Back to top

Még a tokajit is kell népszerűsíteni

Tokaj-Hegyalján több száz éve termesztenek szőlőt és készítenek bort, amit a világ számos pontján jól ismernek, mégis úgy gondolják, hogy közös gondolkodással tovább kell népszerűsíteni a borvidéket és borait. Ezért kihasználva az Európai Unió pályázati lehetőségét, olyan borpromóciós tervet készítettek, ami az egész borvidék további ismertségét hívatott szélesíteni.

tokaj.jpg

Dr. Molnár Péter, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke
Fotó: Csatlós Norbert
A Tokaji Borvidék hegyközségi tanácsa 27 települést és számos borászatot fog össze, ahol a közös gondolkodás nagy múltra tekint vissza.

- Olyan történelmi örökséggel rendelkezünk, amivel folyamatosan dolgunk kell, hogy legyen. ezért olyan borvidéket szeretnénk építeni, amilyen Tokaj mindig is volt, önálló működésre képes és fenntartható. Egy éve gondolkodunk és dolgozunk ezen, és lefektettük az alapvetéseket, amelyeket lépésről lépésre szeretnénk megvalósítani, mondta Dr. Molnár Péter, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke.

Ennek része a kutatóintézet újra szervezése egy modern épületben, komoly laboratóriumi hátérrel, amihez kapcsolódik majd a szaktanácsadás és oktatás is. Ezzel szimbiózisban működik a közösségi szőlészeti és borászati infrastruktúra.  

A bort nem csak elő kell állítani, de el is kell adni, ezért elindult az első tokaji közösségi borpromóció kül- és belpiacra egyaránt.

Az Európai Unió pályázatára a borvidék jelentkezett, amelynek a hegyközségi tanács az élére állt. A tervek szerint, és nyertes pályázat esetén tokaji közösségi borpromóciót valósítanak meg a stratégiai célországok irányába.

MMG - Borászat és szőlőművelés közösen

- Látjuk, hogy a rendszerváltást követően sok jó bor születik nálunk, ezért az a célunk, hogy elvigyük  Tokaj hírét a világba mindenhová, ahová érdemes, és bekapcsoljuk újra a nemzetközi vérkeringésbe minden szinten, érvelt a promóciós projekt mellett a borvidéki elnök.  

A tokaji az egyik legismertebb magyar bor a világban. Kérdés, hogy lehet-e még új piacokat szerezni az itteni boroknak? Molnár Péter szerint,

az tud érvényesülni, aki meg is tudja értetni az emberekkel, hogy mitől különleges a tokaji bor. El kell juttatni az információt a piacokra, megfelelő véleményvezéreken, szakembereken, sommelier-eken keresztül. Van piaci potenciál, de sokat kell tenni ennek kiaknázásáért. 

Az EU-s borpromóció pályázatában olyan program megvalósításához igényelhető támogatás, amely az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy földrajzi jelzéssel rendelkező, illetve a borszőlő fajtájának jelzésével ellátott borászati termékek versenyképességének javítását, valamint bizonyos harmadik országokban történő megismertetését és promócióját célozza.

tokaj1.jpg

Pásztor Péter, Tokaji Szőlő- és Bortermelési Közösségi Infrastruktúra Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója
Fotó: Csatlós Norbert
A tokaji pályázat részleteiről Pásztor Péter, a Tokaji Szőlő- és Bortermelési Közösségi Infrastruktúra Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, EU-s és Európán kívüli országokat céloznak meg, ahol reményeik szerint sikerrel népszerűsítik a tokaji borokat.

A legfontosabb célországok USA, Egyesült Királyság, Kína, Hollandia és Lengyelország. Ez utóbbi a helyi értékesítésben is kiemelten fontos partner, a földrajzi közelsége miatt is. 

Sok akciót terveznek a borpromóciós pályázat keretében, amelyek során általánosan és generálisan népszerűsítik a borvidéket, ezért egyetlen pince sem kerül előtérbe. A tervek között szerepel egy jól működő informatív honlap elkészítése, amelyen lesznek olyan tartalmak, amelyek bárki számára elérhetők, és lesznek olyanok, amelyek csak a hegyközségi tagoknak szólnak. Olyan minőségű imázsfilmek készülnek, amelyek akár mozikban is vetíthetők. Továbbá socialmedia kampányok indulnak, amelyek közül egy az adventi időszakot célozza meg, és a tokaji édesborokra irányítja a figyelmet. Emellett külföldi véleményformálók beutaztatására is sor kerül, akik visszatérve hazájukba népszerűsítik a borvidéket. 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A borturizmus jövője: digitalizáció és személyre szabott ajánlatok

Internetes konferenciát tartottak Fokvárosban, Innováció a borturizmusban a COVID-19 járvány összefüggésében címmel, amelyen Argentínából, Chiléből, Franciaországból, Olaszországból, Spanyolországból felszólaló előadók osztották meg tapasztalataikat arról, milyen hatást gyakorolt a koronavírus járvány a borturizmusra.

