Back to top

Bárányhúst szállítana Kínába a hetesi cég

A Kapos Ternero Kft. Kínába akar bárányhúst expor­t­álni, ennek kapcsán a szakhatóság munkatársai helyszíni ellenőrzést tartanak náluk.

Illusztráció
Illusztráció
Egy hazánkban működő kínai társaság kereste meg a hetesi vállalkozást, s ha létrejön az üzlet, akár hat új munkahelyet teremthetnek – írja az sonline.hu.

– Évente csaknem 30 ezer juhot vásárolunk fel, ám ha létrejön a megállapodás, akár havi 7-8 ezerre emelkedhet a felvásárolt juhok száma

– mondta csütörtökön Juhász Pál, a hetesi Kapos Ternero Kft. ügyvezető igazgatója.

– A hivatalos ügyintézés elindult, a kivitelt feltétlenül növelni akarjuk, ugyanis a koronavírus-járványt üzletágunk is megsínylette. Két hónap alatt nagyjából 65 millió forint bevételtől estünk el.

A másik következmény, hogy megszűnt a szlovén export. A hetesiek egy gasztrocégnek szállítottak, száznál is több éttermet, vendéglőt, hotelt láttak el folyamatosan bárányhússal. A szlovén cég azonban becsődölt, ám a Kapos Ternero vezetése gyorsan reagált a helyzetre, s tovább erősítette az exportot, főként a német és az osztrák kivitelt. Idén áprilisban 18 tonna bárányhúst szállítottak külföldre, a májusi 22 tonna után júniusban már 36 tonnát. Összehasonlításként: 2019 júniusában 30 tonnát exportáltak. Belföldön egy új terméktől, a csomagolt báránygírosztól várják a forgalom érezhető növekedését.

Forrás: 
sonline.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Omega-3: a gyulladáscsökkentő csodaszer

Az omega-3-ak azok a jótékony hatású zsírok, amelyek halakban, egyes kagylókban, valamint magvakban, diófélékben és azok olajaiban találhatók. Ezek a zsírsavak kettős feladatot látnak el: szerepet játszanak a gyulladáscsökkentő vegyületek létrehozásában, és segítenek a gyulladásos markerek termelődésének visszaszorításában is.

Sri Lanka egyelőre letett ambiciózus biogazdálkodási tervéről

Sri Lanka a világon elsőként szerette volna organikussá átalakítani a mezőgazdaságát, ennek keretében teljes tilalmat rendelt el a műtrágyák importjára.

Fogyasztása kínzás, boldogság és függőség egyben

Napjainkban egyre nagyobb a keletje a chilipaprika-termékeknek, és egyre többen kezdenek bele a termesztésébe is. A termesztők számos hazai és nemzetközi versenyen mérhetik össze a paprikából készített különféle termékeiket, amelyek mind inkább előfordulnak mindennapjaink étkezésébe, valamint a hazai gasztronómia is szívesen nyúl a chilis termékekhez.

Kezdődik a sütőtök-szezon

Magyarországon évről évre növekszik a sütőtökfogyasztás – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből. Az üzletekben, piacokon is érdemes a kiváló minőségű hazai fajtákat választani.

Korábban hulladéknak tartott rostból készül újfajta cukor

A hagyományos édesítőszer kiváltását célzó termékek alapanyagát a búza- és rizsszalmához, illetve a kukoricacsutkához hasonló mezőgazdasági hulladékok alkotják.

Új körülmények, új megoldások

A zöldfelület-gazdálkodás szakembereit nem csak a klímaváltozás nyomán kialakuló időjárási szélsőségek állítják komoly kihívások elé.

Az egészséges táplálkozás kihat a gyerekek mentális jólétére is

Egy tanulmány szerint azok a gyerekek, akik naponta öt vagy több adag gyümölcsöt és zöldséget esznek, sokkal jobb mentális egészségnek örvendenek. A kutatás szerint a nagyobb mennyiségű zöldség és gyümölcs fogyasztás a középiskolások körében jobb mentális jóléttel jár együtt, a tápláló reggeli és ebéd pedig minden korosztályban összefügg az érzelmi jóléttel.

Kizárólag magyar frisshús lesz az ALDI állandó kínálatában a NAK nyomására

Az ALDI mai bejelentése jelentős előnyökkel jár a magyar hústermelőknek, hozzájárul a tudatos vásárlás szélesebb körben történő elterjedéséhez, valamint jelentősen csökkenti a hústermékek előállításának ökológiai lábnyomát.

Akác-, hárs- és napraforgómézeink baktériumgátló hatása

A népgyógyászatban és hagyományos orvoslásban a sebgyógyító hatás mellett a mézet leggyakrabban légúti megbetegedések tüneteinek enyhítésére használják. Számos publikáció támasztja alá a mézek antibakteriális hatását a leggyakoribb légúti baktériumokkal szemben, ám biofilm­képződést gátló hatásuk kevésbé kutatott.

A jó sajt a földeken terem

A jó sajt a földeken terem – fogalmaz Szücs-Felföldi Krisztina, aki férjével együtt működteti a Joli Sajtműhely elnevezésű családi vállalkozást a zalaegerszeghez közeli Zalaistvándon.