Back to top

Az európaiak nem akarnak sem rovarokat, sem műhúst enni

Egy nemzetközi felmérés szerint a fogyasztóknak Európa-szerte szándékukban áll megváltoztatni az étkezési szokásaikat, de nem rajonganak a műhúsért és nem akarnak rovarokat enni.

Az Európai Fogyasztói Szervezet (BEUC) a közelmúltban tette közzé annak a felmérésének az eredményét, amelyet 2019. októberben és novemberben készített.  Az átfogó kutatás során 11 európai ország (Ausztria, Belgium, Németország, Görögország, Olaszország, Litvánia, Hollandia, Portugália, Szlovákia, Szlovénia és Spanyolország) 11 ezer fogyasztóját kérdezték meg, amely során  az európaiak fogyasztói tudatosságának szintjét mérték fel.

Az interjúkban megkérdezték például, hogy mennyire tartja fontosnak az élelmiszer választást a környezetre gyakorolt ​​hatás vonatkozásában? Kíváncsiak voltak arra is, hogy szándékoznak-e korlátozni a vörös hús fogyasztását, vagy hogy a kormány mindent megtesz-e a fenntartható módon előállítható élelmiszerek érdekében?

Kiderült, hogy bár a fogyasztók nem látnak közvetlen összefüggést a saját étkezési szokásaik és a környezet állapota között, de

a legtöbb ember tisztában van az étkezési szokásoknak a környezetre gyakorolt ​​közvetett hatásával, és a fogyasztók kétharmada nyitott az étkezés megváltoztatására, ha az a környezetre pozitív hatással van.

A tanulmány készítői rámutattak arra, hogy a fenntarthatóbb étrend kialakítását megakadályozó tényezők például az ár, az ismeretek hiánya, a nem egyértelmű információk és a korlátozott választék.

A megkérdezettek több, mint 40 százaléka a környezeti aggályok miatt hagyott fel eddigi étkezési szokásaival vagy csökkentette a vörös hús fogyasztását. Ugyanakkor a válaszadók beismerték, hogy nem nagyon érdekli őket a laboratóriumban készített hús, azaz a műhús, és az ehető rovarok fogyasztása sem. Ehelyett inkább elfogadják a növényi "hamburgereket" és a vegetáriánus étrendet.

Azt is megállapították, hogy a fogyasztóknak csak 16% -a gondolja úgy, hogy kormánya minden

Vega burger
segítséget megad a fenntartható módon előállítható élelmiszerek gyártásához és hozzáférhetőségéhez.

- Tanulmányunk azt mutatja, hogy a legtöbb fogyasztó meg akarja változtatni étkezési szokásait, de ez nem könnyű feladat.

Több szinten kell változtatni, hogy a fenntartható választás elérhető legyen

- mondta Monique Goyens, a BEUC vezérigazgatója. Szerinte a szabályozóknak, az élelmiszer-termelőknek és a kiskereskedőknek kulcsszerepet kell játszaniuk az árak, a marketing és az összes többi tényező összehangolásában annak érdekében, hogy az európaiak fenntarthatóbb táplálkozást élvezhessenek.

Forrás: 
portalspozywczy.pl

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Pilisi lakomák

A Pilis lenyűgöző, fenséges, fejedelmi hely. Szinte hallani Mátyás király vezéreinek döngő lépteit, s ahogyan kupáikat a nehéz asztalra csapják. Régen királyi vadászterület volt, ám méltóságát máig megőrizte. A Római birodalom virágzásának idején a Duna mentén futó védvonalakat összekötő utak közül több a Pilis, Visegrádi-hegységen keresztül vezetett.

Zöld Hetek

Amikor az ember és az erdő kapcsolatára gondolok, mindig Áprily Lajos verssora jut az eszembe: „Engem az erdő véd s szeret, utaimon erdők kisértek”, mert tökéletesen megfogalmazza, hogyan kellene nekünk, embereknek az erdőhöz viszonyulnunk. Akik az erdők közelében élnek vagy foglalkozásukból adódóan az erdőhöz kötődnek, azoknak egyszerűbb.

Benyújtotta a Kormány az új bortörvényt az Országgyűlésnek

Az Agrárminisztérium a szőlő-bor ágazat átlátható szabályozási rendszerének kialakítása, a fenntartható működésének elősegítése, valamint fejlesztésének megalapozása érdekében kedd este benyújtotta a szőlészetről és borászatról szóló törvényjavaslatát.

Szalkai Gábor lett a Bayer Hungária Kft. Public Affairs & Sustainability menedzsere

Szalkai Gábort nevezték ki a Bayer Hungária Kft. újonnan létrehozott Public Affairs & Sustainability menedzser pozíciójába. Közkapcsolati és fenntarthatósági vezetőként legfőbb feladata a cégen belül a környezeti és gazdasági fenntarthatósági programok összehangolása, a környezet-vállalat-gazdaság-partnerek kapcsolat rendszerének fejlesztése.

Sorra tisztítják meg a védett területeket az illegális szeméttől

Folyamatosan számolják fel az illegális hulladéklerakókat és szemétkupacokat a nemzeti park igazgatóságok a Tisztítsuk meg az országot! program keretében. Az első ütemben vállalt védett természeti területek csaknem felén már befejeződtek a munkák. Eddig 75 helyszínről összesen mintegy 3500 köbméter hulladékot szállítottak el.

A NAK javasolja a vendéglátóipari beszállítókra is kiterjeszteni a támogató intézkedéseket

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) javasolja a kormánynak, hogy a HORECA-szektort érintő gazdaságvédelmi intézkedéseket terjessze ki a HORECA-szektor és a közétkeztetés beszállítóira is. A kormány 484/2020. (XI. 10.) rendelete szerint a vendéglátóhelyek nem fogadhatnak vendégeket, csak elvitelre van lehetőségük kiszolgálni a vásárlókat, valamint a rendezvények tartása nem megengedett.

Elborzasztó körülmények egy sütőipari üzemben

Súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságokat – többek között penészes helyiségeket, eszközöket – tártak fel egy Csongrád-Csanád megyei sütőipari üzemben november közepén a Nébih szakemberei. A sütőüzem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették az általános szennyezettség, továbbá a jelöletlen, nem nyomon követhető, valamint lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyagok miatt.

Újabb fontos lépés az állatok védelméért

Az állatvédelemért felelős miniszteri biztos országos szinten lépett fel a húsevő prémes állatok prémcélú hasznosításával kapcsolatban. Ovádi Péter a közösségi oldalán közzétett videóban elmondta, több megkeresés érkezett hozzá a húsevő prémes állatok prémcélú hasznosításával kapcsolatban, a jelzett problémákról haladéktalanul egyeztetett Nagy István agrárminiszterrel.

A precíziós gazdálkodás válik az új normává a mezőgazdaságban – állítja a Corteva vezetője

Andreas Huber, a Corteva EMEA-régió Integrált Szántóföldi Tudományok részlegének vezetője az EBRD webinárján hívta fel a figyelmet a precíziós mezőgazdaság gazdálkodók szempontjából vizsgált előnyeire.

A növényi alapanyagokból készült ételek mellett kötelezte el magát az IKEA

A svéd bútorforgalmazó óriásvállalat célja, hogy 2025-re az éttermeiben kínált ételek fele, az általa forgalmazott, előre csomagolt élelmiszereknek pedig 80 százaléka növényi alapanyagokból készüljön. Több lesz a csirkéből és halból készült ételük is.