0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Lazultak az idénymunka feltételei Németországban, ezek változnak június közepétől

A talán legkardinálisabb korlátozást feloldották – már autóval is beutazhatnak az idénymunkások Németországba, nem csak repülővel –, egy sor másik járványvédelmi intézkedés viszont változatlanul érvényben maradt. Megjelent a vendégmunkások fogadásának feltételeit tartalmazó legújabb közlemény a június 16-tól december 31-ig érvényes szabályokkal.

Április elejétől mostanáig elég bonyolult szervezést igényelt, ha valaki mezőgazdasági idénymunka céljából tervezett Németországba utazni: előzetes egészségügyi tesztelés után kizárólag repülővel érkezhetett, a gépek csak az erre kijelölt repülőtereket használhatták, a repterektől a gazdaságokig vezető utat pedig a gazdáknak kellett megszervezniük, továbbá nekik kellett gondoskodniuk a dolgozók izolálásáról és a munka-, illetve szálláshelyi higiéniáról is a megfogalmazott szabályok szerint. Így is összesen csak 80 ezer külföldi idénymunkás fogadására volt lehetőség április és május folyamán, de már ez is meglehetős könnyítés volt az után, hogy elsőre a belügyminiszter azonnal megtiltott mindenféle beutazást.

Aztán kiderült, hogy bár a szezon elején még 300 ezer dolgozót hiányoltak a gazdák, ilyen feltételekkel még a 80 ezer sem fog összejönni,

ezért június közepéig még lehetett jelentkezni. A keretnek nem egészen felét sikerült végül kihasználniuk a gazdaságoknak.

A hónap közepétől azonban új időszak köszönt be:

június 16-tól az EU tagállamaiból, illetve a schengeni övezetből a korábbi megkötések nélkül lehet Németországba utazni, nemcsak repülővel, hanem közúton is

(harmadik országokból az érvényben levő megállapodások az irányadók).

A mezőgazdasági üzemekben megvalósítandó járványvédelmi intézkedések ugyanakkor maradtak a régiben. Alapszabály, hogy minél kisebb esélyt szabad adni a csoportok keveredésének: akik együtt dolgoznak, azokat lehet csak együtt elszállásolni, és viszont.

A kezdetektől fogva meg kell határozni egy csoportbeosztást,

és az üzemvezetők felelőssége, hogy a csoportok a lehető legkevesebbszer keresztezzék egymás útját. Ahol a munkavégzés során elkerülhetetlen a találkozás, ott a minimális 1,5 méteres távolság betartására törekedni kell.

A közös helyiségek – fürdő, konyha stb. – beosztását úgy kell megszervezni, hogy különböző csapatokhoz tartozó dolgozók lehetőleg ne legyenek jelen egyszerre. Ha ez nem megy, akkor a 1,5 méteres távolság itt is irányadó.

Betegség esetén az egész csapatot azonnal izolálni kell, a beteg személyt pedig elkülönítve elszállásolni, és az esetet kötelező haladéktalanul jelenteni az illetékes egészségügyi hatóságnak. A nyomon követhetőség érdekében egyébként is messzemenően együtt kell működni a hatóságokkal, ezt több ponton keresztül kifejti a gazdaságok vezetőinek szóló legújabb tájékoztató.

Az idénymunkásokat foglalkoztatók figyelmébe ajánlja ezenkívül a német mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztérium, hogy mindezeket a tudnivalókat még a beutazás előtt világosan és anyanyelvükön hozzák a leendő munkavállalók tudomására.

A legfrissebb szabályok december 31-ig érvényesek,

kivéve, ha a pandémia tekintetében olyan változás áll be, ami indokolttá teszi az intézkedések újraértelmezését,

áll a közlemény végén.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu