0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Járványok – A természet visszavág

A hozzáférhető adatok szerint az újonnan megjelenő fertőző betegségek 60 százalékáért az állatvilág felelős. Ezen úgynevezett zoonózisok 72 százaléka mögött a természetes fauna áll, csupán alig egyharmada köthető a háziasított fajok tenyésztéséhez. Mindezekből az is következik, hogy a vadon élő állatokból származó hús (bushmeat) fogyasztása komoly egészségügyi kockázattal jár.

Különösen jelentős a veszély a majmok (ezen belül az emberszabásúak) esetében, a hozzájuk köthető HIV és majomhimlő (monkeypox) miatt.

Bármennyire nyilvánvaló ez, a vadon élő állatok húsát mégis számos kultúrkörben és/vagy társadalmi réteg esetében az egészségre jobb hatásúnak tartják, mint a haszonállatokét. Sajnos ez nemcsak a helyi lakosságot veszélyezteti elsősorban a trópusi klímájú, fejlődő országokban, mivel a közlekedési infrastruktúra robbanásszerű fejlődésével párhuzamosan nőtt a bushmeat feketekereskedelme is, komoly egészség- és járványügyi kockázatot jelentve egyebek között az Európai Unióban is. Sajnálatos módon mindez – és jelentős mértékben a helyi demográfiai folyamatokkal összefüggésben – a természetes fauna túlhasználatát is eredményezi, aminek beláthatatlan negatív – részben közvetett – ökológiai hatása van. A kutatók szerint a mostani COVID-19 járvány sem a denevér (vagy a tobzoska) hibája, azért következett be, mert a vektor faj élettere fölborult és olyan kapcsolatba kerül az elvárható óvintézkedéseket be nem tartó emberrel, aminek egyenes következménye volt a tömeges humán megbetegedés.

A biodiverzitás szerepe

A COVID-19, mint a SARS vagy a MERS-CoV, és sok más, az emberiség történetében bekövetkezett járvány kiváltó okai között ott van az ember, és a természetes fauna közötti kapcsolatok megváltozása.

Közvetlenül a vadon élő állatokról lépett át az emberre a többi között a HIV, az Ebola, a SARS, a SARS-CoV-2, míg a haszonállatokról a H1N1 és a H5N1, ez pedig fölveti a kérdést, hogy van-e összefüggés a környezeti feltételek megváltozása és az újabb és újabb fertőző betegségek megjelenése között?

Ha pedig van, ami szinte teljes bizonyossággal kijelenthető, arra nemcsak az egyes országok politikai szereplőinek kell tudni választ adni, de elengedhetetlen a nemzetközi együttműködés erősítése is. Mindezekről a kérdésekről a francia Fenntartható fejlődés és Nemzetközi kapcsolatok Intézete (Institut du Développement Durable et des Relations Internationales, IDDRI) szervezésében – rendhagyó módon interneten történő közvetítés formájában – került sor egy szakmai kollokviumra, ahol három kutató fejtette ki álláspontját. Az esemény érdekessége volt, hogy egy olyan problémára is rávilágított, ami már egy évtizede is ismert volt a francia (és más) hatóságok előtt, de láthatóan a mai napig nem sikerült orvosolni, miközben rendkívül komoly járványügyi kockázata van.

Lucien Chabason, az IDDRI igazgatótanácsának tagja emlékeztetett arra, hogy a biológiai sokféleség védelme és az egészséges életmód iránti igény két, egymással párhuzamosan megjelenő társadalmi jelenség, aminek összekapcsolódása az 1970-es években történt meg, és azóta egyre szorosabbá vált. Ennek egyik megjelenési, megközelítési formája a One Health (Egy egészség), aminek egyik vetülete a biológiai sokféleség és a fertőző betegségek összefüggésrendszere. Ahhoz viszont, hogy ennek valóban eredménye is legyen, elengedhetetlen az elsősorban a biológiai sokféleséggel foglalkozó kutatási intézmények és civil szervezetek, illetve a társadalom egészségügyi helyzetére fókuszáló állami szervezetek közötti érdemi együttműködés. Ez – legalábbis Franciaországban – már formálódik, de még messze vagyunk attól az állapottól, amit ideálisnak lehet mondani, fontos, hogy a One Health-megközelítés jó, és erre minél nagyobb hangsúlyt kell fektetni a jövőben.

