A változó fogyasztói, szabályozási trendek is az alacsonyabb alkoholtartalom irányába mutatnak. A felgyorsult cukorgyarapodás és savtartalom-csökkenés mellé megváltozott aromaösszetétel, késlekedő fenológiai érettség társul. A felborult érésdinamika ellen már az ültetvényben is tehetünk. Jelen cikkünkben az érés lassításának szőlészeti lehetőségeit mutatjuk be, az ültetvény tervezésétől kezdve a technológiai fogásokon át a növekedésszabályozók alkalmazásáig.
A fokozott cukorgyarapodás mellé gyorsabb savcsökkenés társul, amely a borok túlzottan magas alkoholtartalmához, alkoholtúlsúlyos érzékszervi tulajdonsághoz, alkoholos – kesernyés – ízhez vezethet. A megváltozott ökológiai feltételek mellett az aromaösszetétel a túlérést mutató jegyek irányába mozdul el. A technológiai érés ugyan felgyorsul, de ezt nem követi a fenolos érettség, amely különösen a vörösborkészítésben okozhat problémákat, főleg Dél-Európa országaiban.
A korábbi szüreten kívül vajon mit tehetünk a gyorsabb érés, a felborult érésdinamika megakadályozására? A borászati technológiai újítások adaptálása mellett számos megoldás kínálkozik már az ültetvényben is.
A source-sink kapcsolatok harmonizálása is szükségszerű lehet. A víz- és tápanyag-ellátottság szabályozása, vagyis az agrotechnikai fogások, de a termésmennyiség és a lombfelület összehangolása is segítségünkre lehet. Nemcsak a műveletek elvégzése, de azok időzítése is kulcstényezőnek bizonyulhat. Külső eszközökkel is lassíthatjuk az érést. Az árnyékolás, a légzés gátlása, de növekedésszabályozók alkalmazása is szóba jöhet.
A tervezés a termőhely gondos megválasztásával kezdődik. A klímaváltozás hatásai miatt a jövőben talán majd kerülnünk érdemes a szárazságnak jobban kitett, öntözésre nem alkalmas hegyvidéki területeket, gyenge homoktalajokat. Nagyobb szerephez juthatnak az északi kitettségű, nagyobb tengerszint feletti magasságú, északibb területek. A magasabb hőösszeg és a felborult csapadékellátás indirekt módon a talajok gyengébb termékenységével is együtt jár, ami tovább gyengíti a vízszolgáltató képességet.
A termőfajtával kapcsolatos döntésünk az ültetvény szárazsághoz való alkalmazkodására is hatással lesz. Az érési idejüktől és aromaviláguktól függően egyes fajták termőhelyet, régiót válthatnak a jövőben. A többi ültetvényszerkezeti elemmel is alkalmazkodhatunk. Számításba jöhetnek olyan támrendszerek és művelésmódok, melyek lehetővé teszik a hajtások vízszintes elhelyezését, velük együtt a fürtök árnyékolását.
A fitotechnikai műveletekkel szabályozhatjuk a tápanyagok elosztását, konkurenciát teremthetünk a fejlődő szervek között. Elvben a terméshozam növelésével alacsonyabb minőség jár együtt, tehát a termésmennyiség levélfelülethez viszonyított arányának megemelése is éréslassító lehetőség lehet. Több kutatás eredményei azonban arra mutatnak, hogy a nagyobb rügyterhelés nem feltétlenül jár lassabb cukorgyarapodással. Ma már inkább az 1 kg termés kineveléséhez szükséges lombfelület csökkent méretét tartjuk egyértelműbbnek.
A korai, drasztikus csonkázás (virágzás után egy héttel) intenzív hónaljhajtás-növekedést idéz elő, ami erős konkurenciát teremt a rendelkezésre álló tápanyagok szempontjából. Az erősen növekedő riválisok nyomán a termésben lassul a cukorgyarapodás – elvben a savtartalom, tanninok, antocianinek értékeinek befolyásolása nélkül. Az ilyen brutális beavatkozások azonban semmiképpen nem jelenthetnek hosszú távú megoldást… Legalábbis, ha fenntartható, hosszú életű ültetvényt szeretnénk. Egyes metszésmódokkal (szálvesszős) sem feltétlenül harmonizálható a beavatkozás. A termés növekedésével párhuzamosan zajló rügydifferenciálódásról már szót se ejtsünk.
Ebben a témában sajnos kevés megbízható tudományos eredmény áll rendelkezésünkre, öntözés esetén pedig mindig aggályos a bogyók beltartalmának esetleges felhígulása. Bár vannak biztató eredmények az éréshez közeli csepegtető öntözéssel kapcsolatban.
