0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Együttműködési megállapodást írt alá a magyar és a szlovén agrárminiszter

A fenntartható erdőgazdálkodásról írt alá megállapodást és a Közös Agrárpolitikáról tárgyalt Nagy István agrárminiszter és Dr. Aleksandra Pivec szlovén mezőgazdasági, erdészeti és élelmezésügyi miniszter. A találkozón a tárcavezetők egyetértettek abban, hogy közösen kell fellépni a primőr termékek és a piacvédelem területén az Európai Unióban.

Csütörtökön délelőtt hivatalában fogadta Nagy István agrárminiszter szlovén kollégáját, Dr. Aleksandra Pivec mezőgazdasági, erdészeti és élelmezésügyi minisztert, akivel a koronavírus-járvány agráriumra gyakorolt hatásairól is egyeztetett. A megbeszélésen a felek kölcsönös segítségnyújtásról biztosították egymást, a két ország szomszédsága miatt ugyanis a legszorosabb kapcsolatokra kell törekedni.

A magyar tárcavezető hangsúlyozta, hogy hasonló nehézséggel kellett mind a két nemzetnek megküzdenie, a járvány ugyanis a HORECA-szektort valamint a szőlő- és borágazatot is érintette. Az agrárminiszter felhívta kollégája figyelmét a hazánkban zajló fásítási programokra, amelyek keretében megfelelő választ kívánunk adni az éghajlatváltozás jelentette kihívásokra. Hozzátette: Magyarország célul tűzte ki, hogy 27%-ra növeli az erdővel borított területeinek mértékét. A tárcavezető ebben a munkában számít a szlovén szakemberek szakmai tapasztalataira is, éppen ezért

fontosnak nevezte, hogy a két ország erdészetei között még szorosabb legyen a kapcsolat. Nagy István kifejtette: hazánk az Európai Unió Erdészeti Stratégiájának kidolgozásában is szeretne együttműködni délnyugati szomszédjával. 

A találkozón a felek egyetértettek abban, hogy a Közös Agrárpolitikával összefüggésben két átmeneti évre van szükség. A megbeszélés résztvevői a primőr termékekre és a piacvédelemre is felhívták a figyelmet, amit szerintük az Európai Unióban közösen hatékonyabban lehet képviselni. Az egyeztetésen a beporzók védelmének fontosságáról és az uniós mézpiac helyzetéről is tárgyaltak.

Forrás: AM Sajtóiroda