Gwenaël Vourc’h az új fertőző betegségek megjelenése és a környezeti tényezők megváltozása közötti összefüggéseket vizsgálva abból indult ki, hogy:

– minél inkább keressük, annál több új fertőző ágenst, elsősorban baktériumot és vírust fedezünk föl;

– elsősorban a trópusi területeken és az erdők mezőgazdaságilag művelt területekké való konverziója során kerül az ember kapcsolatba ilyen ágensekkel;

– rendszerint közvetett útról beszélünk, ez a vadon élő állatok-háziállatok-ember lépcsőt jelent, de lehet közvetlen vadon élő állat-ember kapcsolatról is beszélni;

– számos ágens a háziállatokról már nem lép át az emberre;

– egyes patogén kórokozóknál a fertőzési lánc az állatról emberre történő átlépésnél megáll (pl. veszettség);

– egyelőre viszonylag kevés olyan kórokozó van, ami az emberre történő átlépés után emberről-emberre terjed tovább.

A vírusok továbbterjedése szempontjából kifejezetten nagy kockázatot jelent az állattenyésztés, és ezen belül a nagy egyedszámot tartó intenzív állattartó telepek létezése, mert ezek kedveznek a vírusok minél gyorsabb terjedésének, valamint biztosítják a vírus továbbélését és az újabb fertőzési hullámok kialakulását.

A kutatók egyértelműnek tartják a biológiai sokféleség és a fertőző betegségek közötti kapcsolatot, mégpedig két irányban is. Az egyik esetben minél nagyobb a biológiai sokféleség és a lehetséges gazdaszervezetek száma, annál nagyobb az esélye a fertőzés „fölhígulásának” és ezen keresztül csökken a járvány kockázata (kiváló példa erre a Lyme-kór). Azaz a természet képes szabályozni a járványokat, ám abban a pillanatban, ahogy a biológiai sokféleség csökkenni kezd, megnő a járvány veszélye. Viszont kapcsolat van az egyes gazdaállat-csoportok sokfélesége és a terjesztett kórokozók száma között is, erre a rendszertani szempontból kifejezetten nagy fajszámú rágcsálók és a denevérek jó példát adnak.

A klímaváltozás hatása

A járványveszély szempontjából nemcsak a vektorként szóba jöhető állatok legális vagy illegális kereskedelme játszik szerepet, de a klímaváltozásé is egyértelmű. Erre Franciaországban az egyik legjobb példát a kullancsok biológiai ciklusának megváltozása és a Lyme-kór előfordulásának gyakorisága mutatja.

A statisztikai adatok szerint napjainkban háromszor annyi a Lyme-kórral fertőzött az országban (évi 60 ezer) mint korábban,

amiben minimális szerepe biztosan van az analitikai módszerek fejlődésének és így az enyhébb fertőzések igazolásának, de a kutatók szerint az elsődleges kiváltó ok a köztesgazdaként számon tartott őzek állományának ugrásszerű növekedése. Egy korábbi, hasonló témájú rendezvényen Léa Lugassy (FRB-AFB) a Lyme-kórt okozó Borrelia burgdorferi baktérium hordozójaként is ismert kullancs fertőzési körének egyes pontjait hozta példának arra, hogy az őt befogadó ökoszisztéma egyes elemeinek vagy egész rendszerének megváltozása, milyen hatással van az előfordulási gyakoriságára és az általa hordozott kórokozók átadására.

Sokkal ismertebb példa, hogy a klímaváltozással összefügg a szúnyogállományok (sőt a fajok számának) növekedése is. Ezzel ugyanis a potenciális vektorok száma ugrik meg, jelentősen növelve a járványok kialakulásának veszélyét. De önmagában a vektor jelenléte csak egyike a járvány kialakulásához szükséges feltételeknek, jelen kell lennie a kórokozónak is, sőt kellően nagy esélyt kell kapnia a vektornak a kórokozóval történő találkozáshoz. A kutatók szerint a COVID-19 járvány nem a denevér (vagy a tobzoska) hibája. Azért következett be, mert a vektor faj élettere fölborult és olyan kapcsolatba kerül az elvárható óvintézkedéseket be nem tartó emberrel, aminek egyenes következménye volt a tömeges humán megbetegedés.

A vektorok elleni küzdelem egyértelműen része a járványmegelőzésnek, de legalább ekkora figyelmet kell(ene) fordítani az élőhelyek megóvására, és a biológiai sokféleség megőrzésére.

Sajnos a jelenlegi tendencia ennek ellenkezőjét mutatja, az urbanizáció, az új területek művelésbe vonása és az állattartás bővülése egyértelműen ez ellen hat, amihez egy olyan, nem fenntartható gazdasági és társadalmi modell társul, ami melegágya a járványok kialakulásának.

