Back to top

Repceméz gyomorpanaszok ellen - Miért egészségesebb a méz a cukornál (3. rész)

A repce- és a gesztenyeméz remek választás gyomorpanaszokra. Az okok teljes kiküszöböléséhez propolisz-kúra és életmódváltás is szükséges.

Sok-sok évvel ezelőtt, amikor még jóval kevesebb repcét termesztettek, és a mi vidékünkön a repcemézet még a méhészek is csak hallomásból ismerték, az egyik vásárban elcsodálkoztam egy méhészkollégám kijelentésén, miszerint egyik vásárlója tízkilós tételben vásárolja tőle a repcemézet, mert enyhíti a gyomorfekély okozta fájdalmait.

Mivel a méz savas jellegű kb. 3,5 ph-val és a repceméz is legfeljebb 4,2-es ph-val rendelkezik, ez kissé meglepett. A magam részéről pl. a napraforgómézből maximum egy fél kiskanállal voltam képes elfogyasztani, mert rögtön refluxom lett tőle.  

Kipróbáltam a repcemézet. Ezt a gyorsan kristályosodó, krémes jellegű, zsírfehérré váló, „marcipános” mézet. És valóban, még a harmadik kanál elfogyasztása sem okozott gondot, sőt a gyomrom nagyon jól érezte magát tőle.

Nem véletlenül alkalmazzák tehát gyomor- és bélpanaszok ellen. Szerencsére azóta egyre ismertebb a repceméz, bár gyógyhatásáról még mindig kevesen tudnak.

De más mézek is segíthetnek a gyomorpanaszok enyhítésében, pl. a gesztenyeméz. Az utóbbi azonban, mivel egyre ritkább, hazánkban az egyik legdrágább mézféleség. A gesztenyeméz jelentős mennyiségű kinurenin-savat tartalmaz és a Vivamel sebekre alkalmazott orvosi méz alapanyaga. Mindkét mézből érdemes tartani gyógyászati céllal is a háztartásban. (Akár sebek és égési sérülések gyógyításához is jól jön a méz: lásd cikkünket itt. )

Gyorsan hozzá szeretném tenni, hogy a gyomorfekély gyógyulásához vagy a gyomorfertőzések megszüntetéséhez (vagyis többnyire a Helycobacter pylori baktérium túlfertőzöttség megszüntetéséhez)  az előrehaladottsági állapottól függően, nem biztos, hogy elég pusztán a méz. Ehhez szükséges némi életmódváltás is, pl. a hozzáadott cukortartalmú élelmiszerek vagy a túl sok szénhidrát fogyasztásának csökkentése/megszüntetése – ezek a jótékony baktériumok helyett a kártékonyak elterjedését segítik az emésztőrendszerben –  továbbá egy propolisz-kúra is. A propoliszról itt olvashat. Figyelem: a reflux nem csak gyomorfekélyt jelezhet, ezért ha folyamatosan problémát okoz, haladéktalanul forduljunk orvoshoz!

Feltételezések szerint a gyomorban a repceméz többféleképpen fejtheti ki hatását. A méz fogyasztása során keletkező hidrogén-peroxid csökkentheti a helycobacter pylori baktériumok számát, de egyes természetgyógyászok szerint magából a repcevirágból is kerülhetnek bele hatóanyagok.  

A repcemézről jó még tudni, hogy a nektárból készült mézek között a legmagasabb a glikémiás indexe, 64 körüli (a gesztenyemézé-45-55, az akácmézé 32-34, tehát körülbelül annyi, mint a finomított cukoré (65). 

Fontos, ha a kristályos mézet újra folyékonnyá szeretnénk tenni, egyáltalán ne mikrózzuk. De ne is hevítsük túl (maximum 40-45 °C vizfürdőben kavargatva melegítsük, ami a kéz számára még kellemes hőmérséklet), mert ez károsíthatja a benne lévő majdnem 200 összetevőt, melyeknek a hatását köszönhetjük.

Sajnos a boltban kapható mézek közül sokat a kiszereléskor 60°C fölé hevítenek, hogy a polcokon hosszabb időn keresztül folyékony maradjon.

Lehetőség szerint szerezzük be piacon a mézet olyan méhésztől, aki biztosítani tudja, hogy a lehető legjobb minőségű „kezeletlen” mézhez jussunk hozzá. És szokjunk hozzá, hogy az igazi méz a hamisitvánnyal vagy a kezelt mézzel ellentétben rövidebb-hosszabb idő alatt kikristályosodik.

