Back to top

Miért egészségesebb a méz a cukornál? Kettős cukrok és egyszerű cukrok (1. rész)

Ha mértékkel fogyasztjuk, természetesen a finomított cukor sem egészségtelen. A mézben lévő cukrok azonban érdekes módon másként szívódnak fel a szervezetünkben, mint a finomított cukrok. Ebben a sorozatban ennek miértjét fogjuk megvizsgálni.

A méz háromféle szénhidrátot tartalmaz, egyszerű cukrokat (monoszacharidokat), kettős cukrokat (diszacharidokat) és úgynevezett oligoszacharidokat vagyis összetett „cukrokat” - az utóbbit nem tekintjük cukroknak.

Ezért a táplálkozási szakértők azt szokták mondani, hogy a méz hasonlóan hasznos vagy káros, mint a finomított cukor.

Csakhogy a mézben lévő cukrok másként szívódnak fel a szervezetünkben. Nézzük meg közelebbről, hogy ez miért lehet így.

Először is a méz háromféle szénhidrátot (cukrot) tartalmaz, a finomított cukor csak egyfélét.

A finomított fehér cukorban és a mézben tulajdonképpen egyetlen közös cukorféle van, nevezetesen a szacharóz. Míg a finomított cukor tisztán szacharózból azaz szinte 100%-ban ebből a cukorból áll, addig a méznek pusztán 0,5-5%-a szacharóz.

A szacharóz egy összetett két komponensű cukorféle és csak akkor tudja felvenni a szervezetünk, ha az „elemeire” bomlik, glükózra és fruktózra. Ez a lebomlási folyamat a vékonybélben történik meg.

A mézben már eleve lebontották nekünk a méhek a szacharózt erre a két cukorra, vagyis szőlőcukorra és gyümölcscukorra, és mihelyt a méz a szervezetünkbe jut, máris képesek vagyunk „energiává” alakítani.

Fotó: FM: Pelsőczy Csaba
Ezekből az egyszerű  cukrokból áll a méz mintegy 70%-a.

Érdekes módon a méz nem okoz akkora inzulin terhelést a szervezetünkben, mint a különálló glükóz és fruktóz. Erre nem nagyon találnak választ a kutatók és azt feltételezik, hogy a mézben lévő számtalan más nagyjából mintegy 180 összetevőnek (enzímnek, anitoxidánsnak, ásványi elemnek, vitaminoknak stb.) köszönhető ez, bár ezek csekély mértékben fordulnak elő a mézben.

Méhészként fontos tehát a mézet éretten pörgetni, hiszen ez azt is jelenti, hogy nektárban lévő szacharózt a méhek enzimjeikkel lebontották egyszerű cukrokra és hozzáadták azokat az anyagokat, melyek nagy valószínüséggel a legmegfelelőbb felszívódást biztosítja. 

A méz szárítása azért nem helyes, mert főleg szaharóz marad a mézben. Szerencsére hazánkban nem jellemző a méz szárítása.

A cikksorozatot hamarosan folytatjuk!

Készült a _A Bees Help Fight Viruses c. könyv és a M Abdulrhman, Et Al, “Effects Of Honey, Sucrose And Glucose On Blood Glucose And C-Peptide In Patients With Type 1 Diabetes Mellitus.” Complement Ther Clin Pract 2013 Feb; 19(1): 15-9 alapján

Ajánljuk még: Propolisz, méhméreg és egy antibiotikum a koronavírus ellen?

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Építkezik a magyar gazdatársadalom

A délvidéki gazdaszervezeteket tömörítő Vajdasági Agráregyesületek Szövetségét (VASZ) 2006-ban alapították. Az azóta eltelt 16 évben nem kevesebb, mint 73 gazdaszervezet és mintegy 8 ezer gazdálkodó ernyőszervezetévé terebélyesedett az érdekvédelmi szervezet. A VASZ-nak sokáig nem volt saját székháza, és 2018-ban felszólították őket, hogy hagyják el addig bérelt „otthonukat”.

A Nutella legyőzte a Facebook-ot

Jelenleg úgy néz ki, hogy a világszerte népszerű édességgel, a Nutellával többet lehet keresni, mint a Facebook-kal.

Kárpát-medencei nyári körkép: Gyenge nyári termés, aszály, virágporhiány és nem létező mézpiac

Szlovákiában a hárs virágai megégtek, míg Szerbiában fantasztikus virágzást produkált. A legtöbb országban a napraforgó igencsak megsínylette az aszályt, azonban Romániában nem volt ilyen probléma vele. Horvátországban rejtélyes okokból elmaradt a gesztenyevirágzás, míg Szlovéniában a fenyő és az édesharmat mondott csődöt.

13 étel, amely segít a veséknek eltávolítani a méreganyagokat

Gondoljunk a vesénkre úgy, mint egy szűrőre, amely megszabadítja a szervezetet mindattól, amit nem akarunk, hogy ott maradjon. Ez a két, bab alakú szerv gondoskodik a vér szűréséről, mely során eltávolítja a méreganyagokat és a felesleges folyadékot a szervezetből, miközben kordában tartja a kálium- és a nátriumszintet. Emellett hormonokat is termel, amik segítenek szabályozni a vérnyomás és a csontok erősségét.

Az „aranyhomok” összetéveszthetetlen zamata

Kecskemét modern megyei jogú város, mely egyes részeiben megtartotta mezővárosi jellegét. E nagy múltú település keleti szegletében, a belvároshoz és a városi körgyűrűhöz egyaránt közel, egy csöndes utcában található a KEFAG Zrt. Juniperus Park Hotele. A megszálló vendégeket madárcsicsergéssel fűszerezett nyugodt környezet és svédasztalos reggeli vagy félpanziós ellátás várja.

Turbóenergia az agy számára

A táplálkozási szakemberek szerint van egy kombináció, ami olyan, mint egy turbófeltöltés az agy számára.

A spenót vesekőképző hatása tejjel kivédhető

A spenót sok gyerek „nemszeretem” növénye, ám rengeteg előnyös tulajdonsága van. Klorofillja ipari és gyógyászati alapanyag. Ami pedig nem előnyös, az is kis trükkel kivédhető… Klorofillja jó antioxidáns, és egy másik hatóanyaga a pihentető alvást segíti.

A méhészet művészete: A varázsló méhész

Nyár közepén a szomszédok nem látnak belőlem mást, csak hogy teli van már a műhelyem mézzel, s én fehér kalapban, fehér ruhában, illatos füstpamacsok között sétálok, nézegetek, rakosgatok a méhesemben.

Mennyi kalciumra van szükségünk naponta, és mi a legjobb módja annak, hogy hozzájussunk?

A kalcium az erős, egészséges szervezet kulcsfontosságú összetevője. Azonban a 19 év feletti férfiak közel 30 százaléka és a nők 60 százaléka nem fogyaszt belőle eleget az amerikaiaknak szóló étrendi irányelvek szerint. Egy dietetikus megosztotta, hogy miért fontos az elegendő kalcium bevitele, valamint a kalcium fogyasztásának legjobb módjait.

A Hálaadást ünnepli az Egyesült Államok, ötödével emelkedett az ünnepi menü ára

Az amerikai családok egyik legnagyobb, karácsony előtti ünnepét, a Hálaadást tartják csütörtökön az Egyesült Államokban, a szakértők szerint az ünnepi költségek mintegy ötödével növekedtek az elmúlt évben.