0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Döntött a Tanács a mezőgazdasági- és élelmiszeripari szereplők kivételes támogatásáról

Kivételes intézkedésként legfeljebb 7 ezer eurót kaphatnak a mezőgazdasági termelők, és maximum 50 ezer eurót a mezőgazdasági termékek feldolgozásával, forgalmazásával vagy fejlesztésével foglalkozó kis- és középvállalkozások.

Az Európai Tanács szerdán elfogadott rendelete lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a koronavírus járvány okozta nehézségek miatt, kivételes intézkedésként legfeljebb 7 ezer eurót fizessenek a mezőgazdasági termelőknek, és maximum 50 ezer eurót a mezőgazdasági termékek feldolgozásával, forgalmazásával vagy fejlesztésével foglalkozó kis- és középvállalkozásoknak (kkv), kivéve a halászati ​​termékeket – írja a Világgazdaság.

„A cél a meglévő vidékfejlesztési programok keretében rendelkezésre álló pénzeszközök felhasználása a COVID-19 válság által leginkább sújtott mezőgazdasági termelők és kkv-k támogatása érdekében, valamint az üzletek, piacok és éttermek bezárása során felmerülő likviditási és pénzforgalmi problémák kezelése érdekében”

– közölte honlapján a Tanács.

A rendelet a tagállamok hatáskörébe utalja, hogy azonosítsák a kedvezményezetteket és meghatározzák a kifizetések módját, illetve azok összegét, bizonyos objektív és megkülönböztetésmentes támogathatósági feltételek és kiválasztási kritériumok meghatározásával. A mezőgazdasági termelők esetében ilyen kritériumok lehetnek például, hogy meghatározhatják a termelési ágazatok gazdálkodásának típusát, a mezőgazdasági struktúrákat, vagy a termékek marketingjének típusát, esetleg az idénymunkások számát. A kkv-k esetében a kritériumok magukban foglalhatják, hogy mely szektorokat érinti, illetve, hogy ezek mely típusait preferálják.

Az elfogadott rendelet módosítja az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) vidékfejlesztési támogatásáról szóló 1305/2013 / EU rendeletet. A Bizottság 2020. április 30-án fogadta el a javaslatot. Az Európai Parlament 2020. június 19-én szavazta meg a módosító rendeletet. A Tanács általi június 24-i elfogadás után a rendeletet az EU Hivatalos Lapjában teszik közzé, és még ugyanazon a napon lép életbe.

Forrás: Világgazdaság/Európai Tanács