Back to top

Nagy-Britannia inkább a világ másik feléről vásárol tejtermékeket

Nagy-Britannia előrehaladott szabadkereskedelmi tárgyalásokat folytat Ausztráliával és Új-Zélanddal tejtermékek forgalmazásáról. Ennek eredménye hátrányosan érintheti az európai tejtermelőket és feldolgozókat.

Az Egyesült Királyság, valamint Új-Zéland és Ausztrália közötti szabadkereskedelmi megállapodás aláírásáról szóló tárgyalások kezdete júniusban mindkét ország médiájában meglehetősen részletesen beszámoltak.

Az Egyesült Királyság azt ígéri lakosainak, hogy e megállapodások eredményeként nagyobb választékot kapnak majd a tejtermékekből  alacsonyabb áron.

"A régi barátokkal, például Ausztráliával és Új-Zélanddal folytatott ambiciózus szabadkereskedelmi megállapodás nagyszerű módja annak, hogy betartsuk a Brexitre vonatkozó ígéretünket" - mondta Liz Truss, a nemzetközi kereskedelem titkára.

Ez a megállapodás a Brexit után a többi államhoz képest alacsonyabb vámtarifákat jelentene a tejtermékek számára, hiszen mindkét ország a világ legnagyobb termelői közé tartozik. Ez pedig azt jelenti, hogy a megállapodást követően Európából, beleértve az Unió országait is, a szigetekre behozott vaj, tej, sajt és joghurt az ára miatt kevésbé vonzó lesz a brit kereskedők és fogyasztók számára.

Új-Zéland és Ausztrália olyan jelentős termelők és exportőrök, hogy termelésük hatással van a világárakra,

annak ellenére, hogy például az új-zélandi vajnak jelentős távolságot kell megtennie míg eljut a brit fogyasztók asztaláig.

Ugyanebből az okból Új-Zéland tiltakozott a sajtra és a vajra vonatkozó túl alacsony kvóták ellen az Európai Unióval folytatott kereskedelmi tárgyalások során.

London és Wellington között folytatott tárgyalások gyors üteme az uniós tejfeldolgozókat is aggasztja, mivel Nagy-Britannia hagyományosan az egyik legfontosabb élelmiszerpiac a számukra. A pandémia alatt az uniós tej és vaj kivitele nagyon jól sikerült. A csökkenő árak ellenére a kivitel értéke januártól megnövekedett, Nagy-Britannia 8 milliárd forint értékű uniós tejtermékeket vásárolt, a legtöbbet sajtból, íróból és joghurtból.

Forrás: 
rp.pl

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Koronavírus: Új-Zélandon a fagyasztott élelmiszerekre gyanakszanak

Új-Zélandon koronavírussal frissen fertőzött embereket találtak, jelenleg a fagyasztott élelmiszerekre gyanakszanak a szakemberek. A vizsgálat megkezdődött.

Elértük a nyugati árakat, de még drágulhatnak az élelmiszerek

Nem a magyar belföldi kereslet-kínálat határozza meg az agrártermékek árait, hanem a nyugati felvásárlási árak - mondta az InfoRádiónak Raskó György agrárközgazdász, aki szerint a nyugati élelmiszerárszint elérése miatt komolyabb drágulást már csak az árfolyamgyengülés okozhat.

Akik nyertesen kerültek ki a pandémiából

Magyarországon a liszt értékesítési volumene 168%-kal nőtt márciusban, áprilisban pedig 200 online webshop nyílt naponta. Nem minden felfutás ilyen evidens azonban - a PwC Magyarország tanácsadói elemzést készítettek arról, hogy mely iparágak, termékek, illetve szolgáltatások kerültek ki nyertesen a több hónapig tartó járványügyi helyzetből.

A vártnál erősebben emelkedtek a termelői árak az Egyesült Államokban júliusban

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak az Egyesült Államokban júliusban az előző hónaphoz képest, de a termelői infláció így is nyomott maradt, miközben a jelek szerint a gazdaság a korábban gondoltnál lassabban lábal ki a koronavírus-járvány által okozott recesszióból.

Hollandia: minden harmadik tejtermelő kiszáll

FrieslandCampina holland tejtermelő csoport előrejelzései szerint 2030-ra Hollandiában a tejgazdaságok száma 15 000-ről 10 000-re csökkenhet, mely strukturális változásokat eredményezhet a gazdaságban.

Mikulásvirág: az eltarthatóság a fő cél

A mikulásvirág az egyik legfontosabb szobanövény, bár sokan kifogásolják tartósságát, és ez mindenképpen rontja a megítélését. A nemesítők hosszú ideje dolgoznak azon, hogy a növények eltarthatóságát növeljék, ez azonban komoly kihívások elé állítja a szakembereket.

Csökkenő gabonaárak

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.

Szellemi Tulajdon Hivatala: nemzetgazdasági érdek a magyar borok oltalmazása

Jelentős gazdasági károkat okoznak az Európába beáramló és a világban megtalálható hamis borok, ezért nemzetgazdasági érdek, hogy a hazai termesztők a különböző oltalmakkal meg tudják védeni a minőségi magyar borokat, ebben nyújt segítséget szolgáltatásaival a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) - közölte a hivatal elnöke sajtótájékoztatón, Budapesten.

Lengyelország: borkereskedelem a koronavírus után

A krakkói vásár szervezői által kezdeményezett Enoexpo Online Konferencia kapcsán összefoglaló készült a rendezvényen elhangzottakból. A vásár szervezőinek célja az volt, hogy a koronavírus által érintett borászati ágazatnak platformot biztosítsanak és egy nemzetközi körképben tekinthessék át az ágazati szakértők a helyzetet, ezzel mintegy előkészítve a novemberi szakvásárt.

Nagyon visszaesett a csehországi turizmus a második negyedévben

A csehországi turisztikai szálláshelyeken a második negyedévben 988 ezer vendég szállt meg, ami éves összehasonlításban 82,9 százalékos csökkenés – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában.