Back to top

Madárinfluenza - A járvány nem okoz érdemi áruhiányt baromfihúsból a belföldi piacon

A madárinfluenza-járvány nem okoz érdemi áruhiányt baromfihúsból az idén a belföldi piacon, ugyanakkor az ágazat helyzetét nehezítették az exportkorlátozások és a koronavírus-járvány - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI érdeklődésére.

Magyarország önellátási szintje baromfitermékekből 180 százalékos, amely csirkénél 130-140 százalékot, pulykánál 150-160 százalékot, a vízi szárnyasoknál pedig 200-220 százalékot tesz ki. Ez azt jelenti, hogy a hazai cégek sokkal többet állítanak elő, mint amennyit a magyar lakosság elfogyaszt, az ágazat a belföldi igények kielégítésén túl minden évben jelentős exportot bonyolít le - közölték.

Az idén január-májusban a vágóhidakon 89 millió 776 ezer darab, élősúlyban kifejezve 278 ezer tonna baromfit vágtak le. A levágott baromfi 82,4 százaléka vágócsirke, 13,1 százaléka vágókacsa, 3,2 százaléka vágópulyka, 1,1 százaléka vágóliba és 0,2 százaléka vágótyúk és kacsa volt.

Magyarország az év első négy hónapjában 166 millió euró értékben exportált baromfit, ez 14 százalékkal alacsonyabb érték 2019. azonos időszakához képest. 2020 január-áprilisában 59 millió euró értékben importált az ország baromfit, ez 10 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.

Az AM ismertette: a madárinfluenza először 2014 elején, Ázsiában okozott járványt a baromfiállományokban, majd 2014 novemberében megjelent Európában is. Magyarországon utoljára 2016-2017-ben kellett megküzdeni a betegséggel, amelynek jelenlétét az idén márciusban igazolta egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A madárinfluenza miatt Bács-Kiskun mellett Csongrád és Békés megyében is jelentős állományokat kellett felszámolni. Az idén eddig mintegy 4,8 millió baromfit kellett levágni, ebből 1,2 milliót megelőző céllal.

A madárinfluenza következtében számos kereskedelmi partnerország - például Dél-Korea, Dél-Afrika - letiltotta a baromfi, illetve a baromfitermékek beszállítását Magyarország teljes területéről. Más országok - az Egyesült Államok, Japán, Szingapúr - viszont az úgynevezett regionalizáció elvét alkalmazva csak az érintett területekről tiltják a termékek bevitelét.

A madárinfluenza mellett a koronavírus-járvány is negatívan hatott az ágazatra az idén, a baromfi feldolgozásához, illetve a szállítmányozáshoz kapcsolódóan átmeneti munkaerő problémák jelentkeztek a cégeknél, továbbá adminisztratív korlátozások és a turizmus teljes ideiglenes bezárása nehezítette a piacot - fűzték hozzá.

Az agrártárca törekszik az ágazatot ért vesztésegek mérséklésére: a gazdákat kártalanítja a madárinfluenza következtében elhullott szárnyasok miatt. Emellett rendelkezésre áll a baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztésére forrás a vidékfejlesztési programban, és komoly segítséget nyújtanak a Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései is - emelte ki a szaktárca.

A baromfiágazat kibocsátása 2019-ben folyó áron 939 millió euró, azaz 305 milliárd forint volt, amely 0,5 százalékkal haladta meg a 2018. évit. Változatlan áron a kibocsátás 864 millió euró, azaz 238 milliárd forint volt, amely megegyezik az előző év adataival - írta az AM.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hogyan csökkenthető az anti­bio­tikum-rezisztencia?

A WHO határozottan javasolja a gyógyászatilag fontos antibiotikumok használatának csökkentését az élelmiszertermelésre tenyésztett állatok esetében, beleértve az ilyen antibiotikumoknak az állatok növekedésének gyorsítására és diagnózis nélküli betegségmegelőzésre való teljes tiltását.

A PENNY kész bővíteni a hazai beszállítói körét

A PENNY kiskereskedelmi áruházlánc nyitott arra, hogy 223 magyarországi üzletében növelje a hazai élelmiszerek arányát. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a PENNY Market Kft. vezetőivel egyebek között erről is egyeztetett.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Húsfeldolgozó-üzemekre csapott le a német rendőrség

Németország több szövetségi tartományában is illegális munkavállalók után nyomoz a rendőrség. A húsfeldolgozó-üzemekben alkalmazott, többségükben kelet-európai dolgozókat zsúfoltan szállásolták el, ami a koronavírus-járvány terjedése miatt is aggályos.

Több pénz a hungarikumok gyűjtésére

„Hungarikumaink és nemzeti értékeink olyan eszmei és erkölcsi hátteret jelentenek, amelyek összekötnek bennünket, bárhol is legyünk a világban. Megalapozzák nemzeti öntudatunkat, hagyománytisztelő és hagyományszerető létünket, hozzájárulnak történelmi emlékezetünkhöz – jelentette ki Nagy István a Zala megyei Reziben tartott sajtótájékoztatón.

Magyar hagyma: a piaci részesedés növelése a cél

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara égisze alatt működő hagyma munkacsoport hiánypótló szerepet tölt be a termelés hatékonyabbá tételében és a piacszervezésben. A versenyképes termesztéshez technológiai fejlesztésekre, megfelelő fajtaválasztásra és a tárolókapacitások növelésére van szükség.

Új hobbikerti zöldségfajták

A Beekenkamp Plants Ornamentals bemutatta az Alfrescót, a hobbikerti zöldségek és fűszernövények új sorozatát. Az oltott és nem oltott zöldség- és fűszernövény-palántákat gondosan kiválasztott magokból nevelik, és a SKAL higiéniai szabályok szerint termesztik.

Ünnepélyes keretek között megnyitott az új Kis-Balaton Látogatóközpont

Mintegy 1,2 milliárd forintból épült meg Fenékpusztán a Kis-Balatont bemutató kiállítási tér. A Kis-Balaton Látogatóközpont kialakításának keretében már tavaly megújult a Diás-szigeten a Fekete István Emlékhely, a most átadott beruházás pedig modern, 21. századi módon mutatja be a nagy jelentőségű, fokozottan védett nemzeti parki tájegység értékeit.

Egy bűnszervezett 500 millió forint értékű EU-s támogatást tulajdonított el

Több mint száz vádlott ellen emelt vádat a főügyészség költségvetési csalás bűntette miatt, az elsőfokú ítéletben a bíróság több terheltet súlyos, letöltendő szabadságvesztésre ítélt, közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn.

Génszerkesztés a hatékonyabb élelmiszertermelésért

Amerikai és brit kutatók a világon elsőként hoztak létre olyan génszerkesztett hím állatokat, amelyek spermájának felhasználásával a betegségeknek jobban ellenálló és magasabb húsminőséget biztosító állatok születhetnének, ami hatékonyabbá tehetné az élelmiszertermelést.