0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Elhalasztják a hannoveri vásárokat

A Német Mezőgazdasági Társaság (DLG) a két rendezvény tanácsadói testületével egyetértésben, ez év novemberéről a jövő február 9–12-re halasztotta a hannoveri EuroTier nemzetközi haszonállattartási és -tenyésztési, valamint a vele párhuzamosan megrendezésre kerülő EnergyDecentral innovatívenergia-szolgáltatási szakvásárt.

A halasztás oka a koronavírus-járvány, illetve a járvány nyomán kialakult nemzetközi bizonytalanságok.

Dr. Reinhard Grandke, a DLG főtitkára hangsúlyozta: „Nem volt könnyű az EuroTier és az EnergyDecentral elhalasztásáról dönteni. A rendezvények nemzetközi jellegéből adódóan mindkét szakvásár vezetőnek számít a maga területén, legyen szó akár a részt vevő kiállítókról, akár a látogatókról. Az egész ágazat kiemelkedő találkozási pontjai, amelyek fő célja a személyes tárgyaláson és tapasztalatcserén alapuló kapcsolatépítés és a meglévő kapcsolatok ápolása” – nyilatkozta a főtitkár. Hozzátette, hogy „a két rendezvény elhalasztása három hónappal a kiállítóknak és a látogatóknak egyaránt kellő biztonságot nyújt részvételük megtervezésében.”

A haszonállattartással kapcsolatos termékek és a decentralizált energiaszolgáltatás nemzetközi bemutatóját jövő februárban is szakmai konferenciák egész sora egészíti ki, akárcsak 2018 őszén.
Forrás: Magyar Mezőgazdaság