Csak ott az 1960-as években 400 hektár, 1996-ban kb. 6000 hektár szőlő volt, 2018-ban pedig már 38 ezer hektár. Magyarország ez idő alatt megfelezte szőlőterületét, ma alig van több mint 60 ezer hektár. Új-Zéland borból származó exportbevétele 2018-ban több mint 335 milliárd forint, Magyarországé nem egészen 39 milliárd (a HNT és a NZW adatai alapján).
Innen vehetnénk egy nagy levegőt és megkérdezhetnénk, mi történt? Természetesen Új-Zélandnak nagy szerencséje volt, mert nem olyan volt a nagy testvére, mint nekünk.
Mindezen túl segített az Új-Zélandon megbecsült dalmát telepes kultúra, és ezért is ott alkották meg a „lifestyle winery”, az életmódborászat intézményét, ami annyit jelent, hogy egy magas színvonalú képzés a termelést erősíti a legkedvezőbb környezetben, a kulturált életminőség érdekében.
Ha csak egyetlen dolgot lehetne kiemelni, mi a legnagyobb különbség az újvilági bortermelésben, az vitathatatlanul az öntözési rendszerek használata az ültetvényeken. Sajnos idehaza ezek a technológiák alig ismertek, de jelentős negatív közeg veszi körül őket.
Az újvilági bortermelőket ez a hozzáállás nem zavarja, az előny ebben a kérdésben náluk. Már így is hatalmas szeletet sikerült megszerezniük a világpiacból. Másfelől köszönik szépen, nem kérnek az évjáratok sajátosságaiból, inkább minden évben csúcsévjáratot szeretnének.
De miért is ilyen kardinális az öntözés, hisz évezredek óta megoldják a borászok – mondjuk magunkban –, ugyanakkor bármelyik zöldség- vagy gyümölcsfélét a legkisebb fenntartás nélkül tápozunk és locsolunk. A válasz nehéz, de talán abban rejlik, hogy az összes fogyasztási termék közül a bor hasonlít legjobban az emberi lélekhez, kapcsolódik a hithez, szerves része az európai kultúrának és történelemnek, „ahogy az Isten adta”.
A két országban összesen több mint nyolcvan borászatba sikerült eljutnom, ami már egész komplex rálátást tudott biztosítani mind a boraik stílusára, mind az alkalmazott technológiák hatékonyságára. A kisebb családi borászatoktól egészen a nagyüzemi méretekig mindent megvizsgáltam, de az öntözés mindenhol jelen volt. Az, hogy ki miként, mikor és mennyit öntöz, pont ugyanolyan eszköz a borász kezében, mint például a hordók használata. Eredményük döntően befolyásolni fogja a kész bor stílusát, eleganciáját.
Az ültetvények gépesítettségre tervezése alapelvárás ezen a vidéken, de persze ennek vannak szintjei. Igyekeznek a kézimunkát minimalizálni, mivel drága és nem nagyon áll rendelkezésre. Végigszemlélve az új-zélandi tájakat és a dús buja zöld növényzetet, felmerül a kérdés, miért is kell itt öntözni a szőlőket? A válasz: „a kiszámíthatóság miatt”.
A termés észszerű maximalizálása szintén nem elhanyagolható, ezért a vízháztartás folyamatos beállítása és a tápanyagpótlás mellett érik el azt a legnagyobb terméshozamot, ami még nem megy a tervezett minőség rovására. A legfontosabb mégis az az információ volt, hogy a folyamatos, tervezett öntözés növeli a bogyók rezisztenciáját, mert így kevésbé vékonyodik el a héjuk a szárazságtól és egy hirtelen érkező nagyobb mennyiségű csapadék nem okoz akkora sokkot, hogy megrepedjenek a bogyóhéjak. Ez komoly előny a rothadás elkerülésében és a további betegségek nagymértékű elterjedésének megakadályozásában.
Eszerint a fajtára jellemző metoxipirazin-tartalom mérséklődik, mert ez az íz/illatjegy hosszabb szárazság hatására erősödik fel a szőlőben. Dél-Ausztráliában a hatalmas hőségek miatt nem is lenne lehetséges a szőlőtermesztés, de az öntözéssel mérséklik a túlzott cukoremelkedést és a savak elégését is.
