0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Visszatekintés az elmúlt 30 évre – HG2020/1

A Holstein Genetika Kft. amerikai–magyar vegyesvállalat az 1990. március 30-i indulásakor néhány alapvető célkitűzést – mostanság úgy mondják divatosan, küldetést – fogalmazott meg magának a magyar tejtermelés fejlesztése érdekében.
„A cég megalakulásától a hazai tehenészetek fajlagos hozamainak javítását, nyereségtermelő képességének fokozását kívánja szolgálni szakmailag megalapozott ajánlataival, szolgáltatásaival.”

A Holstein Genetika Kft. történetének mérföldkövei

1990: Alapítás, első spermaeladások

1991: A szaporítóanyag-forgalmazás mellett megjelenik a kínálatban az első tőgybimbó-fertőtlenítő készítmény (Uddergold)

1992: A VI. Holstein Világkonferencia előkészítése, szervezése Budapesten

1996: A számítógépes korrektív tenyészpárosítási program korai változatának bevezetése. Az import genetika forgalmazhatóságának biztosítása a hazai rendszerben. A vállalat saját tulajdonú irodába költözik, Budapesten

2000: Tulajdonosváltás a World Wide Sires, mint részvényes és legfőbb beszállító hátterében

2002: Az első probiotikum-készítmények megjelenése a kínálatban

2006: Az ivarspecifikus (szexált) sperma forgalmazásának kezdete

2009: Az első genomikusan értékelődött tenyészbikák szaporítóanyaga megjelenik a magyar piacon. Elkészül a Kft. új telephelye Gödöllőn, spermatároló központtal és áruraktárral

2012: Elindul a széles körű, kizárólagos együttműködés a TechMix céggel takarmány-kiegészítők forgalmazásában

2015: Tömegtakarmány-tartósítók forgalmazása együttműködési szerződés alapján

2016: A Komplex Tehenészeti Program (CDP) indulása. A World Wide Sires forgalmazói világkonferencia megrendezése Budapesten

2017: A 100 000 adag eladott szaporítóanyag, mint lélektani határ átlépése

2018: Új, számítógépes vállalatirányítási rendszer bevezetése

2019: Szaporítóanyag-forgalmunk átlépi a 125 000 adagot

2020: 30 éves a Holstein Genetika Kft.

Elképzeléseinket kezdettől piaci körülmények között, egyre erősödő verseny mellett valósítjuk meg.

A vállalat a rendszerváltás időszakában, az egykori állami gazdaságok (huszonegy állami gazdaság és egy tsz) ötletéből jött létre, amerikai tőke részvételével. Induláskor a legjobb amerikai szarvasmarha-szaporítóanyagok forgalmazását tekintette feladatának. Miközben a máig megmaradt fő profil is egyre színesedett, tevékenységünk az eltelt évtizedekben a minőségi tejtermelés számos más területének irányába jelentősen kibővült. Ilyenek a tőgy- és fejéshigiénia, a tömegtakarmányok tartósítása, a célzott takarmány-kiegészítők és a tejpótló borjútápszerek.

Az amerikai World Wide Sires, Ltd. adja a szakmai élvonalat képviselő tudást és az éllovas genetikát, szaporítóanyagot a vállalkozásnak mind a mai napig.

A World Wide Sires alapító tulajdonosa, Bill Clark és a mostani tulajdonos Select Sires Inc. a legjobb amerikai tenyésztőkkel építettek ki több évtizedes szakmai kapcsolatot, hogy a holstein és más fajták fejlődését segítsék. Az eredmény többek között abban mérhető le, hogy a WWS-genetika – te­nyészállatok formájában – ma a világ mintegy 90 országában van jelen. Másrészt, mindig nagy hangsúly került az emberi oldalra: a WWS szervezé­sében évről évre több száz látogató érkezik ezekből az országokból az Egyesült Államokbeli farmokra, hogy az észak- amerikai tejtermelési rendszert testközelből tanulmányozza.