Rózsaszínű ananász - Termése lédúsabb és édesebb, mint a hagyományosé

A Del Monte Fresh Produce N.A., Inc. új terméket vezetett be a piacon: az exkluzív, prémium kategóriás Pinkglow™ ananászt. A rózsaszín ananász egyedülálló a piacon, és az Egyesült Államokban október 12. óta kapható, de egyelőre csak online vásárolható meg, limitált mennyiségben.

Javultak az agrárium szereplőinek kilátásai

Jelentősen javultak a magyar mezőgazdaság kilátásai a koronavírus-járvány első hullámához képest – derül ki a Takarékbank október 21-ei sajtótájékoztatóján bemutatott Takarék AgrárTrend Indexének harmadik negyedéves felméréséből. Ugyanakkor a piaci szereplőknek továbbra is óvatosnak kell lenniük a jövőben.

A fenntartható termelést meg kell fizetni

Az Európai Bizottság Termelőtől a fogyasztóig stratégiája megalapozhatja a fenntarthatóbb és zöldebb mezőgazdaságot, de a Közös Agrárpolitika ambiciózus reformja mellett arra is szükség van a sikeréhez, hogy méltányosan megfizessék a gazdákat a fenntartható termelésért - hangzott el a Politico online mezőgazdasági és élelmiszer-csúcstalálkozóján.

Megnyílt az első narancsbor bár Londonban

Az Egyesült Királyság első narancsbort felszolgáló bárja a Silver Lining megnyílt Londonban. A narancsbor elnevezés talán úgy hangzik, mint egy új kifejezés vagy trend, de valójában az egyik legrégebb óta készített bortípus a világon.

Nyitott ökológiai gazdaság

A győrújfalui Sudár Birtokot 2016-ban álmodta meg Sudárné Boros Zsóka agrármérnök, akinek a szülei már korábban is gazdálkodtak. Az akkori családi gazdaság adminisztratív teendőit ő látta el. Férjével négy gyermeket nevelnek, az otthon töltött tizenöt év után döntött úgy, hogy nem folytatja a családi gazdálkodást, inkább valami egészen újba kezd.

Idén hat díjazottja van a Natura 2000 Díjnak

A Natura 2000 díj EU-szerte természetvédelmi sikertörténeteket díjaz, hogy felhívja a figyelmet a védett területek Natura 2000 hálózatára. 2020-ban Finnország, Franciaország, Belgium, Spanyolország, Bulgária esetében országon belüli programokat valamint egy Romániát, Ausztriát, Magyarországot, Csehországot, Szlovákiát és Ukrajnát felölelő határokon átívelő projekt képviselőit tüntették ki.

Drágul az étkezési búza, újra árat emelhetnek a malmok

Nehezen vásárolnak most a malmok megfelelő, jó minőségű búzát a piacon, az árak a tonnánkénti 60 ezer forintot is elérik, helyenként pedig már meghaladják – értesült gabonakereskedői forrásokból a Világgazdaság. Ez az aratás kezdete óta 20 százalékos áremelkedésnek felel meg.

Kevés vagy sok a burgonya?

Nehéz egyértelmű választ adni, ezért európai és hazai piaci trendeket, állapotokat vázolt Murai György. Mint az Agrico Magyarország Kft. ügyvezetője elmondta, az idei szezon Európában rosszul indult, Hollandiában, Belgiumban, Franciaországban, Németországban két hónapon keresztül szinte egy csepp esőt sem kaptak a földek.

A borturizmus az egyik legnépszerűbb a járvány ideje alatt

A Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából egy elemzőcsoport adatai alapján, idén jelentősen megnőtt hazánkban a borászati rendezvények iránti érdeklődés, egész pontosan 50 százalékkal meghaladta a tavaly ilyenkor mért adatokat. Ez magyarázható azzal, hogy az őszi második vírushullám miatt a lakosság szemében felértékelődött a belföldi turizmus, ezen belül is a borturizmus.