Érdekes volt személyesen végigjárni a Jacob’s Creek prémium ültetvényeit. Szinte minden parcellán más és más öntözési programot alkalmaznak. Figyelembe veszik a napsütéses kitettséget, a tengerszint feletti magasságot, az alkalmazott fajta sajátosságait és az elérni kívánt bort. Természetesen folyamatosan mérik a talaj víztelítettségét és a növények párologtatását. A rendszer teljesen automata, ha valahol hiányt vagy többletet érez, be tudja állítani soronként a szükséges vízmennyiséget. A szőlész a telefonjáról bármikor hozzáfér a mért adatokhoz és szükség esetén felülírja az előre beállított öntözési programot. Nyári időszakban akkora a hőség és olyan hosszú aszályos időszakok tudnak kialakulni, hogy a folyamatos öntözés nélkülözhetetlen.
Ha valaki új telepítést tervez, vízkvótát kell szereznie (ami egyre nehezebb), és csak ezután kezdheti meg a munkát. A szükséges engedélyek birtokában komoly tervezés és földmunka előzi meg a telepítést. Ellátogattunk egy területre, ahol most telepítenek be 25 hektárt. A vízellátás biztosítására olyan vízhálózatot építenek ki, ami egy kisebb településnek is elegendő lenne. Az átemelők és a nyomást biztosító szivattyúk egymást érik, de a földben lévő szenzortelepek is parcellánként több helyen megtalálhatóak. Ottlétemkor egy mérnökcsapat éppen komoly pozicionálási munkát végzett. Kiderült, hogy minden szőlősort pontos GPS-koordináták alapján rögzítenek. A koordinátákat egy olyan számítógépes rendszerbe viszik fel, ami a traktorokat vezényli. Így azok nem igényelnek emberi munkát.
Azokon a területeken, ahonnan a legnagyobb mennyiségben készülő asztali boraik kerülnek le, szinte folyamatos az öntözés. A kiemelt parcellák – amikről a magasabb árkategóriájú tételeik születnek – viszont már jóval visszafogottabb öntözésben részesülnek, itt tőkénként heti 15 liter vizet juttatnak ki, ezzel elérve a szőlő „szenvedtetését”, a bogyó beltartalmi anyagainak koncentrálódását. A völgyeken átívelő szőlőtúra után már várt a Jacob’s Creek borászat laborjában Brock Harrison, aki a habzó- és testes vörösborokért felelős borász. Mivel ő is tisztában volt vele, hogy érdekel az öntözés borra gyakorolt hatása, ezért olyan, húsz tételből álló sort rakott össze, ahol a magasabb minőségi termékpalettájukból különböző területekről, egymást követő évjáratokból származó borokon mutatta be a különbségeket. Azaz inkább azok hiányát, a borok természetesen makulátlanok voltak és magas élvezeti értékkel bírtak. A kóstoló közepén magam sem tudtam eldönteni, tetszik-e vagy zavar, hogy ennyire kicsi az évjáratok közti különbség, épp ezért rá is kérdeztem. Mivel a minőségi tételeik is nagy palackszámban készülnek, ezért a piaci igények meghatározzák az életüket. Ha sikerül egy tételnek bekerülnie egy rangos disztribútorhoz, onnantól elvárják annak folyamatos minőségét és nem érdekli őket az évjárati sajátosság. Ezért az elsődleges irány, hogy a legkisebbre minimalizálják a kilengést az évjáratok közt.
A nagy melegek ellenére meg tudják őrizni a boraik savait, bár ezt kiegészítik azzal, hogy nem várják meg a szőlők teljes érettségét, hanem már hamarabb szüretelnek. Természetesen ez a borászati elképzelés felveti az uniformizálódás problémáját, ám meg kell érteni ebben az esetben a kereskedőket is, akiktől a fogyasztók elvárják évről évre a megszokott ízvilágot a megszokott minőségen és áron.
Ezt a rövid problémafelvető cikkemet azzal a céllal is írtam, hogy felhívjam a figyelmet – a klímaváltozás hatásait is tapasztalva már –, hogy vigyázó borászszemeinket érdemes Új-Zélandra és Ausztráliára vetni. Fontos lenne szorosabb kapcsolatot ápolni a kinti kutatóintézetekkel, mert ők már most releváns adatokkal rendelkeznek, miként lehet és érdemes reagálni a változó klímán. Tudják, hogy mi várható, ha az évszakok összemosódnak, ha nincs tél, ha a csapadék évekig nem jön, vagy csak rosszkor.