Az ágazatot érintő kihívások nagysága és azok összetettsége kötelezővé teszi a Holstein Genetika Kft. számára, hogy a szorosan vett üzleti (értékesítési, napi tanácsadói) kapcsolatokon túl tartalmas egyéb szolgáltatásokat is nyújtson.

Ezek sorába tartoznak az időszakosan megtartott regionális kon­fe­ren­ciák, tanácskozások, melyeken a 30 év során mintegy 12 500 szakember vett részt.

A tanácskozásokat a Kft. fennállása óta évente több alkalommal, nemzetközileg elismert előadók közreműködésével szervezzük. Ezekről az eseményekről kiadványokat készítettünk vagy szakmai újságcikkek jelentek meg azzal a szándékkal, hogy az ismeretanyag később is az érdeklődő szakemberek rendelkezésére álljon.

A cégünk forgalmazásában lévő World Wide Sires-tenyészbikákat ismertető katalógusainkra, a tevékenységünket bemutató hírleveleinkre, a nyomtatott sajtóban való megjelenéseinkre mindig akként tekintettünk, hogy általuk az ismeretek bővítéséhez és széles körben való terjesztéséhez járulunk hozzá. Munkánkat ISO 9001 minőségbiztosítási rendszerben végezzük. Spermatároló központunk és farmtermék-raktárunk rendelkezik a szükséges engedélyekkel.

A Kft. aktív résztvevője a regionális és országos szakmai kiállításoknak, vásároknak (Hódmezővásárhely, Debrecen, Kaposvár, Budapest – OMÉK). A te­nyészállat-bemutatókon jelentős sikereket értek el a WWS-genetikát felvonultató gazdaságok.

Szakmánkat nem lehet kikapcsolni a nemzetközi integrációból, és annak hatásai alól sem. A fejlődés jelenlegi hazai szakaszában a tenyésztő nem is gondol mindig arra, hogy holstein tehene a kézzelfogható értékén kívül szellemi értéket is hordoz. Ez a szellemi érték szorosan kapcsolódik a holstein-tenyésztés nagy nemzetközi folyamataihoz. Kiemelten kezeljük a naprakész szakismeretek és a hasznos, gyakorlati információk továbbítását. Egyik eszközként élünk az internet különböző formáival (honlap, társas médiafelületeken való megjelenés, kommunikáció), másik eszközként tanul­mány­utakat szervezünk a fejlett szarvasmarha-tenyésztéssel rendelkező országokba. Az elmúlt 30 évben döntően az Amerikai Egyesült Államokba, valamint Olaszországba, Angliába, Spanyolországba sikerült szakmailag igényes, 5-12 napos programokat szervezni.

A Holstein Genetika Kft. három kezdeményező ember munkájával indult meg.

 A 30. évfordulón már 11 fős csapat dolgozik a partnerek kiszolgálása érdekében.

A cég munkatársai szoros szakmai és emberi kapcsolatot tartanak fenn a kis és nagy tehenészetek tenyésztőivel.

Napjainkig megvalósult 2,2 millió adag mélyhűtött sperma értékesítése. A szaporítóanyag-üzletet illetően 258 tenyészettel alakult ki szakmai-üzleti kapcsolatunk, Magyarország minden megyéjére kiterjedően.

Állattenyésztésünk történelme arra is int bennünket, hogy az adott kor igényeit vagy éppen kényszerhatásait mielőbb fel kell ismernünk, és tennünk kell azért, hogy a hagyományok alapján bővítsük és fejlesszük értékeinket.

Kívánom, hogy mindazok, akik közel állnak a holstein-tenyésztés napi gyakorlatához, még inkább elkötelezett segítői legyenek a hazai minőségi tejtermelésnek.

További írások a Holstein Genetika Hírlevél 2020/1 számából 

Forrás: Holstein Genetika Kft.