A cikksorozat elöző részeit is ajánljuk figyelmébe:

Egyszerű és összetett cukrok - Miért egészségesebb a méz a cukornál (1 rész)

Súlyfölösleg és álmatlanság - Segíthet a méz? - Miért egészségesebb a méz a cukornál (2. rész)

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ezért kellene több libát ennünk!

Ha a csirke, a kacsa, a pulyka és a liba vágóhús árát vetjük össze vitathatatlan, hogy a liba áll torony magasan a dobogó tetején: a többi szárnyashoz képest két-háromszoros ártöbblettel kell számolnunk, ha libasültet akarunk az asztalra tenni. Ám vannak, akik vallják, megéri!

Minden idők egyik legsúlyosabb termékszennyezését követte el a gazda

14 éves börtönbüntetést kapott az a brit juhtenyésztő, aki fémszilánkokat rakott a Tesco által forgalmazott bébiételekbe, majd pedig megzsarolta a vállalatot, hogy fizessen neki, s akkor elmondja, mely áruház mely termékeit választotta „áldozatul”.

Ellenségből barát – vírussal fertőzött gomba

A repcetermesztők minden évben jelentős veszteséget szenvednek el a szárrothadást és a fertőzés után pár napon belül a növényt elpusztító (Scle­rotinia sclerotiorum) gomba­kártevő miatt. Mycovírussal történt fertőzés után a repcét veszélyeztető gomba elveszíti fertőzőképességét.

Óbiródi vadászházak

A Balatontól mindössze 50 kilométerre található a Tolna megyei Óbiród. A legendákkal övezett festői erdőrengeteg legmélyén várja visszajáró és új, étkező és megszálló vendégeit a Gyulaj Zrt. két egymás szomszédságában álló patinás vadászháza.

Az erdő és a víz harmóniája

A Gemenci-erdő nemcsak Magyarország legnagyobb ártéri erdeje, hanem európai viszonylatban is egyedülálló. A térségben gazdálkodó Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. igyekszik az erdő- és vadgazdálkodási feladatai mellett mind többekkel megismertetni Gemenc látnivalóit, természeti értékeit. Nem utolsósorban kényelmes szállást és finom helyi ételeket is kínál egyebek közt a Pörbölyi Vendégházban.

A méhek is taníthatók, akárcsak a kutyák

A kutyákhoz hasonlóan a méhek is taníthatók nyomkövetésre. Egy kutatás során napraforgó illatot alkalmaztak a tudósok, hogy megfigyeljék milyen hatással van az illatanyag a méhekre, a beporzás hatékonyságára, így a terméshozamra is.

Kína megússza a járvány második hullámát?

A kínai hatóságok által közölt adatok szerint a koronavírusjárvány kiindulópontján szinte legyőzték a járványt, kevés megbetegedést jelentenek és drasztikus fellépést. Vajon tényleg túl van Kína a pandémiás időszakon? Kína most nyugodtnak tűnik. Bár itt kezdődött a járvány, hónapok óta naponta csak néhány vagy esetleg tucatnyi új esetet jelentenek hivatalosan.

A kistermelők a járvány hősei

A családi gazdálkodók és a kistermelők az utóbbi hónapok hősei az élelmezésben, mert a korona­vírus-járvány alatt végig a frontvonalban dolgoztak. A nehéz körülmények dacára velük voltak a feldolgozók, a szállítók és a kereskedők is, írja az október 16-i élelmezési világnap alkalmából kiadott közleményében az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete.

Kerti grillszezon után jöhet az asztali füstölés

A régi jó szalonnasütés mellett a kerti bográcsozás, grillezés, tárcsán sütés egyre népszerűbbé vált az utóbbi években. Sokan már az őszi téli időszakban is hódolnak e kerti-konyhai szenvedélyüknek. A füstölés még nem érte el ezen ételkészítési technikák népszerűségét, de valószínűleg ami késik, az nem múlik...

Segít a méz az alkohol lebontásában

Ezért is egészséges a méz. Mára már közismert, hogy a méz segít az alkohol lebontásában. Ugyanis a benne lévő fruktóznak (gyümölcscukornak) köszönhetően segít szervezetünknek ecetsavvá alakítani az alkohol fogyasztás során keletkező acetaldehidet, így jelentősen csökkenthet a másnaposság időtartama. Alkoholfogyasztás előtt és után együnk egy-egy kanál mézet!