0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Burgonya a Herpenyő völgyében

Ez évben jár le a Kámi Mezőgazda Kft. földszerződéseinek 80 százaléka, így válaszút elé kerülnek, hogyan tudják az eddigi gazdálkodásukat tovább vinni.

„Jelenleg 1100 hektáron gazdálkodunk, ebből 125 hektár rét-legelő, a többi szántó” – magyarázta helyzetüket Molnár László. Az ügyvezető hozzátette, szántóterületükből közel 200 hektár a kukorica – siló és szemes –, 440 hektár az őszibúza, 200 hektár a repce, továbbá takarmánykeveréket termelnek, és mindezek felett 5 hektár a vetőburgonya.

Már a rendszerváltás előtt is hátrányos helyzetűnek sorolták be a Vas megye délnyugati részein, a 8-as főút mellett gazdálkodó társaságot. A Rába és a Herpenyő völgyében fekvő területeik talán vízgazdálkodás szempontjából jobb adottságúak, a talajok kötöttsége eléri az 50-et. Általában kétévente víz alá kerülnek, s a termés egy részét egyáltalán nem, vagy csak nagy nehézségek árán tudják betakarítani. Ha télen nem fagynak szét a hantok, akkor viszont a tavaszi talajművelés szinte megoldhatatlan feladat elé állítja őket. Idei télen nem voltak jelentősebb fagyok, rögös maradt a talaj, azt hogy megfelelő legyen a vetés minősége, csak többszöri talajmunkával lehetett elérni. Így dolgoznak a szántóik harmadán. Ráadásul földjeik közel fele gyenge, 8 aranykorona alatti terület, ahol ha nincsen csapadék, minden kiég. Humusszegény homok, kavicsos földek, amik koptatják az ekevasakat. A szervestrágyát főként ezekre a területekre juttatják ki, ez évente 150-200 hektárra – hektáronként 35-40 tonna – elegendő.

Az 5 hektárnyi vetőburgonya szinte az édes gyermekük. Három és fél évtizede foglalkoznak vele, a szakember véleménye szerint nem lehet csak úgy elengedni, a gépesítés, a szakmai tudás rendelkezésre áll.

A legnagyobb problémát az öntözés hiánya okozza. Ha június közepéig nem érkezik a megfelelő mennyiségű csapadék, nagy gondok lehetnek. Az idei évben menetrend szerint jött az égi áldás, s ez meg is látszik az állományon.

Május végétől mintegy 100 milliméter eső esett, ami a burgonyát a legjobb időben, virágzáskor érte. Amikor nyugtázzák az első kötést, utána már nagyobb probléma nem lehet. Ráadásul júniusra nagy melegeket nem jósolt a meteorológia, ami szintén kedvezett a növényeknek.

Burgonyatermesztést tekintve az átlagosnál jobb területen gazdálkodnak. A folyók medréhez közeli földekre igyekeznek ültetni, ahol párásabb, hűvösebb a mikroklíma. Ugyanakkor megpróbálják az ártértől távolabb tartani, mivel az árvizet, a tartós vízborítottságot – akárcsak más növények – nehezen viseli. A levegőtlen talaj, az erősebb gombafertőzés kedvezőtlenül hat. Persze, az sem mindegy, milyen fenológiai fázisban érte a kultúrákat.

Ugyanakkor mellette szól, hogy a burgonya után gyommentes marad a terület, kiváló előveteménye a búzának.

Vetőburgonyára a mai napig megvan a vásárlói körük, de az étkezési frakció értékesítése sem okoz problémát. Évek óta három fajtát ültetnek, a Desiree-t, az Agriát és a Bellarosa-t. „Egyszer ki akartuk hagyni az Agriát, de akkora volt a felháborodás, hogy ültetnünk kellett belőle” – jegyezte meg, hogy nagy a fajta iránti érdeklődés. A tavalyi évben kiváló volt a minőség, az idei év is bíztató. Ültetéskor a talajban lévő nedvesség addig kitartott, míg megjött a csapadék. Amint megkapta a vizet, jól érezte magát a burgonya.

Felmerült bennem a kérdés, olyan fajtákkal dolgoznak, amit a nagyszüleink is ismertek, mi tartja még mindig a piacon? Régi, bevált fajta a Desiree, szinte agyon sem lehet csapni. A Bellarosa mellett a viszonylagos koraisága és betegség ellenállósága szól. Az Agria mellett a kiváló beltartalmi értékek szólnak, egyaránt jó sütni vagy főzni. Az ország dél-nyugati része – Letenye, Lenti, Rédics, illetve az Őrség – Agria párti. Sopron felé a Desiree, Szombathely környékén a Bellarosa keresettebb.

Hosszú évek óta szinte ugyanazzal a néhány viszonteladóval – főként gazdaboltossal – dolgoznak, de helyben is értékesítenek. Kisebb-nagyobb gazdaságok, házikertek kedvelt fajtái, de a fiatal gazda program keretében is sokan vállaltak burgonya-termesztést.

A burgonya érzékeny a környezeti hatásokra. Ha nagy az aszály, májusban elmarad a csapadék és június elején sem jön az üdítő eső, akkor a termés felével lehet csak számolni. „Szerencsére az elmúlt két évtizedben minőségi problémákkal nem találkoztunk” – hívta fel a figyelmet a szakember, megfelelnek a virológiai előírásoknak, területeik karantén kórokozóktól mentesek. Mivel nem öntöznek folyóvízzel, így legalább egy fertőzési forrást – így a ralstoniát – ki tudnak iktatni. Lombvédelem nélkül nincsen burgonyatermesztés. Nem is a burgonyabogár okozza a fejtörést, hanem a levéltetvek, a vírusvektorok. Átlagos évben 4-5 gombák, rovarok elleni védekezéssel egészségesen tartható az állomány. A legutolsó védekezés már a tárolásra vonatkozik, hogy ne jelenjenek meg a tárházi betegségek.

A betakarítás előtti lombtalanítást vegyszeresen vagy mechanikusan végzik. „Az Agriát és a Desiree-t is le kell lombtalanítani, különben könnyen túlnövik magukat a gumók” – magyarázta a szakember hozzátéve, hogy az étkezésinél ez nem jelentene gondot. Ám, ha már itt tartottunk, Molnár László elmondta, vannak olyan évek, amikor az étkezés burgonya ára megközelíti a vetőgumóét, s ilyenkor elgondolkodnak mit és hová értékesítsenek. Az idei évben az Agria étkezési frakcióját már akkor eladták, mikor még csak virágzik a növény. A környezetükben 30-40 mázsás tételeket kötöttek le.

Költségigényes, ugyanakkor jövedelmező növény, aminél legalább 5-6 évet kell figyelembe venni. Ezzel számolva nyereséges kultúra.

Fénykorában 85 hektáron díszlett burgonya a kámi gazdaságban. Akkor csak étkezésit állítottak elő, s a „zöldértek” mindent elvittek, hiszen itt volt a katonaság, a nagyobb konyhák és még működtek feldolgozók. A területbővítés évről-évre felmerül, hiszen a kapacitás rendelkezésre áll, ennek alapján a mainak akár négyszeresére is növelhetnék a burgonya felületét. A bérleti szerződések aláírása után erőteljesen meg fog jelenni ez a kérdés, s akár az étkezési burgonya irányába is nyitnának.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu