Back to top

Agrárminiszter: öntözésfejlesztésre is pluszpénzt ad a kormány

Az agrártárca 100 milliárd forintos programmal indítja a nyarat: a már bejelentett állattenyésztési és kertészeti felhívások mellett öntözésfejlesztésre is pályázhatnak a gazdák - közölte az agrárminiszter a Magyar Nemzettel.

A szerdai lapszámban megjelent interjúban Nagy István úgy fogalmazott, hogy "a legkisebbek kezét sem engedik el": már folynak az előkészítési munkálatai annak az 5,5 milliárd forintos új konstrukciónak, amely a kistermelők előrelépését és a helyi piacok létrehozását támogatja.

A miniszter hangsúlyozta: a cél az, hogy a magyar élelmiszeripar megerősödve kerüljön ki a koronavírus-járvány okozta válságból.

Úgy vélekedett, hogy a mezőgazdaság nagyon jól vizsgázott a járvány idején.

Az agrárminiszter arról is beszélt, hogy a magyar gazdák sorsa a vásárlók kezében van.

"Amikor a háromféle dobozos tej közül valaki egyet kiválaszt, akkor arról is dönt, hogy kinek a munkahelyét támogatja és kinek a gazdaságát erősíti. Nagyon fontos a tudatos vásárlás elősegítése"

- mondta Nagy István a Magyar Nemzetnek.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szatmári ízek és pillanatok

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye látványosan fejlődik, igazi vendégcsalogató régióvá vált az utóbbi időben. Az itt élők közül egyre többen találják meg benne a számításukat, és előre tudnak lépni. Erre találtam jó példákat a 2317 lakost számláló Nyírcsaholyban. Sokan bejárnak dolgozni az öt kilométerre lévő Mátészalkára, de amellett saját kis házi birtokon is tevékenykednek.

Népszerű a török paprika

Törökország tavaly 35%-kal több paprikát szállított külföldre, annak ellenére, hogy 111 Európába érkező tételt kifogásoltak a határérték feletti rovarölőszer-maradvány miatt.

Rendkívüli támogatást kaphatnak a magánalapítású állatkertek

Az Agrárminisztérium szakmai támogatásával a Magyar Állatkertek Szövetsége (MÁSZ) létrehozott egy - a szövetség tagjainak felajánlásaiból visszatérítendő támogatás alapjául szolgáló - több millió forint értékű pénzügyi keretet, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) egy ugyanolyan összegű, vissza nem térítendő kormányzati támogatással növel.

Bajban a spanyol olajbogyó-termesztők

80 százalékkal csökkent a spanyol olívaolaj exportja az Egyesült Államokba, mióta Donald Trump 25 százalékos vámot vetett ki rá, megtorolva ezzel az Airbus-nak nyújtott uniós támogatást. Joe Biden érkezése a Fehér Házba nem hozott változást, a tarifa továbbra is érvényes. A García de la Cruz testvérek csúcsminőségű termékei tartják magukat, mivel nem árérzékenyek, de megfizethetőbb termékeik nem kelendőek.

Fejlődés, fejlesztés, befektetés

Számos fogalom átértékelődött az életünkben lassan több mint egy éve jelen lévő koronavírus-­járvány következtében. Az eddig természetesnek tűnő dolgok bizonytalanná váltak, sok minden át- és felértékelődött. Kiderült, mi nélkül lehet, és mi az, ami nélkül nem tudunk élni. Ilyen utóbbi az élelmiszer-ellátás, és az ahhoz kapcsolódó termelés biztonsága.

A fenntarthatóság mellett kötelezte el magát a New Holland

Az idén 126 éves mezőgazdasági gépgyártó cég idén erősíteni kívánja piaci pozícióit, miközben továbbra is kiemelt figyelmet szán a megújuló energiaforrásokat fókuszba állító fejlesztéseinek és partnerségi együttműködéseinek - hangzott el a márka első európai online sajtótájékoztatóján.

Növénytáplálás földön égen

Az elmúlt évtizedekben a világ mezőgazdasága nagyot fejlődött. Elég csak a korszerű gépekre vagy az innovatív fajtákra, hibridekre gondolni. Ugyanakkor mintha kicsit megfeledkeztünk volna legfontosabb termelő eszközünkről, a talajról.

Készítsünk domboságyást

Az ágyásokban történő kertészkedésnek sok előnye van, ha az ágyás kiemelkedik a talajszintről, akkor kényelmesebbé is teszi a munkavégzést. A klasszikus magas ágyásnál a dombos ágyás kicsivel másabb, eltüntethetjük benne a lehullott faleveleket, kisebb gallyakat...

Nagyot szakítottak a románok

A járvány miatt borzalmas 2020-as év ellenére nagy exportot bonyolítottak le a romániai erdeigyümölcs-termelők. A kereslet a nyugat-európai piacokon volt a legnagyobb.

Értéktőzsde: Tovább nőtt a gabona ára

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratra szóló jegyzéséről.