Back to top

Csökken az afrikai elefántagyar és az orrszarvútülök iránti kereslet

Csökken az afrikai elefántagyar és az orrszarvútülök iránti kereslet, és ezeknek a termékeknek a feketepiaca is kisebb lett - derült ki az ENSZ Kábítószerellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) vadvilági bűnözéssel foglalkozó 2020-as világjelentéséből.

Az elefántcsont és az orrszarvútülök illegális kereskedelméből származó éves bevétel 2016 és 2018 között becslések szerint 400 millió, illetve 230 millió dollár volt - olvasható a bécsi székhelyű szervezet honlapján.

Az elmúlt években azonban a hatóságok által lefoglalt áruk között megnőtt a tigrisekből készült termékek száma, és a kereskedők is élénkebb érdeklődést kezdtek mutatni az egyéb nagymacskák testrészei iránt, amelyekkel az előbbi termékek helyettesíthetők.

A pénteken kiadott jelentés szerint a tobzoska a globális vadkereskedelem legnagyobb áldozata az emlősök körében: 2014 és 2018 között megtízszereződött a tobzoskapikkely-lefoglalások száma.

A szakemberek 149 országra és territóriumra kiterjedő, csaknem 180 ezer csempészáru-lefoglalásra vonatkozó adatokat összegeztek.

Az adatbázis szerint csaknem 6 ezer fajt - köztük emlősöket, hüllőket, korallokat, madarakat és halakat - érintett az illegális vadkereskedelem 1999 és 2019 között.

A vadvilági bűnözés minden országra hatással van a biológiai sokféleségre, az emberi egészségre, biztonságra és a társadalmi-gazdasági fejlődésre gyakorolt hatása révén.

A vadon élő fajok illegális kereskedelmének felszámolása nem csupán a biodiverzitás megőrzése, hanem a jövőbeli közegészségügyi vészhelyzetek megelőzése szempontjából is kulcsfontosságú.

A jelentés rámutat, hogy a vadállatok vadászata természetes élőhelyeiken, majd levágása és illegális értékesítése növeli a zoonózisok - az állatokról emberre terjedő betegségek - kockázatát.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Időkapszula

Rohamléptekben közeledünk szeptemberhez, az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás 25-ei nyitásához. A világjárvány sem töri meg a szervezőiroda lendületét, sőt már tisztán látszik, milyen programok várhatók a világkiállítás keretében.

Az igazi vadmacska

A világszerte elterjedt vadmacskának számos alfaja él Afrikában, Ázsiában, és az öreg kontinensen is megkülönböztetünk skót, illetve európai változatot. Korántsem annyira barátságos állat, mint amilyennek elsőre tűnik, és napjainkban vajmi keveset tudunk róla. Állományának feltérképezésére, az állatok viselkedésének mélyrehatóbb megismerésére 2019-ben indult program hazánkban.

Az év fája a süvöltény

Az Országos Erdészeti Egyesület legutóbbi online szavazásán a lehetséges három faj közül a voksok mintegy felét a lisztes berkenye (régies nevén süvöltény) kapta, így lett az Év fája 2021-ben a kecskefűz és a fehér nyár előtt. A lisztes berkenye fajcsoport (Sorbus aria agg.) számos, egymástól nehezen megkülönböztethető kis fajt takar, melyek középhegységeink sziklás talajú erdeiben fordulnak elő.

Megbukott egy férfi a drogteszten miután mákos kenyeret evett

Egy férfi állítólag megbukott a drogteszten Angliában, egy állásinterjún, miután Tescoban kapható mákos kenyeret evett. Nővére, Danielle Chalkley június 9-én bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán, azt állítva, hogy testvére szervezetében pozitív lett az ópiátokra vonatkozó kábítószerteszt, annak ellenére, hogy a férfi fél a drogoktól, sőt még a fájdalomcsillapítók fogyasztását is kerüli.

Értéktőzsde - Kötés nélküli kereskedés

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában a június 4–10. közötti tőzsdenapokon az ISCC NUTS II fenntartható takarmánykukorica júliusi tőzsdei elszámolóára változatlanul 86 500 forint/tonna volt. A termény 2021. november – 2022. júliusi jegyzése 2000–3000 forinttal 67 250–71 000 forint/tonnára emelkedett.

Új fejezet kezdődik a „juh és kecskehús” ágazatban

Hivatalosan is elismert szakmaközi szervezetté vált a „juh és kecskehús” ágazatban a Juh és Kecske Ágazatért Egyesület. Az erről szóló dokumentumot június 16-án adta át az agrártárca helyettes államtitkára, Tarpataki Tamás az egyesület elnökének dr. Mezőszentgyörgyi Dávidnak.

Belelát a zöldségbe, gyümölcsbe

Futurisztikusnak tűnik, pedig már idén forgalomba hozzák azt a kézi szkennert, amely nemcsak a gyümölcs és zöldség beltartalmát, minőségét képes elemezni, hanem jelzi azt is, hogy meddig tárolható a vizsgált tétel.

Lúdágazati körkép - Csökkenő kereslet és termelés

A hazai víziszárnyas-ágazat folyamatosan a talpon maradásért küzd. A termelékenységet befolyásolta a madárinfluenza-járvány, emellett a koronavírus-világjárványhoz kapcsolódó korlátozások is visszavetették a lúdágazat termelését.

A fákon maradt a citrom

Rengeteg citrom romlott meg az ausztrál gazdáknál, mert nem találtak elég szedőt, ráadásul a szupermarketek is kevesebb gyümölcsöt kértek.

Növénykínzás: ilyen is van…

Nem csak ízlés dolga, ha befestett levelű növényt, vagy olyan kaktuszt veszünk, amire mű-, vagy szárazvirágot ragasztottak. Azért árusítanak csak ilyen giccseket, mert van aki megveszi. Az ízléstelenség mellett ez azonban egy élőlény kínzása is egyben...