Back to top

Gyakorlatias kutatások Tokajban

Sajátos a Tokaji Kutatóintézet helyzete, mert a hazai szőlészeti és borászati kutatóhelyek közül egyedül ezt adták a termelői közösség tulajdonába. Ennek megfelelően gyakorlatias kutatási témákat tűztek ki maguknak, hogy közvetlenül segíthessék a borvidéken dolgozó szőlészeket és borkészítőket, tudtuk meg Kovács Tibor igazgatótól.

A kutatóintézet gazdája a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa, de a működési költség 90%-át az Agrárminisztériumtól kapják projektfinanszírozásként, amihez több évre szóló kutatási tervet tettek le az asztalra.

MMG - Minden, ami szőlőtermesztés

Ebben szerepel alanykutatás; a Furmint és a Hárslevelű klónszelekciója, valamint rezisztencianemesítése; termőhelyi vizsgálatok; a klímaváltozás hatásainak elemzése és javaslatok kidolgozása a kivédésükre.

Tokaj változatos talajviszonyai és az erózióveszély miatt fontos cél a megfelelő talajápolási módok meghatározása, a szervesanyag-pótlásra alkalmas új termékek vizsgálata, a szőlőtőkék vízgazdálkodásának alapos fölmérése.

Foglalkoznak a szőlő kártevőegyüttesének föltérképezésével, növényvédelmi előrejelzéssel, és a korai tőkeelhalás elleni módszereket fejlesztenek.

Külön projekt az ökológiai gazdálkodás fejlesztése szőlészeti és borászati téren egyaránt.

A borászati témák közt szerepel élesztőkutatás, ami különösen jelentős Tokajban. Cél, hogy helyi, speciális starterkultúrát tudjanak kínálni késztermékként, könnyen használható formában. Vizsgálják a borok illat- és aroma-összetevőinek változását a különböző aszúkészítési módszerek hatására, illetve a szüret előtti magas hőmérséklet következtében. A másik összefoglaló kutatási terület a borok minőségjavítására összpontosít a polifenol-tartalom elemzése és a technológiai elemek összefüggésének föltárása révén. Az illósavtartalom csökkentésére baktériumkészítményt próbálnak ki.

Fotó: Csatlós Norbert
Négy szőlész kutató dolgozik jelenleg az intézetben. Kneip Antal a fajta- és alanykutatás, rezisztencianemesítés felelőse, Balling Péter felügyel a fajtagyűjteményre, ő foglalkozik a klímaváltozás hatásainak fölmérésével és a korai tőkeelhalás kivédésével. Pableczki Bence növényorvos készíti a növényvédelmi előrejelzést, termelői adatbázist és követi nyomon a szőlő károsítóinak megjelenését. Zsigrai György talajvizsgálattal, talajműveléssel és tápanyagellátási kérdésekkel foglalkozik. Borászként Bene Zsuzsanna a minőségjavító technológiák megalapozásán dolgozik.

Mindehhez vadonatúj épületbe költözött a kutatóintézet, ahol nemzetközi színvonalú borászati és mikrobiológiai laboratóriumot szereltek föl, valamint ISO szabványnak megfelelő érzékszervi laboratórium vár a minősítésre.
Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Világbajnok lett a villányi Jammertal Borbirtok vörösbora

Mindeddig példátlan sikert ért el egy magyar vörösbor. A világ egyik legnagyobb presztízsű borversenyét, a Concours Mondial de Bruxelles 2021-et az idén Luxemburgban rendezték meg. Ezen a legmagasabb pontszámot a vörösborok kategóriájában mintegy hét és félezer mintából a villányi Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot 2015 bora kapta, amely elnyerte a Grand Gold Medal Revelation Red Wine díjat.

Bor, mámor… és 12 borászat Erdőbényén

Augusztus 12-15. között rendezik meg idén a Bor, mámor… Bénye elnevezésű gasztrokultúrális eseményt Erdőbényén, amely a tavalyi nyitott pincés rendezvény után ismét egyesületi összefogás keretében zajlik.

Fenntarthatóbb takarmányozás lárvákkal és rovarokkal

A kelet-lengyelországi Muchocin kísérleti halgazdaságában tartott tokhalak étrendje lárvából és más rovarfehérjéből áll. A kísérlet célja, hogy az eddigieknél fenntarthatóbb fehérjeforrásokkal váltsák ki a halak szokásos takarmányát. A kutatást a HiProMine nevű cég koordinálja.

Elektromos riadó a paradicsomban

Elektromos jelekkel riasztja a növény többi részét a paradicsom termése hernyófertőzéskor, derült ki egy nemrég végzett vizsgálatból.

„Karanténkutatás 2.0” - Élelmiszerfogyasztási szokások a Covid-19 járvány harmadik hullámában

Csaknem kétezren vettek részt a Nébih, a Debreceni Egyetem GTK Marketing és Kereskedelem Intézet, valamint a TÉT Platform Egyesület második közös reprezentatív kutatásában 2021 májusában. A felmérésből kiderült, hogyan változtak a Covid-19 járvány első és harmadik hulláma között a háztartások élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásai.

Neszmély legkedvesebb (bor)arca

Július utolsó hétvégéjén hatodik alkalommal szervezték meg a Neszmélyi Borünnepet Tatán. Az eseményen 14 borászat kóstoltatta borait és egy pálinkaház is csatlakozott a kiállítókhoz. A rendezvény helyszíne az újjászületett Esterházy-kastély kertje volt az Öreg-tó partján. Szeretettel, jó zenével, finom falatokkal, fantasztikus borokkal és kedves borászokkal vártak a szervezők minden borkedvelőt!

Törzsültetvény régi fajtákból

Háromszázféle régi sváb alma- és körtefajtát őriznek meg a jövő nemzedékeinek a weihenstephan-triesdorfi alkalmazott tudományok egyetem (HSWT) gyümölcstermesztési kísérleti állomásán létrehozott 4000 négyzetméteres ültetvényben.

A Nivegy-völgyi álom

Példátlan helyi összefogás és közösségi finanszírozás eredményeként nyithatott meg tavaly a Dobosi Birtkokközpont! A 90 támogató, akik egytől egyig mind törzsvásárlók és barátok, összesen 16 millió forinttal támogatta meg a Dobosi Család régen dédelgetett álmát.

Mit legelnek a patások?

A kisebb testű, kérődző patások az energiadúsabb növényeket igyekeznek legelni, míg a lófélék - melyek általában nagyobb testűek is - kevésbé válogatósak táplálkozás közben. Számukra fontosabb, hogy legyen víz a közelben.

Mérésekre támaszkodnak

Szőlőben ritkán beszélünk öntözésről és fagyvédelemről, ezért volt érdekes az a bemutató, amit a Mikóczy család tatai ültetvényében rendeztek. A 28 hektáros terület nagyobb részét tavaly óta öntözik, és valamilyen fagyvédelmi megoldásra is szükség lenne a területen. Az idén is csak a késői fakadás mentette meg az érzékenyebb fajtákat a tavaszi fagytól.