. Az efféle jellem meglett és sokat látott, végletekig magányos remetékre vall.

Mikor utoljára láttam, tudtam, nem az volt a végső búcsú ideje. A huszonhárom év percként elrepült, most postával érkezett levelével ismét magához invitált. A vihar fújta dőlt, apró gyöngybetűk mit sem változtak, a korral talán „zajosabbak” lettek remegő kezétől. Emlékszem a tenyerére, akár két péklapát. Mikor kezet fogtunk, enyém csuklóig elveszett az övében. Vonattal érkeztem az ország egy távlati csücskébe, ott várt a peronon, kalapját magasan lengetve feje fölött. Felültetett maga mellé a bakra, s a kocsival a tanyájára hajtottunk. Nem kérdezte, hogy vagyok, milyen volt az út, mintha az elmúlt huszonhárom év nem is lett volna.

Érett, magas búzatáblák közt hajtottunk át, keskeny csatornák átkelőin figyeltük a récék nád körüli pihegését. A táj is éppoly csöndes volt, akárcsak maga az öreg. Jobban megértették egymást bárkinél, hiszen a csönd is kommunikál, akár a szó.

Kutyái örömmel ugrálták körbe a kocsit, mikor behajtottunk az udvarba. A parasztházból bort hozott, letette a diófa alatti asztalra, és leült velem szembe. Én az asztalra csúsztattam levelét, ő erre töltött és koccintottunk, hogy viszontlátjuk egymást.

– Huszonhárom év – mondom. Ő bólintott és kiürítette poharát. Én ez idő alatt megházasodtam, gyerekeim születtek, átestem egy szívműtéten és háromszor váltottam állást. Mesélhettem volna neki, ki is kívánkozott belőlem, de nem ismerte se a családom, foglalkozásomról szó soha nem esett, betegségem meg amúgy is kiül arcomra. Őt nem eszi az idő. Barázdált homloka és kérges arca a vénülés időtlenségét ábrázolta, az idő relativitását és értelmetlenségét. A huszonhárom év tőle lehetett volna egy vagy ötvenhárom is, nem számít. A tanyavilág, a határba kiterelt nyáj viszont igen, lételem számára, és ha nem lehetne itt, már rég nem élne. A természet viszontagságai megtanították őt az itteni élet lényegességére, a világ egyszerűségére, ahol minden súlytalan és befolyásolhatatlan. Amire hatással van, arra a maga eszközeivel igyekszik hatni. A lét könnyűsége ez, a tárgyilagos nehézségével, a következmények megakadályozhatatlan beteljesülésével, és ez teszi számára annyira könnyűvé az életet. Nem számít a szívműtét, a család, a munka, valami úgy is mindig van és lesz, és ha megtettük a tőlünk telhetőt, a többi a rajtunk kívül történő események összességének eredménye.

Felvállalva és megélve viseljük döntéseinket és cselekedeteinket, de az idő, mely lehet pillanat vagy akár egy teljes élet, végül mindent a helyére tesz és felejtet, s amit tettünk, végül elveszik az idő végtelenségében.

Ezt vallja az öreg, ebbe az egyszerű, de tiszta és tudatos lét könnyűségében éli mindennapjait, járja a mezőt, vágja a nádat, őrzi a nyájat, fekszik a csillagos ég alatt, és kél’ a virradással. Nem kell ide szó és magyarázat. Nehézségeinket, melyeket pofonként kapunk az élettől, rendíthetetlenül álljuk, érezzük, ahogy két lábbal állunk a talajon, a racionalitás talaján, a mindennapok őrleményeként. Izzunk, görcsölünk, próbáljuk foggal-körömmel rendbe tenni a rendbetehetetlent. Míg mikor minden a helyén van, az egész kerek és egy, súlytalanná és lebegővé válunk, megélünk mindent, mit meglehet, és e könnyűségben érezzük, hogy nem a világnak, hanem a világba élünk.