Kulturális hagyományok

Yann Laurans véleménye szerint a sok esetben kulturális hagyományokkal szorosan összefüggő és leginkább a trópusi öv fejlődő országaiban jellemző vadhús-fogyasztásban (bushmeat) a legnagyobb kockázatot az ellenőrizetlen minőségű húsok jelentik, amihez több más kockázati tényező is társul. Látszólag eredményre vezethetne a határozott és drasztikus tiltás, ám ez minden bizonnyal illegális kereskedelmet indukálna (hiszen a szokásokat nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni), annak minden kockázatával együtt.

Sokkal inkább járhatónak tűnik a minőség szigorú ellenőrzése, a „bushmeat” megszerzésének (vadászat) és kereskedelmének következetes kontrollja, ami nem mellékesen csökkentené az ökológiai kockázatokat is, különösen a veszélyeztetett fajok esetében.

Nem szabad ugyanis szem elől téveszteni, hogy a fejlődő országokban a „bushmeat” nélkülözhetetlen a szociálisan kifejezetten hátrányos helyzetű lakosság élelmezésében, a teljes tiltás pedig együtt járna az illegális erdőhasználat megugrásával.

Ehhez kapcsolódik, hogy egy korábbi, a francia külügyminisztérium által a trópusi erdők védelméről szervezett konferencián Nathalie Van Vliet (TRAFFIC) is ezt, azaz az emberi táplálkozásra szolgáló, erdei (bush) állatok elejtéséből származó húsforrást helyezte előadásának középpontjába. Az érintett fajok zömmel nem állnak védelem alatt (de sajnos a vadászat a fokozottan védett fajokat sem kíméli), ezek jelentik a helyi lakosság állati fehérje-forrásának mintegy 80–90 százalékát, ellenőrizetlen fogyasztásuk ökológiai, de még inkább egészségügyi problémát jelent. Hogy mekkorát, azt jól érzékelteti, hogy már tíz évvel ezelőtt csak a Kongó medencéjében évente 4 millió tonnáról volt szó, annak minden gazdasági és társadalmi összefüggésével együtt. Megkerülhetetlen tény, hogy ebből származik a helyi lakosság állatifehérje-fogyasztásának 60–80 százaléka, ami a mezőgazdaságra nézve rossz évjáratokban pedig hatványozottan fontos! Mivel ez a fajta húskereskedelem olyan mélyen beleivódott a helyi szokásokba és nagyon komoly gazdasági szerepe is van, az elsődleges cél ennek fenntartható, az emberi egészségre veszélyes kockázati tényezőket kiiktató és a védelem alá eső fajok elejtését kizáró módon történő folytatása, nem pedig a gazdasági állatok tenyésztésének erőltetése. Már csak azért sem, mert ez utóbbinak sokkal mélyrehatóbb következményei lennének az erdei ökoszisztémákra, mint a vadon élő állatok vadászatának fenntarthatóvá tételének. A TRAFFIC által indított, öt közép-afrikai országot (Kongói De­­mokratikus Köztársaság, Közép-Afrikai Köztársaság, Ga­­bon, Kamerun) érintő program (amihez önkéntes alapon Egyenlítői Gui­nea is csatlakozott) legfontosabb feladata annak a szervezeti háttérnek a megteremtése volt (legalábbis kísérlet erre), ami képes a rendszer ellenőrzésére, szükség szerinti befolyásolására, irányítására a hosszú távú fenntarthatóság érdekében. Ehhez a TRAFFIC szerint nem új struktúra létrehozására van szükség, hanem a helyszínen már létező szervezetek feltérképezése, mozgósítása, egységes rendszerbe történő összekapcsolása a valóban jó megoldás. Támogatóik között szerepelt a Német Együttműködési Minisztérium, az IUCN, a francia fejlesztési ügynökség (AFD) és a WWF.

Mindennek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy Yann Laurans kifejtette, a legfontosabb egy olyan komplex megközelítés érvényesítése, aminek része az erdőirtások visszafogása, a biológiai sokféleség védelme, az állattenyésztés szinten tartása – sőt ideális esetben csökkentése (ugyanis így érdemben csökkenthető a mezőgazdaságilag művelt területek nagysága), a nagy nemzetközi szervezetek (WHO, OIE, CITES) szerepének és jogkörének megerősítése. Természetesen megkerülhetetlen a transzparencia kérdése is, ám véleménye szerint sajnos az egyes államok gazdaságilag ellenérdekeltek a teljes átláthatóságban, ugyanis egy-egy állat-egészségügyi veszélyhelyzet „bevallása” azonnal gazdasági válaszreakciókat vált ki a kereskedelmi partnerek részéről.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság