Back to top

Szépen fejlődnek a burgonyák

Burgonyás körökben mindig várva várt esemény a nyáron Berzencén szervezett fajtabemutató. A Solanum Kft. területén nem csak állományban lehet látni a több tucatnyi kísérleti anyagokat, hanem az esemény fontos helyszíne a szakmai tapasztalatcserének is.

Idén – a koronavírus járványra tekintettel – a tanácskozással egybekötött rendezvény elmaradt, ám aki szeretne többet tudni a fajtákról, azok számára – kisebb csoportokban – szívesen állnak rendelkezésre a házigazdák. Ifjabb Varga György ígérete szerint viszont az őszi bemutatón már teljes létszámban várják a burgonyás társadalmat.

Ifj. Varga György
Fotó: viniczai

Az időjárást tekintve vegyes évet éltünk meg, a burgonya – kivéve, ahol nagy volt a víznyomás – a legszebb arcát mutatja. Ifjabb Varga György, a cég ügyvezetője bizakodó a vetőburgony minőségét és mennyiségét illetően.

Sok munka akadt, folyamatosan kellett az öntözéssel foglalkozni, a növényvédelemben dolgozni.

„Ha az egyik növény szomjas, akkor általában a többi is” - magyarázta a szakember, igyekeztek azokra a kultúrákra fókuszálni, amelyek a csapadék hiány miatt a legnagyobb kárt szenvedték. Közel 1300 hektáron gazdálkodnak, ekkora területen lehet a szükséges vetésforgót megvalósítani. A korábbihoz képest „alig” tízre csökkentették a termesztett kultúrák számát.

Tavasszal folyamatosan öntöztek, majd június végén megérkezett az égi áldás. Négy nap alatt egyes helyeken 198 milliméter eső esett, de a legkevesebb is 145 milliméter volt. A laposabb táblákban megállt a csapadék, amit megsínylettek a növények. Talán legjobban a kukorica bírta a vízborítottságot, de amint rá lehetett menni a talajra, egy kultivátorozást megérdemelt. Ugyanakkor a burgonyában a víz, ami ráadásul korlátok között, bakháton fejlődik, komoly problémát okozott.

A sok csapadék, a felázott talaj felvetette az a kérdést is, hogyan menjenek be a növényvédő gépekkel a táblákba.

Volt, ahol nagytraktorral „beletapostak” az állományba, s a keréknyom levezette a vizet, máshol a kotrógéppel gödröket ástak, hogy összetereljék a csapadékot, s kiszivattyúzták. Ahol viszont közelről is elérhető volt a vizes terület – hogy a kultúra nem károsodjon – szippantóval emelték ki. Két nappal az esőzések után már kezelni tudták a növényeket, így az országos szinten tomboló fitoftórát meg tudták fékezni, egészséges a burgonya állomány.

Mint az ügyvezető elmondta, idén jól sikerült értékesíteni az étkezési burgonyát – ugyan a vírus okozta fellángolás egy hét alatt lecsengett -, s feldolgozók (pékségek, kenyérgyár...) vitték a raktárukból a tavalyi termést. Meglepetésszerűen nagy az érdeklődés az idei vetőburgonya iránt is. Sok gazda már most szeretné lefoglalni a jövő évi szaporítóanyagot.

Fotó: viniczai

Berzencén egy tucatnyi forgalmi vetőburgonyfajtát szaporítanak, és értékesítenek, míg a kísérletben 73 fajtát vizsgálnak. Szeretnék az eddig is népszerű burgonyák mellett a magyar nemesítésű fajtákat felkarolni.

A szakember elmondta, idén egységesen szépek az állományok, néhány víznyomott terület kivételével a legjobb formájukat mutatják a fajták.

Forrás: 
magyarmezogazdasag

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A növények is döntenek, emlékeznek

A kutatók szerint a növények számolhatnak, döntéseket hozhatnak, felismerhetik rokonaikat, sőt emlékezhetnek az eseményekre. Bár nincs agyuk, az emberekhez és állatokhoz hasonló módon tanulhatnak.

Visszaszorulóban a molyok, jönnek a poloskák – Növényvédelmi előrejelzés 39. hét

Az almamoly rajzása már a hónap eleje óta szünetel, a szilvamoly is csak nyugaton repül, a keleti gyümölcsmoly pedig már csak a birset veszélyezteti. A dióburok-fúrólégy lárvái most távoznak a lehullott dióból, hogy a talajban bábozódjanak, szőlőben sok a muslica – foltosszárnyú is –, a zöld vándorpoloska pedig szinte mindenütt ott van. Tegyünk hálót az ablakokra, mert amint hűvösebbre fordul az idő, tömegesen indul befelé.

A világ legnagyobb paprikamutáns-gyűjteménye

A Szentes környéki fóliasátrak labirintusában található három nagy termesztőház, melyekben viszonylag szokatlan kinézetű paprikák élnek. Csilléry Gábor genetikai és nemesítési munkája mellett hosszú évtizedek óta gyűjt mutáns paprikákat, és néha paprikanemesítő kollégáitól is kap ilyen különlegességeket.

Brutálisak a hazai gyümölcsárak

A legfrissebb statisztikai adatok szerint, miközben az élelmiszerárak éves szinten átlagosan 7,9 százalékkal nőttek, ezen belül a friss gyümölcsöké 46 százalékkal drágult.

Magyar fejlesztésű művelőrobot

Magyar fejlesztésű, teljesen önjáró, lánctalpas erőgépeket állított ki a Hári Tech Kft. A faiskolák automata művelésére, permetezésére tervezett gépet már az idei AGROmashEXPO kiállításon is láttuk, Bábolnán bemutatták a szőlő- és gyümölcsültetvények permetezésére alkalmas, szélesebb változatát.

Fejenként egy szobányi zöld

A vírushelyzet és az azzal járó korlátozások miatt különösen a nagyvárosokban értékelik nagyra a kikapcsolódásra, szabadidős tevékenységre szolgáló zöldfelületeket. Mivel hosszabb ideje nem ajánlatos zárt térben találkozni a barátokkal, ismerősökkel, a városlakók körében nagyon népszerűek lettek a közparkok.

Áfonya a farkasvakság ellen

Mottónk igazából nincs. A lehető legjobb minőség elérése a célunk, és a termés maradéktalan, mindenféle károsodástól mentes betakarítása – ezt válaszolta Kelemen Sándor, amikor az áfonyatermesztésről és annak kulisszatitkairól kérdeztük.

Lovaskocsival az arborétumban

A Bábolnai Arborétumot még 1965-ben létesítették. A 60-as évek elején, dr. Burgert Róbert kezdeményezésére kezdték meg az ültetést e gyűjteményes kertben, aminek helyén egykor szántóföld volt. Az állomány mára igen látványos méretű lett korából adódóan. A 33. Bábolnai Gazdanapok ideje alatt is látogatható volt az arborétum, méghozzá lovaskocsival.

Él és virul az iskolakert-mozgalom

A leányfalui Móricz Zsigmond Általános Iskola és Tündérkert Óvoda közös udvarán számolt be az Iskolakert-fejlesztési Programról Nagy István agrárminiszter. Ez a két intézmény is sikerrel pályázott a programra, és ennek köszönhetően támogatást kapott eszközök beszerzéséhez, illetve szakmai segítséget a kert kialakításához.

A mesterséges termékenyítés buktatói - Jubileumi közgyűlés szakmázással

A fennállásának 30. éves jubileumát ünneplő Magyarországi Arablótenyésztők Egyesülete közgyűlésének nyilvános részében az eredményes termékenyítésről, illetve a genetikai betegségek tenyésztésből való kiszűréséről hangzottak el előadások.