A késő téli metszés – mint tudjuk –, későbbi fakadással jár, amellyel megmenekülhetnek tőkéink a tavaszi fagyok elől. Van a késedelmes metszésnek egy olyan extrém változata, amit már jócskán fakadás után végeznek. Ez a drasztikus megoldás a termésmennyiség csökkentése (kevesebb fürt, gyengébb kötődés, kisebb bogyók) mellett alacsonyabb szüreti cukor- és magasabb savtartalommal járhat. Egy olasz kísérletben géppel előmetszett kordonművelésű tőkék metszésének kézi befejezését tették későbbi időpontra. Az így alkalmazott kettős metszés során az előmetszett csapokon kifakadt felső hajtások 3-4 leveles állapotában (április második felében) végezték el a metszés kézi befejezését. Így későbbi érés és kedvező beltartalmi paraméterek mellett sikerült a hozamot mérsékelniük. (A minimális metszés is késleltetett zsendüléssel és éréssel jár, de ezen módszer alkalmazása a minőség és a termőegyensúly oldaláról egyaránt erősen megkérdőjelezhető.)
A fitotechnikai műveletek segítségével alakíthatjuk a termésmennyiség és a lombfelület arányát. Lassabb érésre nem csak nagyobb terhelés, vagyis több fogyasztó szerv esetén számíthatunk. A csonkázás után előtörő hónaljhajtások a megtermelődött asszimiláták iránt teremtenek eleinte konkurenciát, így lényegében „kevesebb jut” a fürtöknek. A harmadik megoldás a termelő szervezetek korlátozása lehet. A lelevelezés egyik újszerű, drasztikus verziója adhat lehetőséget minderre. A fürtzóna feletti lombozat zsendülés utáni lelevelezése két héttel későbbi érést, alacsonyabb cukor- és magasabb savtartalmat eredményezett több kísérletben is. Elgondolkodtató, hogy milyen hatással van egy ilyen kezelés a rügyek termékenységére és a tőkekondícióra hosszú távon.
Ráadásul mesterségesen is árnyékolhatjuk a fürtjeinket. Habár évtizedek óta folynak árnyékolással kapcsolatos kutatások, számos pont tisztázásra szorul még (a hálók kihelyezésének időpontja és időtartama, az árnyékolt zóna helye és mérete, legalkalmasabb művelésmódok, gazdaságosság stb.).
Innentől pedig következzenek a „permeteznivalók”. A lombozatot méretében könnyedén korlátozhatjuk: hajtások kurtításával, egyes levelek eltávolításával. A lombozat árnyékolása is hasznunkra lehet az asszimiláció kordában tartásában, de alkalmazhatunk párolgásgátló szereket is, melyek a sztómák zárásával akadályozzák a vízvesztést, de vele együtt a fotoszintézist is.
Eddig főként a vegetatív részek korlátozásával próbáltunk lassabb érést elérni. Következzenek most a növekedésszabályozók, vagyis olyan hormontartalmú készítmények, melyek a generatív növekedést célozzák. Külsőleg adagolt, az auxinok családjába tartozó hormonokkal (NAA, BTOA) kezelt tőkéken hajtottak végre sikeres szüretkésleltető kezeléseket. Az érést serkentő hormonok közé tartoznak a brasszinoszteroidok, a működésüket gátló brasszinazol hatását is vizsgálták az érés lassítására. A virágzás után 6-7 héttel kijuttatott szalicilsav a zsendülést késleltetheti 2-4 héttel.
Ez különösen csemegeszőlőknél lehet hasznos megoldás. Az 1-metilciklopropén napjainkban az egyik legelterjedtebb etilén-inhibitor, előszeretettel alkalmazzák gyümölcsök, zöldségek frissen tartására. Szőlőben még csak kísérleti jelleggel alkalmazzák. Az etefon (CEPA) érésgyorsító vegyület korai adagolásával pedig jobban időzíthetővé tehető a zsendülés.
Hazánk szélsőséges kontinentális éghajlati adottságai, az évjáratok óriási változatossága mellett nem feltétlenül kell minden évben az érés lassításán fáradoznunk, nem kell rutinszerű eljárássá tennünk ezen megoldások egyikét sem. A zsendülés után is alkalmazható késői késleltető módszerekről (felső zóna lelevelezése, késői öntözés) azonban jobb, ha tudunk.
Felhasznált, ajánlott irodalmakBöttcher et al. (2013): Ripening of grape berries can be advanced or delayed by reagents that either reduce or increase ethylene levels. Functional Plant Biology, 40, 566–581 Oliveira et al. (2014): Shading of the fruit zone to reduce grape yield and quality losses caused by sunburn. J. Int. Sci. Vigne Vin, 48, 179-187 Palliotti et al. (2013): Influence of mechanical postveraison leaf removal apical to the cluster zone on delay of fruit ripening in Sangiovese (Vitis vinifera L.) grapevines. Australian Journal of Grape and Wine Research 19, 369–377 Palliotti et al. (2014): Changes in vineyard establishment and canopy management urged by earlier climate-related grape ripening: A review. Scientia Horticulturae 178 (2014) 43–54 Palliotti et al. (2017): Double-Pruning Grapevines as a Management Tool to Delay Berry Ripening and Control Yield. American Journal of Enology and Viticulture 68: 412-421 |
Varga Zsuzsanna,
Bodor-Pesti Péter,
Nyitrainé Sárdy Diána
