Back to top

Takarékbank: kissé javuló várakozások, de jelentős bizonytalanság jellemzi az agráriumot

Kissé javultak az agrárium szereplőinek várakozásai a második negyedév végére az első negyedévhez képest, de továbbra bizonytalanság jellemzi az ágazatot, főként a koronavírus-járvány miatt beszűkült exportlehetőségek, és a tavaszi aszály miatt - közölte Hollósi Dávid a Takarékbank agrár üzletágának szűk körű elemzői sajtó-háttérbeszélgetésén hétfőn, Budapesten.

A pénzintézet agrár üzletágának ügyvezető igazgatója ismertette, hogy a bank új, agrár és élelmiszeripari kilátásait bemutató, Takarék AgrárTrend Indexe 27,5 pontra emelkedett az egy negyedévvel korábbi 26,5 pontról a 48 pontos skálán. A bizalmi index a bank agrár és élelmiszeripari ügyfelei közül kiválasztott csoport rendszeresen megkérdezésén, illetve az elemzők vizsgálatain alapul.

A várakozások a búza, a napraforgó, a zöldségek, a tojás, a gyümölcs, valamint a sertés- és marhahús szegmensben működő cégeknél romlottak, azonban a kukorica, a tej, a baromfihús és a szőlő-bor területen dolgozó vállalkozásoknál javultak - tette hozzá.

Hollósi Dávid kifejtette, hogy az ügyfelek leginkább a szőlő-bor, marhahús- és baromfi termékpályákon borúlátók a jövőt illetően, mivel ők nagyobb mértékben kitettek a szálloda, étterem, catering (HoReCa) területnek, így ők számoltak be jelentős keresletcsökkenésről a válság miatt. Viszont az utóbbi időszakban már enyhe javulást tapasztaltak.

Közölte: a leginkább derűlátóak a tojás-, szántóföldi zöldség és sertés szegmensben működő cégek. A tojással és szántóföldi zöldséggel foglalkozó vállalkozások a koronavírust jobban átvészelték, a tojásnál a húsvéti időszaki keresletnövekedés, továbbá az importnyomás visszaszorulása adott okot a pozitív kilátásokra, a szántóföldi zöldség esetében a jól tárolható kultúrák a karanténidőszak alatti értékesítése hozta jó helyzetbe az ágazat szereplőit.

A sertéspiacon a közeljövőben várható erősebb visszaesés, az afrikai sertéspestis (asp) még mindig beárnyékolja az ágazatot, termelői vélemények szerint valóban csökken a sertés ára, azonban közelít az egyensúlyi szinthez. Az átvételi árak csökkenése a feldolgozóknak azonban kedvez, a közeljövőben bizonytalanok viszont az értékesítési lehetőségeik - fűzte hozzá.

Hollósi Dávid kiemelte, hogy

a mezőgazdaság a koronavírus krízisben elvesztette válságálló státuszát. Ennek okait abban látják, hogy a magyar agrárium az elmúlt 10-15 évben erőteljesen bekapcsolódott a globális ellátási láncokba, így már közvetlenül is érzi azon káros hatásokat, amelyek a nemzetközi piacokon megjelennek.

Héjja Csaba, a Takarékbank agrár elemzője kitért arra is, hogy a legalacsonyabb indexértéket, 22,5 pontot azaz a leginkább pesszimista trendeket a baromfipiac mutatja, ugyanakkor ez nemcsak az első negyedévben történt események miatt van így, az ágazatot ért kedvezőtlen hatások már korábban megjelentek. A magyar baromfiágazat úgy tudna alkalmazkodni a madárinfluenza és a koronavírus okozta helyzethez, hogy kiemelten kezeli a járványvédelmet, szükség esetén csökkenti a vágási súlyt, illetve végső lehetőségként megoldást jelenthet a kapacitás csökkentése is - jegyezte meg.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A Friss Csapat a gomba nyomában

Az Európai Friss Csapat időről időre egy-egy gyümölcs vagy zöldség nyomába ered, hogy népszerűsítse fogyasztását, bemutassa a termesztését illetve azt, hogy milyen egészséges fogások készülnek belőle. Most a gomba került terítékre.

Átadták a siófoki öntözési rendszert

Az Agrárminisztérium elkötelezett a hazai öntözés fejlesztésében, ezért mind anyagi, mind intézményi, mind jogi szabályozás tekintetében minden támogatást megad a gazdák számára. Az siófoki öntözési rendszer átadó eseménye is egy fontos állomás ezen az úton.

Mezőgazdasági pályázatfigyelő

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.

Milyen az egri bor most? Bemutatják a borászok a nagy egri borkóstolón

Az Egri Borműhely borászati úgy döntöttek, a termőhelyen személyesen várják a borrajongókat, hogy megmutassák, a világ egyik legnagyszerűbb borvidéke, az egri.

Eladható ötletek

Magyarországon a földmérő, földügyi és térinformatikai technikusokat együtt képzik, oktatásuk egyik helyszíne a KMASZC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikuma. Cifer Attila földtudományi mérnöktanár, térinformatikai tanár előadásában a térinformatika képzés újdonságaival ismertette meg a hallgatóságot az OMÉK rendezvényén.

Az Egyesült Királyság zöld utat adhat a génszerkesztett élelmiszereknek

Az Egyesült Királyság kormánya nemrég jelentett be, hogy megváltoztatja a génszerkesztésre vonatkozó szabályozást. Ezzel megalapozta, hogy a brit vásárlók hamarosan a boltok polcain találkozhatnak az így előállított élelmiszerekkel.

Édesapjától örökölte, lányának adja tovább a szőlő szeretetét

Az ENSZ Közgyűlés 2007-ben nevezte ki október 15-ét a Vidéki Nők Napjává. A cél, hogy felhívják a figyelmet a klasszikus vidéki idill értékeire és a falvakban élő nők helyzetére. Egy olyan hölgyet mutatunk be, aki nem csak, hogy sikeres a hivatásában, de egy – egyelőre – férfiasnak mondott pályán bizonyít nap, mint nap.

Táncoskert: Több mint bio…

A Táncoskert egy legeltetésre alapozott, holisztikusan menedzselt, regeneratív, permakultúrás, közösségi gazdaság, ahol a tagoknak nyílt napot szerveztek, hogy lássák, valójában hol és hogyan élnek azok az állatok, amelyeknek a húsát, tojását eszik. A Polgár határában működő családi gazdaságot Lengyel Zoltán vezeti, aki mind a termelésben, mind az értékesítésben a megszokottól teljesen eltérő utat választott.

Az se jó ha kevés, de az is baj, ha sok - a pára és a növények...

A termesztőberendezésekben szabályozott körülmények között kell megpróbálni a növények számára leginkább ideális körülményeket biztosítani. A túl száraz levegő sem jó a növényeknek, de a túl sok pára sem előnyös. Az AGAM páramentesítő berendezések nem csak páramentesítenek, hanem működésük közben számos más kedvező mellékhatás is kialakul...

Száraz időben lehet haladni a mezőgazdasági munkákkal

A múlt hét közepe óta többfelé esett jelentősebb mennyiségű csapadék az országban. A felszín közeli réteg kellő nedvességet kapott az őszi kalászosok magágy előkészítéséhez, illetve a már elvetett gabona csirázásához, keléséhez. Bár a hideg idő nem kedvez a kis növények fejlődésének, a folytatásban száraz időjárásra és lassú melegedésre van kilátás.