0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Egyre többe kerül a sertéshús a pultokban

Míg az élősertés ára a tavalyi rekordszint után az idén csökkenni kezdett, a boltokban a korábbinál jóval drágább sertéshússal találkozhatnak a vevők. A NAIK Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentése szerint a hazai termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül májusban 537 forint volt egy kilogrammra vetítve.

Ez mintegy négyszázalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbi árszinthez képest – írja a Magyar Nemzet. A darabolt sertéshús, mint a karaj, a tarja vagy a comb feldolgozói értékesítési ára hat százalékkal nőtt ugyanekkor. A fogyasztók azonban még ennél is jelentősebb drágulással szembesülhetnek a húspultoknál.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ugyanis például a rövidkaraj és a sertéscomb 23 százalékkal magasabb áron került a boltokba idén májusban, mint egy évvel korábban.

Menczel Edit, a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács titkára a lapnak elmondta: a hazai fogyasztói árakat minden esetben a kereskedelem határozza meg, alakulásuk pedig nem követi a feldolgozók átadási árait. Bár számos tényező abba az irányba hatna, hogy a feldolgozók árat emeljenek, a szakember szerint kérdéses, hogy ezt meg tudják-e tenni az üzemek.

Az elmúlt hónapokban ugyanis kutyaszorítóba kerültek a húsipari szereplők. A termelői árak az afrikai sertéspestis miatt rekordszintre emelkedtek, emellett a bérek és az energiaköltségek is nőttek. Ehhez jött hozzá az idén a koronavírus-járvány. Bár a kijárási korlátozások elrendelése miatti pánikvásárlások hirtelen az egekbe emelték a keresletet, egy-két héttel később meredeken csökkenni kezdett a fogyasztás. Mindez az éttermek és a szállodák megrendeléseinek elmaradásával együtt komoly kiesést okozott a húsüzemeknek.

A járvány megfékezését szolgáló intézkedések ráadásul mind a termelésben, mind a feldolgozásban érintett vállalkozások költségeit tovább növelték. Bár az elmúlt hetekben az élősertés felvásárlási ára csökkent – ami egyébként a német tőzsdei árak változásának eredménye –, Menczel Edit szerint messze van még az az időszak, amikor a hazai feldolgozók is fellélegezhetnek.

A húsüzemeket érintő válság a legnagyobb hazai vágóhidat sem kerülte el, a Csányi Sándor tulajdonában álló mohácsi MCS Vágóhíd Zrt. tavaly mintegy ötmilliárd forintos veszteséget termelt.

Forrás: Magyar Nemzet