Back to top

Tarcali Bűbájos Hétvége: újratöltve!

Ebben az évben a hagyományos tavaszi szezonnyitó Bűbájos hétvége helyett az augusztusi, ünnepi hosszú hétvégére várja vissza a Tarcal Bor és Kultúra Egyesület a kikapcsolódni vágyókat a Tokaji-hegy lábánál.

A legizgalmasabb események augusztus 21-re összpontosulnak: vezetett dűlőtúrával, bor és pezsgőkóstolóval, nyitott pincékkel, és természetesen a TarcalBor friss évjáratának premierjén koccintani lehet a szép települési összefogásra, a barátságra, a nyárra és az együttlét manapság felértékelődő örömére.

Augusztus 21-én, a szombat délelőtt Majoros László dűlőtúrájával fog indulni, ahova kicsiket és nagyokat is várnak. A Kikelet Pincétől, a festői Bányató fölött egészen a Majoros Pincéig tart majd a kirándulás.

Déltől ötig a tarcali pincék ajtaját sarkig tárják a borászok és az ebéd mellé biztosan kerül a kristálypoharakba Furmint, Hárslevelű, szamorodni vagy éppen a legfrissebb aszú is.

Öt órától a fő helyszín az Áldó Krisztus Szobor alatti Aréna lesz, ahol debütál a 2019-es TarcalBor, a helyi borászok összefogásának jegyében, de meg lehet majd kóstolni a korábbi évjáratokat is. Este hattól a naplemente mellé tarcali pezsgőkóstolóra várják az érdeklődőket ugyanitt, olyan neves pincék által palackba zárt bubikkal, mint a Basilicus, Kikelet, Kern, Majoros, Myrtus és Gróf Degenfeld Borászatok. Mindeközben gasztronómiai programok, kitelepülések és családias, közvetlen hangulat közepette este nyolctól koncert és zenés program zárja majd ezt a gyönyörű nyári napot.

De egész nyáron barátságos, közvetlen légkör, nyárpezsdítő élmények várják a vendégeket Tarcal pincéiben, pl. Kern Pince: “80 nap a Föld körül” gasztrotúra heti tematikák mentén, Majoros Lászlónál “Fanni és zenekara” kíséri a borkóstolót, a Basilicusnál minden szombaton egyedi ritkaságok kóstolhatók.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Óbiródi vadászházak

A Balatontól mindössze 50 kilométerre található a Tolna megyei Óbiród. A legendákkal övezett festői erdőrengeteg legmélyén várja visszajáró és új, étkező és megszálló vendégeit a Gyulaj Zrt. két egymás szomszédságában álló patinás vadászháza.

Az erdő és a víz harmóniája

A Gemenci-erdő nemcsak Magyarország legnagyobb ártéri erdeje, hanem európai viszonylatban is egyedülálló. A térségben gazdálkodó Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. igyekszik az erdő- és vadgazdálkodási feladatai mellett mind többekkel megismertetni Gemenc látnivalóit, természeti értékeit. Nem utolsósorban kényelmes szállást és finom helyi ételeket is kínál egyebek közt a Pörbölyi Vendégházban.

Erdészkilátó

A Zalakarosi Parkerdőben, a Csiga-túra tanösvény közvetlen szomszédságában áll a 2018-ban átadott, tölgyfából készült Erdészkilátó. A 192,3 méterrel a tengerszint felett található építmény egész évben látogatható.

Természetfotó pályázat - "Négy évszak az erdőben"

A Mecsekerdő fotópályázatot hirdet "Négy évszak az erdőben" címmel. Olyan képeket várnak, melyek bemutatják az erdők és az erdei világ sokszínűségét. A pályázatra 2020. október 16-ig lehet jelentkezni a fotók beküldésével.

Égnek a híres Napa-völgyi szőlőültetvények Kaliforniában

Erőteljes szél táplálja a tüzeket Kalifornia északnyugati részén, és tűz borítja a híres Napa-völgyi szőlőket, ahol emberek ezreinek kellett elhagyniuk otthonaikat az éjszaka közepén.

A fehérborok már a pincékben forrnak

A borvidékekről a szürettel kapcsolatban fennakadásról, zavarról nem érkezett hír. A tavalyihoz képest minden borvidéken később kezdődött a betakarítás. Mennyiség tekintetében a szárazság némileg érezteti hatását, a korai illetve a fagy által érintett fajták esetében 15-20 százalék terméskiesést jegyeznek.

Fotópályázat - Ismerjük meg közösen Magyarország büszkeségeit!

A Magyarország 365 fotópályázatot nagy érdeklődés övezte, ezt az is bizonyítja, hogy több mint 20 ezer fotóval pályáztak az érdeklődők. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. munkatársai Bózsó Gyula és Fehér János alkotásai is helyet kaptak a zsűri által kiválasztott pályamunkák között, melyeket albumba rendeztek.

Jó minőségű, közepes mennyiségű szőlőre számítanak Szekszárdon

Jó minőségű, de közepes vagy annál kisebb mennyiségű szőlőre számítanak a szekszárdi borvidéken, ahol a szüret felénél tartanak a termelők.

Csík-csodák

A Csík Zenekar alapítója, Csík János népzenész jókedvű muzsikus. Úgy táncol kezében a vonó, hogy örömzenére hívja a zenésztársakat is a legkülönbözőbb műfajokból. Koncertjein egymásra kacsint a hagyományos népzene a legvagányabb pop-rockkal. De mostanában, e vírusvészes kényszerű csend idején a színpadot felváltotta számára a természet.

Fejlesztés, munkahelyvédelem - Támogatás a kertészeteknek

Október közepén indul az az új fejlesztési támogatás, amely 30 milliárd forintot biztosít a kertészeti ágazat versenyképességet és hatékonyságot szolgáló beruházásaihoz.