Back to top

A „kis szarvasok” harca

A nagy szarvasbogár hazánk legnagyobb bogárfaja: a nőstények 2,5-5 cm-re, míg a hímek akár 3-8, de akár 10 cm-re is megnőhetnek. A faj Európában honos, azonban Magyarországtól északra és nyugatra igen ritka, vagy kipusztult. A hazai tölgyeseinkben még elterjedt, de csak az idősebb állományokban fordul elő.

Lárva korában elpusztult fákban, cserjékben él, azok fatestéből táplálkozik. Itt a lárvák 3-5 évig fejlődnek, majd a kifejlett egyedek májusban, júniusban jelennek meg. Napközben a tápnövényük törzsén tartózkodva, annak nedvező sérüléseit nyalogatják, nektárt esznek, de az is megesik, hogy egyáltalán nem táplálkoznak.

Alkonyatkor aztán, mint egy zúgó helikopter, szinte „állva’” kelnek szárnyra táplálékot és párt keresve maguknak. A párválasztás során a hímek ádáz csatákat vívnak a nőstények kegyeiért.

Ilyen esetekkor fegyverként használják a megnagyobbodott fogazott és elágazó rágójukat, „szarvukat”. Az imágók rövid ideig élnek, a hímek már július végére elpusztulnak, a nőstények tetemeivel ritkán akár még augusztus végén is találkozhatunk fő tápnövényeik, a tölgyek tövében.

A nagy szarvasbogár Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 10.000 Ft.

Az emberi tevékenység hatására megfogyatkozó idős tölgyesek szűkölése jelenti számukra a legnagyobb veszélyt, míg a természetben a lódarázzsal összetéveszthető, szintén védett óriás tőrösdarázs az egyik legjelentősebb ellenségük.

Hazánkban e legnagyobb termetű hártyásszárnyú parazitoid életmódú, mivel fullánkjával megbénítja a gazdaállat (orrszarvúbogár, szarvasbogár, cserebogár, virágbogár) lárváit, majd petéit ezekbe helyezi.

A kikelő lárvák a későbbiekben a gazdatest felszínén élősködnek, végül pedig teljesen elfogyasztják őket.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mit tegyünk vagy ne tegyünk medvetalálkozásokkor?

Országszerte egyre több helyről érkeznek hírek medveészlelésről. Bercel, Petőfibánya, Budapest XII. kerület, lehetne folytatni a sort, legutóbb például erdőjárók ismét medvét láttak a Mátrában. Nos, ahogy a székely mondás tartja: „A medve nem játék” – és tényleg nem az. Éppen ezért a Bükki Nemzeti Park összeállított listát, hogy miként viselkedjünk, ha medvével találkozunk.

Tűzgyújtási tilalom az alföldi térségben

Az elmúlt napok átlagosnál melegebb időjárása miatt az alföldi térség erdőterületein található avar, gyep és tűlevél réteg kiszáradása miatt fokozott tűzveszély alakult ki. 2020. augusztus 1-től három megyében életbe lépett a tűzgyújtási tilalom.

Elrajtolt az idei tiszai PET Kupa mezőnye Záhonyból

Elrajtolt a 8. PET Kupa mezőnye hétfőn Záhonyból, a versenyben résztvevő, újrahasznosított anyagokból készült hajók legénysége a következő egy hétben várhatóan több tonna folyami hulladéktól szabadítja meg a Tisza Záhony és Tokaj közötti szakaszát.

Gondoskodjunk róluk nyáron is

Énekesmadarainkra ne csak télvíz idején gondoljunk, hanem a nyári kánikulákkor is segítségükre lehetünk. Ezekben az időszakokban nekik is sok folyadékra van szükségük, ezért aki teheti, segítse apró tollasainkat.

Megjelent az erdészeti csemetekertek gépbeszerzését célzó pályázati felhívás

Annak érdekében, hogy a gazdák a mezőgazdaságilag gyenge termőképességű területeken minél több erdőt hozhassanak létre, az Agrárminisztérium a támogatások átalakításával, a jogszabályok módosításával, így a versenyképesség növelésével olyan feltételeket teremt, amelyekkel az erdőgazdálkodást versenyképesebbé, a termelőket pedig érdekeltté teszi abban, hogy a gyengébb minőségű területeken további erdőtelepítések történjenek.

Kiemelkedő munkát végez a természetvédelmi őrszolgálat Magyarország védett értékeinek megőrzésében

Magyarországon a természetvédelmi őrszolgálat jelenleg 253 tagú, mintegy 850 ezer hektár védett természeti terület és 2 millió hektár Natura 2000 terület megóvása érdekében dolgoznak.

Rovarliszt felhasználása a takarmányozásban

A gazdasági állatfajok takarmányozásban egyre gyakrabban merül fel a szójadara és a halliszt helyettesítése más fehérjeforrásokkal. A szarvasmarha szivacsos agyvelőgyulladása (BSE) miatt hozott rendeletek tiltják, vagy jelentősen korlátozzák az állati eredetű takarmányok felhasználását a gazdasági állatok takarmányozásában. Ezért az elmúlt években fokozódott az érdeklődés a rovarliszt takarmányokba történő keverésére, a szójadara és a halliszt teljes vagy részleges kiváltása céljából.

Ki lakik az óriások erdejében a lombok között?

Tíz méter magasan sétálhatunk az Óriások erdejében, különleges élőlényeket fürkészhetünk, és 20 km/óra sebességgel is száguldhatunk a spirálcsúszdán. Tériszonyosoknak ugyan nem való, ám babakocsival és kerekesszékkel is bejárható a 130 méter hosszú sétaösvény. Mindez idehaza vár minket.

Megnyílt az ehető vadnövények parkja

Az németországi Bad Pyrmontban nemrégiben egy ehető vadnövényekkel beültetett park nyílt. A város és az "Ehető Növények Parkja" Alapítvány között együttműködési megállapodás már 2019 szeptemberben létrejött, de a koronavírus járvány miatt a park megnyitására csak a közelmúltban kerülhetett sor.

Lila-hegyi kilátó

A Nyúl és Győrújbarát községek határán álló kilátót a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. saját forrásából építette az általa kezelt erdőterületen. A Sokorói-dombság egyik legmagasabb pontján, a 313 méter magas Lila-hegy tetején egy geodéziai mérőtornyot alakítottak át páratlan panorámát nyújtó turisztikai építménnyé, ami emellett az eredeti szerepét is megtartotta.