Back to top

Fagyizórazziába kezdett a NAV

A fél országra kiterjed az a razzia, amelyben az adóhivatal emberei a fagylaltozókat, a kávézókat, a cukrászdákat ellenőrzik, a revizorok egyes adózási és munkaerőpiaci szabályok megtartására koncentrálnak. A tavalyi élelmiszer-biztonsági ellenőrzések arra mutattak rá, hogy a fagyizóknál a higiénia is igen lényeges.

Beköszöntött a kánikula, ilyentájt megugrik a kereslet a hűsítő édességek, például a fagylalt iránt – írja a Magyar Nemzet. Pontosan tudják ezt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) is, a szervezet ezért több megyére kiterjedő fagyizórazziába fogott. Egyes megyékben, például Csongrád-Csanádban, Komárom-Esztergomban, Nógrádban és Veszprémben ezen a héten tartottak, tartanak ellenőrzést, másutt, így Tolnában és Zalában a hónap első felét szánják erre a revizorok, míg Hevesben és Jász-Nagykun-Szolnokban egész júliusban lehetnek célzott vizsgálatok.

A NAV emberei a fagylaltozók mellett a kávézókat és a cukrászdákat is felkereshetik, mégpedig minden esetben azonos céllal: hogy megbizonyosodjanak arról, betartják-e a legfontosabb adóügyi és munkaerőpiaci szabályokat.

A revíziók legfontosabb kérdése, hogy az üzletekben mindig ­átadják-e a nyugtát, a számlát az ügyfeleknek, és megfelelően használják-e az online pénztárgépet. Lényeges emellett az alkalmazottak szabályszerű bejelentése és adott esetben az is, hogy az árukészlet eredetével minden rendben legyen.

Az íz, de leginkább a minőség dolgában viszont nem az adóhatóság az illetékes. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tavalyi vizsgálatai­nak eredményei alapján kijelenthető: nem árt az óvatosság, ha valaki fagylaltot szeretne enni. A múlt évi ellenőrzésekben ugyanis minden tizedik fagylaltozónál találtak valamilyen ­hiányosságot a szakemberek, tíz esetben ráadásul fogyasztásra alkalmatlannak ítélték az árut, és kivonták azt a forgalomból. A tapasztalatok szerint a nem megfelelő higiénia és tárolás komoly probléma forrása lehet. Megbetegedésekhez vezethet, ha lejárt alapanyagot használnak fel a készítők, ha visszafagyasztják a már megolvadt fagylaltot vagy túltárolják az édességet. A fagylalt árusítás közben is szennyeződhet, ezért fontos a kiszolgálók személyi tisztasága is.

Forrás: 
Magyar Nemzet

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Koronavírus: Új-Zélandon a fagyasztott élelmiszerekre gyanakszanak

Új-Zélandon koronavírussal frissen fertőzött embereket találtak, jelenleg a fagyasztott élelmiszerekre gyanakszanak a szakemberek. A vizsgálat megkezdődött.

Az Aldi 250 új munkahelyet hoz létre Magyarországon

Az Aldi magyarországi vállalatai az év végéig 250 új, kereskedelmi, logisztikai és informatikai munkahelyet hoznak létre Magyarországon – közölték az áruházlánc pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Akik nyertesen kerültek ki a pandémiából

Magyarországon a liszt értékesítési volumene 168%-kal nőtt márciusban, áprilisban pedig 200 online webshop nyílt naponta. Nem minden felfutás ilyen evidens azonban - a PwC Magyarország tanácsadói elemzést készítettek arról, hogy mely iparágak, termékek, illetve szolgáltatások kerültek ki nyertesen a több hónapig tartó járványügyi helyzetből.

MAZARS: Közeleg az igazság pillanata

Az energiahatékonysági célokat szolgáló beruházások utáni TAO kedvezményt 2017-ben vezették be, és mivel a NAV az adókedvezményt 3 éven belül legalább egyszer kötelezően ellenőrzi, ezért várható, hogy egyre több adózónál vizsgálják majd annak érvényesítését.

Útmutató az egyszerűbb, de biztonságos higiéniai megfeleléshez

Az Európai Bizottság útmutatást nyújt az élelmiszer-kiskereskedelmi tevékenységek élelmiszerbiztonsági rendszereire, ideértve az élelmiszer-adományozást is.

Pálinka életműdíjas vegyészmérnök

Az ő vásárlóik kevésbé árérzékenyek, elvárják a legmagasabb minőséget - az igényes pálinka még mindig keresett termék. Csalló Jenő, a Csalló pálinka névadó tulajdonosa több évtizedes kiemelkedő munkájáért tavaly pálinka életműdíjat kapott.

Madárinfluenza - A Nébih már csaknem 9,5 milliárd forint állami kártalanítást fizetett ki

A madárinfluenza-járvány megfékezése érdekében az idén megsemmisített állatokért, eszközökért járó állami kártalanítás több mint 80 százalékát, csaknem 9,5 milliárd forintot már kifizette az érintett tulajdonosoknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte a hivatal a honlapján.

A NAV ingyenes számlázóprogrammal és mobilapplikációval segíti a vállalkozásokat

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal(NAV) ingyenes számlázóprogrammal és mobilapplikációval segíti a vállalkozásokat - közölte az adóhatóság a szerdán az MTI-nek küldött közleményben.

Körbeszámlázással sem játszható ki a kata

Jövő januártól minden számlaadat beérkezik a kockázatelemzőkhöz, így körbeszámlázással sem lehet majd kikerülni a nagy összegű megbízások esetében a kisadózó vállalkozók tételes adója új, 40 százalékos emelt adókulcsának alkalmazását – mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára.

Üdítőital szövetség: csökkent az ásványvíz, a gyümölcslé és az üdítőital forgalom az első fél évben

Mintegy 8 százalékkal 1177 millió literre csökkent az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák eladott mennyisége az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség titkára az MTI-vel.