– Miért hívtál magadhoz? – kérdezem, miközben ő szilárd tekintettel figyeli remegő ajkaim.

– Nem sokára meghalok – válaszolja könnyed egyszerűséggel. – Szerettelek volna utoljára látni.

A vonat ablakán üres tekintettel bámultam az elsuhanó oszlopokat. Nem volt bennem fájdalom vagy szomorúság. Felnevelte őt a természet, a magyar táj, mezőőrként leélt egy életet úgy, ahogy azt le kellett élnie, és most búcsút int. Végső búcsút. Lejárt az ideje, és talán senki nem emlékszik majd rá évek múltával. Számít? Jelentéktelen. Idővel végül elvész az emléke, ahogyan valamennyiünknek. Így vettem végső búcsút nagyapámtól.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A cirok bemutató is elvetésre került a 35. Bábolnai Gazdanapokra

Tavaly visszatért, és idén újra megvalósul a cirok fajtabemutató a Bábolnai Gazdanapokon a kukorica fajtabemutató mellett.

Hamarosan igényelhető kiskérődző állatjóléti támogatás

Május 16-ától egészen egy hónapon át benyújthatók a pályázati támogatási kérelmek az 5 milliárd forintos keretösszegű kiskérődző állatjóléti támogatásra felhívás vonatkozásában - közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.

Egyre több ukrán gabona utazik keresztül Magyarországon

A többszörösére növekedett áprilisban a Rail Cargo Logistics - Hungaria szervezésében vasúton továbbított ukrán gabona magyarországi tranzitforgalma az elmúlt év azonos időszakához képest - tájékoztatott a vállalat szerdán.

Méhek szállták meg a rendőrséget

Pontosabban a Budapesti Rendőr-főkapitányság Teve utcai Rendőrpalota parkolóját szemelte ki szálláshelynek egy méhraj. Szerencsére szakember segítségével új helyre költözhettek ezek a hasznos kis rovarok, és senkinek sem esett bántódása.

Baromfiipar: Sötétben tapogatózunk

Nem emlékszem olyan időszakra a magyar baromfiágazat történetében, amikor annyi baj és gazdasági hatás érte volna az ágazatot, mint az elmúlt másfél-két évben. Vegyük sorba, mik voltak ezek a hatások, milyen következményeik voltak és vannak, és vizsgáljuk meg, van-e, s ha van, akkor merre lehet a kiút a jelenlegi válságos helyzetből!

A sertésekre nem csak nézni lehetett

A gazdák nagyra értékelik a személyes érintkezést a klasszikus sertésérveréseken, mégsem lehet könnyű az egymás után bemutatott állatok közül választani és licitálni rájuk. A 29. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon inkább érdekes látványosságnak tetszett az aukció, mint komoly platformnak.

Zsivány ember a juhász?

Add, Uram, hogy a jószágot a farkastól megvédjem és add, hogy a szám feletti bárányt időben eltüntessem… – ez csak két sor a pásztorfohászból, de jól mutatja azt a hagyományt, amelyet a 36. Szent György napi Juhásztalálkozó résztvevői szeretnének még a 22. századba is átmenteni.

Valódi problémára valódi megoldás

A robotfejésre alkalmatlan tehenek jelenleginél értékteremtőbb és jövedelmezőbb hasznosításának modelljét dolgozta ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara idei egyetemi ötletversenyének győztes csapata.

A Hungarikum-pályázaton 930 millió forintot ítélt oda az Agrárminisztérium

A Hungarikum 2022 pályázaton 391 pályázó 930 millió forintnyi támogatásban részesül három területen - közölte V. Németh Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztosa sajtótájékoztatón Budapesten kedden.

Újra terjed hazánkban a madárinfluenza

Bács-Kiskun megye és Csongrád-Csanád megye újabb területein igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma - közölte a hivatal a honlapján kedden.