0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 19.

Az alkalmazkodás nagymesterei

A magyar erdők sok millió egérnek adnak otthont a Kárpát-medencében. Az óvilágban előforduló 542 egérformából nálunk kilenc honos (köztük patkányok is vannak), az erdei egereknek pedig csak négy faja él hazánkban. Mégis nagy szerepet töltenek be a magyar vadonban, már csak azért is, mert sok ragadozónak biztosítanak táplálékot.

E rejtett életmódú, gyakorta csak alkonyat után mozgó állatok tanulmányozása, megfigyelése felettébb nehéz, leginkább bagolyköpetekből van némi ismeretünk róluk. Emellett a terepen végzett, úgynevezett élőcsapdás vizsgálatokból szereznek információkat a szakemberek erdeink apró emlőseiről.

Az ázsiai „ősegér”

Az egérformák egy közös ősre vezethetők vissza, mely mintegy 20-25 millió évvel ezelőtt kezdte el Délkelet-Ázsiából meghódítani az óvilág szárazulatait, és idővel a környező szigetekre is eljutott. Európában már mintegy 8 millió éve előfordulnak az egérformák. Erre engednek következtetni a Spanyolországban előkerült megkövesedett csontleletek. A hazai fajokra is jellemző hihetetlen alkalmazkodóképességük minden bizonnyal attól az „ősegértől” eredeztethető, melynek végtagjai közepesen hosszúak voltak. A mellsők kiváló szolgálatot tettek a járatok ásásánál, míg a hátsókkal adott esetben hatalmasakat tudott szökkenni, emellett kiváló érzékszervekkel – éles látással, jó hallással, szaglással, tapintással – volt megáldva. Folyamatosan növekedő rágcsálófogazata lehetővé tette, hogy akár kemény magokon is hosszú ideig eléljen. Vemhességi ideje rövid volt, és egyszerre sok utódot hozott világra.

Kis termetének köszönhetően képes volt olyan kisebb élőhelyeket is benépesíteni, amelyek a nagyobb fajok számára nem nyújtottak elegendő táplálékot és védelmet.

De talán ennél is nagyobb előnyt jelentett számára a hosszú farok, segítségével nemcsak a talajon tudott jól egyensúlyozni, hanem a vékony ágakon is, így a földön és a lombkoronában egyaránt megtelepedhetett. Mindezeket figyelembe véve nem meglepő, hogy a Kárpát-medencében élő 21. századi erdei egerek is olyan kiválóan alkalmazkodnak a környezetükhöz, hogy a négy faj – a pirók, a sárganyakú, a közönséges és a kislábú erdei egér – közül egyik sem kíván védelmet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy irtanunk kell őket, ha erdei sétánk során mégis találkoznánk velük. Ha viszont olykor-olykor megtelepszenek az emberi környezetben, gyérítésük humán-egészségügyi és gazdasági szempontból is fontos. Az erdei egerek hazánkban ismeretes négy fajából csak három jellemző erdeinkben. A kislábú erdei egér ugyanis leginkább a kisalföldi, fákkal tarkított sík területeken él, hegyvidékeinken pedig olykor-olykor a tarvágásokon fordul elő.

Kiválóan ugrik, mászik

A pirók erdei egér szélesebb elterjedésű faj. Északkelet- és Délnyugat-Magyarországon gyakori, a sík területeket éppúgy kedveli mint a hegyvidéket. Az utóbbi években, nyugati irányba is terjed, a Magyarországról érkezett pirók erdei egerek már Ausztriát is meghódították. Kifejezetten szereti a nedves területeket: patakpartokon, bozótosokban fordul elő leggyakrabban, de az erdőben illegálisan lerakott szemétkupacokat is hamar belakja.

Ősszel, a rossz idő beköszöntével gyakran behúzódik erdőszéli házakba, és rágásával, vizeletével komoly károkat is okozhat. Bár leginkább napnyugta után mozog, előfordul, hogy napközben is jár táplálék után, így ez az erdeiegér-faj kerülhet leggyakrabban szemünk elé túráink során.

