Back to top

Július 4. és 12. között idén is Muzsikál az erdő a Mátrában

A rendkívüli helyzethez alkalmazkodva szervezik az idei Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok rendezvényeit. A 9 napon kilenc helyszínen, a Mátra lábától Kékestetőig várják a zene és az erdő szerelmeseit. Szeptember 25-27-én pedig Körösök-völgyében folytatódik az immár 17 éve elkezdett rendezvénysorozat.

Az idei év kiemelt üzenete: Ne onnan folytassuk, ahol a járványhelyzet előtt abbahagytuk. Az életvitelünk lelassulása lehetőséget biztosított a lelkünk és a környezetünk valódi értékeinek számbavételére.

A Muzsikál az erdő szellemisége ugyanakkor megerősítést nyert. Fő célja az erdő, a zene, a művészet erejével a résztvevőket környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani.

A Muzsikál az erdő értékei továbbra is aktuálisak: a fenntarthatóságra nevelés, a helyi közösségek megerősítése, a helyi értékek, a fenntartható gazdálkodás felkarolása, a helyi termékek fogyasztása, a Kárpát-medencei hagyományok megőrzése, az erdők növény- és állatvilágának megismerése, szeretete, a környezet védelme, a természettel harmóniában való létezés, hangsúlyozzák a szervezők.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is különleges erdei helyszínekre hívják a rendezvényre érkezőket, ahol a család valamennyi tagja talál számára vonzó és tartalmas feltöltődési lehetőséget az ingyenes programok között.  

A rendezvényekre érkezőknek azonban be kell tartaniuk a biztonsági protokollt, melynek legfontosabb elemei, hogy a rendezvényen kizárólag a helyszíni regisztrációt követően lehet részt venni, és kérik, hogy tartsák tiszteletben az egymás közötti távolságot. (A protokoll elolvasható a rendezvénysorozat honlapján, a facebook oldalán és valamennyi helyszínén.)

Idén is színvonalas programokban lehet része az érdeklődőknek, a fellépők közt pedig ismert és elismert zenészeket, énekeseket találunk. Így a résztvevők láthatják és hallhatják visszatérő vendégként Szalóki Ágit és zenekarát, az Egri Szimfonikus Zenekart, a Muzsikás Együttest, a Talamba ütőegyüttest, Horgas Eszter fuvolaművészt, Csík Jánost és a Mezzo formációt.

Minden nap lesz erdei séta szakvezetéssel, kézműves-foglalkozás és helyi termékek bemutatója, valamint még ezernyi izgalmas, érdekes, értékes, élménnyekkel teli program. 

Bővebb információ: muzsikalazerdo.hu

Forrás: 
Muzsikál az erdő

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szamócatermesztés: a letűnt aranykor

A Beregszásztól alig kőhajításnyira keletre elterülő Bene község lakói már több mint fél évszázaddal ezelőtt megtapasztalták, hogy a szamóca a náluk megtermelhető legjövedelmezőbb portéka. A vidék kedvező éghajlati adottságainak köszönhetően itt, a Csillagos-hegy tövében átlagosan két és fél-, három héttel korábban beérik a szamóca, mint a hágón túli versenytársaknál.

Több gond volt vele, de kiváló a hazai sárgadinnye

Június elejétől egészen október közepéig, végéig lesz magyar sárgadinnye a piacon, az értékesítési szezont ugyanis a nagyobb termelők a fóliasátras termesztéssel kezdik és azzal is fejezik be. A korai kínálatból általában először a piacokra jut, most már azonban kellő mennyiség terem ahhoz is, hogy ellássák az áruházakat.

Erdészet a Bakony fővárosában

Magyarország legmagasabban fekvő városa, Zirc története több mint 800 évre tekint vissza. A Ciszterci Apátsághoz köthető, Bakony fővárosaként is emlegetett településen gazdálkodik a VERGA Zrt. Zirci Erdészete.

Biológiailag lebomló banánrostból készült cipő: egy lépés a fenntartható divat felé

Egy barcelónai székhelyű startup, az Indianes bemutatta a fenntartható és lebomló cipőinek a kollekcióját, amelyek mezőgazdasági cégek által kidobott banánrostból készültek. A hagyományos cipőktől eltérően maximum két éven belül lebomlanak.

Kötelező lesz a növényekkel beültetett homlokzat Bécsben

A növényekkel beültetett homlokzatnak köszönhetően könnyebb elviselni a nyári forróságot, mivel a gyorsan fejlődő növények levéltömege hatásosan hozzájárul a mikroklíma hűtéséhez.

Idén is nagy siker volt a „Szedd Magad” levendulaakció Tihanyban

Hatalmas érdeklődés mellett zajlott a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság „Szedd Magad” levendulaakciója Tihanyban. A 3 héten át tartó program idén is sok látogatót vonzott: több mint húszezren éltek a levendulaszedés lehetőségével.

Teljes kikapcsolódásra vágyik? Keresse föl Kaszót!

Hazánk legnagyobb síkvidéki erdőtömbjét a Kaszó Zrt. kezeli. A rengeteg közepében, egy mesebeli kis településen, Kaszópusztán működik az erdőgazdaság központja, és ott várja a vendégeket a legendás kaszói vadászház és üdülő is. A térség vonzerejét növeli még a szintén az erdőgazdaság által működtetett kaszói kisvasút, amely az Európában is egyedülálló Baláta-tóhoz viszi a kirándulókat.

Az évszázad vételének tartják az eladósorba került gazdaságot

„Lenyűgöző! Ez egy olyan birtok, melyhez fogható százévente egyszer kerül piacra” – fogalmazott egy brit árverésvezető egy, Írország Edenberry nevű településének határában elterülő, augusztusban kalapács alá kerülő gazdaságról. Lássuk, mi áll a hangzatok szavak mögött!

Óriási érdeklődés kísérte az Online Erdei Iskola sorozatot

Közel 120 ezren tekintették meg az Országos Erdészeti Egyesület által indított Online Erdei Iskola sorozat videóit az interneten. A május elején, a Madarak és fák napján kezdődött sorozat az állami és magán erdőgazdaságok rendhagyó erdei iskolai foglalkozásait mutatta be a járványhelyzet miatt otthon lévő iskolás gyerekeknek.

Csak a kiváló minőségű méz versenyképes

A Gyöngyös-patak mentén, Kőszegtől néhány kilométerre sok szempontból ideális a környezet a méhészkedéshez, amit az is bizonyít, hogy Balogh Ferenc jelenleg 180 méhcsaláddal már 15 éve sikeresen folytatja a mesterséget itt.