Back to top

Mit vethetünk még a nyáron?

Nyár derekára már sok mindent betakarítunk a kertben, de ha rendszeresen tudunk öntözni, egészen augusztusig vethetünk még. A vetésidő attól függ, milyen hosszú tenyészidejű fajtát választunk: minél hosszabb ideig tart, amíg szedhető lesz az adott zöldség, annál korábban, július első felében kell elvetni.

A rövid tenyészidejű karalábét még augusztus elején is vethetjük, viszont a korai kelkáposzta és a salátafélék magját júliusban el kell vetnünk, hogy ősszel friss termést szedjünk.

MMG - Második kör: mit vethetünk még a nyáron?

Júliusban kerülhetnek a földbe a bokor zöldbab és a zöldborsó magjai is. Igaz, kevesebb termésre számíthatunk, de a zöldborsó kitűnő talajjavító növény is. Amikor virágzik, rotációs kapával forgassuk be a talajba: nemcsak nitrogénnel, hanem szerves anyaggal is gazdagítja azt. Ugyancsak jó erre a célra a csillagfürt és a lóbab, ezek ráadásul mélyen gyökereznek, így szellőztetik is a talajt. Klasszikus zöldtrágyanövény még a mézontófű, ami vonzza a méheket és minden beporzó rovart. A zöldségek másodvetéséről és a talajjavító növényekről részletesebben olvashatnak a Kerti Kalendárium júliusi számában.

Forrás: 
Kerti Kalendárium
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kerti Kalendárium 2020/7 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Létrejött a Közös Agrárpolitikáról szóló megállapodás

Megszületett a megállapodás az új Közös Agrárpolitikáról a Mezőgazdasági és Halászati Tanácsban szerda hajnalban - közölte Nagy István agrárminiszter. Az egyezség nagy csatában, két és fél napos tárgyalássorozat után jött létre a testület október 19-21-i ülésén, Luxemburgban - tette hozzá a miniszter.

Kevés vagy sok a burgonya?

Nehéz egyértelmű választ adni, ezért európai és hazai piaci trendeket, állapotokat vázolt Murai György. Mint az Agrico Magyarország Kft. ügyvezetője elmondta, az idei szezon Európában rosszul indult, Hollandiában, Belgiumban, Franciaországban, Németországban két hónapon keresztül szinte egy csepp esőt sem kaptak a földek.

A világ legerősebb és legdrágább chilije Sárrét szívében terem

Hajdú-Bihar megyében, a Sárrét szívében, Bárándon meglehetősen csípős a családi hangulat Erdei Rolandéknál. A mesterdiplomás agármérnök az egyik legjelentősebb chilitermelőnek számít idehaza, amihez kellett egy diplomamunka, némi elszántság, jó piaci érzék és mély elköteleződés az agrárium iránt. Eredményei magukért beszélnek, például az idén két terméke is díjat kapott az Egyesült Államokban.

Nagyobb kereslet, nagyobb választék

A pozsgás növények több éve töretlenül népszerűek a vásárlók körében, mivel tökéletesen illeszkednek a jelenlegi lakberendezési irányzatokhoz. A korszerű otthonok tulajdonosai kedvelik a könnyen gondozható szobanövényeket, szívesen veszik magukat körbe velük, ez pedig növeli a keresletet.

Megfáztak a rózsák Ecuadorban

Az éghajlat változik és ezt már az ecuadori rózsatermesztők is saját bőrükön tapasztalják. Néhány héttel ezelőtt a Lassóban található Flowers House Group egyik üvegházában az éjszakai hőmérséklet 0 °C alá csökkent több mint két órán keresztül, amitől a fehér és a rózsaszínű fajták mintegy 90%-a károsodott.

Galagonya: gyógybor-, és ketchup ízesítőnek is jó!

A galagonya a szenvedő szívek doktora.Erdei sétáink során gyakran találkozunk mostanában pirosban pompázó galagonya bokrokkal. A galagonya virágos ágvégből – tavasszal - enyhe szívpanaszokra kedvezően ható jóízű tea készül, de a most pirosló termések is felhasználhatók...

Alacsony burgonyaárakra panaszkodnak a gazdák

Az utóbbi napok gyakori esőzései Szlovákia több régiójában is fékezik az őszi termésbetakarítást. Matej Korpáš, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) sajtóosztályának munkatársa lapunknak elmondta, hogy a galántai járásban például csak a 37. naptári héten tudtak nekilátni a gazdák az őszi betakarításnak.

Ellenségből barát – vírussal fertőzött gomba

A repcetermesztők minden évben jelentős veszteséget szenvednek el a szárrothadást és a fertőzés után pár napon belül a növényt elpusztító (Scle­rotinia sclerotiorum) gomba­kártevő miatt. Mycovírussal történt fertőzés után a repcét veszélyeztető gomba elveszíti fertőzőképességét.

Jó átlagos szőlőtermés ígérkezik

Szeptember végén nagyjából a felénél tartott a szőlőszüret Szlovákiában. A gazdák jónak mondják a termést, de egy-másfél hónappal ezelőtt még bizakodóbbak voltak. A mennyiség mellett szerencsére a minőséggel sincs különösebb probléma.

Ha a lomb fele lehullott, kezdődhet a lemosás – Növényvédelmi előrejelzés 43. hét

Véglegesen elmúlt a késői nyár, ezzel együtt – a muslicákon kívül – a mezőgazdasági szempontból fontos kártevők is visszavonultak. Szőlőben és gyümölcsben is megkezdhető az őszi lemosó permetezés, a pázsitok áttelelésének elősegítésére pedig már most kiszórhatóak a magas kálium- és foszfortartalmú komplex műtrágyák.