Kiválóan ugrik és mászik, szélsebesen mozog az ágak között, sőt jól is úszik. Ennek ellenére a legtöbb egyed legfeljebb 1500 négyzetméteres területet jár be. Falevelekkel, száraz fűszálakkal bélelt fészkét csak ritkán hagyja el 150 méternél messzebbre. A hímek egyedül, míg a nőstények az utódokkal, akár ivarérett nőivarú utódaikkal élnek kisebb csoportokban. Gyakori elterjedését minden bizonnyal rendkívül változatos étrendje is elősegíti, hiszen nemcsak magvakat, hanem különböző gyümölcsöket is fogyaszt, és nem veti meg az ízeltlábúakat, puhatestűeket, sőt a földigilisztát sem. A rokonfajokhoz képest viszonylag későn, általában áprilistól kezd szaporodni, és ez a fagyok beálltáig tart. Évente akár 50 utódot is világra hozhat egy nőstény, de átlagosan 15-20-ról beszélhetünk. A vemhességi idő három hét, és a fiatalok háromhetesen már önálló életet élnek.

Agresszív odúfoglaló

A sárganyakú erdei egér szinte mindenütt előfordul hazánkban, de állománysűrűsége nagyon eltérő. Leginkább a zártabb, fás területeken gyakori, az erdőszéleken felettébb ritkán figyelhető meg. Különösen a folyóparti ligeterdőket kedveli, az árvizek idején jelentősen megemelkedhet a számuk. Ősszel ez a faj is behúzódhat az erdőkkel szomszédos településekre.

A lombhullás közeledtével szintén megváltozik a viselkedése: sokkal gyakrabban mozog az ágakon, és igyekszik a fák nagyobb repedéseiben, faodvakban búvóhelyet találni magának.

Ilyenkor betelepedhet a madarak részére kihelyezett fészekodúkba, sőt, mivel viszonylag agresszív faj, akár a magánál nagyobb kisemlősöket, például a mogyorós pelét is kiűzi rejtekéből. Állománynagysága éves szinten változik: kemény telek után számottevően lecsökken, míg a bőséges magtermő években számuk a sokszorosára duzzad. Bár már március elején elkezdődik a szaporodás, a nőstény évente általában csak 2-4 alkalommal hoz világra 4-6 kölyköt, az utódok két és fél hét után önállósulnak.

Sötétben mozog

A közönséges erdei egér is fellelhető az egész országban, ám az Alföldön kisebb számban. Éppúgy kedveli a ritkásabb lombhullató erdőket, mint a mezőgazdasági területeket. Ez az igen gyors állat általában csak a sötétség beállta után mozog, ezért megfigyeléséhez nagy szerencse kell. Állományának évenkénti ingadozására az időjárás mellett a sárganyakú erdei egér és az erdei pocok állománynagysága is hatással van, melyekkel a táplálékért és az élőhelyért is versenyez.

Enyhe teleken már február végén megkezdődik párzásuk, és a nőstények 3-4 heti vemhesség után általában 6 kölyöknek adnak életet, évente nemritkán öt alkalommal is.

A bagolyköpetekben fellelhető erdeiegér-maradványok azonosítása egyre kiforrottabb. Néhány évvel ezelőtt még nagy nehézségbe ütközött e felettébb hasonló állatok csontmaradványainak faji meghatározása, de az új módszerek elterjedésével lényegesen pontosabbá vált. Így például olyan meglepő eredmények is születtek, hogy a nagytestű uhu a rövid lábú erdei egeret is szívesen fogyasztja. A baglyok mellett az egerészölyvek, a rókák, a sakálok, nyestek, nyusztok, sőt még a vidrák is vámot szednek az erdei egerekből.

Tóth Zsigmond

Fotók: Bécsy László

Forrás: A Mi Erdőnk