Back to top

Gyakorlatias kutatások Tokajban

Sajátos a Tokaji Kutatóintézet helyzete, mert a hazai szőlészeti és borászati kutatóhelyek közül egyedül ezt adták a termelői közösség tulajdonába. Ennek megfelelően gyakorlatias kutatási témákat tűztek ki maguknak, hogy közvetlenül segíthessék a borvidéken dolgozó szőlészeket és borkészítőket, tudtuk meg Kovács Tibor igazgatótól.

A kutatóintézet gazdája a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa, de a működési költség 90%-át az Agrárminisztériumtól kapják projektfinanszírozásként, amihez több évre szóló kutatási tervet tettek le az asztalra.

MMG - Minden, ami szőlőtermesztés

Ebben szerepel alanykutatás; a Furmint és a Hárslevelű klónszelekciója, valamint rezisztencianemesítése; termőhelyi vizsgálatok; a klímaváltozás hatásainak elemzése és javaslatok kidolgozása a kivédésükre.

Tokaj változatos talajviszonyai és az erózióveszély miatt fontos cél a megfelelő talajápolási módok meghatározása, a szervesanyag-pótlásra alkalmas új termékek vizsgálata, a szőlőtőkék vízgazdálkodásának alapos fölmérése.

Foglalkoznak a szőlő kártevőegyüttesének föltérképezésével, növényvédelmi előrejelzéssel, és a korai tőkeelhalás elleni módszereket fejlesztenek.

Külön projekt az ökológiai gazdálkodás fejlesztése szőlészeti és borászati téren egyaránt.

A borászati témák közt szerepel élesztőkutatás, ami különösen jelentős Tokajban. Cél, hogy helyi, speciális starterkultúrát tudjanak kínálni késztermékként, könnyen használható formában. Vizsgálják a borok illat- és aroma-összetevőinek változását a különböző aszúkészítési módszerek hatására, illetve a szüret előtti magas hőmérséklet következtében. A másik összefoglaló kutatási terület a borok minőségjavítására összpontosít a polifenol-tartalom elemzése és a technológiai elemek összefüggésének föltárása révén. Az illósavtartalom csökkentésére baktériumkészítményt próbálnak ki.

Fotó: Csatlós Norbert
Négy szőlész kutató dolgozik jelenleg az intézetben. Kneip Antal a fajta- és alanykutatás, rezisztencianemesítés felelőse, Balling Péter felügyel a fajtagyűjteményre, ő foglalkozik a klímaváltozás hatásainak fölmérésével és a korai tőkeelhalás kivédésével. Pableczki Bence növényorvos készíti a növényvédelmi előrejelzést, termelői adatbázist és követi nyomon a szőlő károsítóinak megjelenését. Zsigrai György talajvizsgálattal, talajműveléssel és tápanyagellátási kérdésekkel foglalkozik. Borászként Bene Zsuzsanna a minőségjavító technológiák megalapozásán dolgozik.

Mindehhez vadonatúj épületbe költözött a kutatóintézet, ahol nemzetközi színvonalú borászati és mikrobiológiai laboratóriumot szereltek föl, valamint ISO szabványnak megfelelő érzékszervi laboratórium vár a minősítésre.
Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A kutyák felismerik, ha hazudnak nekik

Hamarabb utolérik a hazug embert, mint a sánta kutyát - tartja a mondás. Ráadásul úgy tűnik, a kutyák is tisztában vannak ezzel: képesek felismerni, ha direkt hazudnak nekik az emberek.

Objektív okai is vannak az élelmiszerek kettős minőségének

Több mint 300 termék vizsgálatával 117 termékpár és -trió összehasonlítását végezte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2018 és 2021. között. Az Európai Unió által támogatott projekt célja az élelmiszerek eltérő minőségének kutatása volt.

Baktériumok bontják a mikotoxinokat

Az élelmiszerbiztonsági előírásoknak megfelelően, mikotoxinmentesen termeszthetők az étkezési gombák a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szakmai vezetésével zárult kutatás-fejlesztési program eredményeinek alkalmazásával. A konzorcium vezetője a Bio-Fungi Kft. volt, partnerei pedig a MATE és az ELTE.

Prémium kadarka lett Csongrádon a város bora

A helyi borászok nem más tájegységekkel kívánnak versenyezni, de a minőségre nem lehet panaszuk. Az alpolgármester szerint különlegesnek számít a borvidékük.

Marhajó párbaj – Aberdeen Angus vs. Murrey Grey

A hazánkban kevésbé ismert Murrey Grey alternatívája lehet a világ legnépszerűbb húsmarhafajtának, az Aberdeen Angusnak - ez derül ki egy friss kutatásból, amelyben a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatói is részt vettek. Az eredmények alapján a két fajta között csak színben mutatkozott markáns eltérés. A Murray Grey ezüstös külseje miatt nagyobb hőtűrő képességgel rendelkezik, ez a fajta tehát válasz lehet a klímaváltozásra a korszerű húsmarhatenyésztésben.

Drágulnak az élelmiszerárak

A Takarékbank július 28-án megtartotta szokásos negyedéves AgrárTrend Index elemzői háttérbeszélgetését. A hitelintézet adatai alapján tovább javultak a magyar agrárium kilátásai, az indexértékek kismértékben megint emelkedtek a második negyedévben. A piaci szereplők helyzete főként a baromfi, a szőlő-bor és a szántóföldi növénytermesztés termékpályákon javult.

Miért tökéletes választás egy pohár hideg vörösbor a nyári melegben?

Egy forró nyári estén, egy hosszú, nehéz munkanap után semmi sem eshet jobban, mint egy pohár hideg vörösbor mellett lazítani. Így hát hűsítsük le magunkat egy Gamay-vel vagy Cabernet Franc-kal egyenesen a hűtőből…

Elvesznek a marhák alkalmazkodásához szükséges genetikai információk

A szarvasmarhákat vizsgálva amerikai kutatók bizonyítékokat találtak rá, hogy a különböző környezeti tényezőkhöz való alkalmazkodóképességüket vesztik el a jószágok. Ennek oka, hogy az állattartók számára nem áll rendelkezésre a tenyésztésnél hasznos genetikai információ, melyből kiderülhet, képes-e például a nagy tengerszint feletti magassághoz alkalmazkodni egy adott jószág.

Viszik a pollenek

Amerikai kutatók kapcsolatot találtak a COVID-19 fertőzési rátája és az országos allergiatérkép által tükrözött pollenkoncentráció között. Vizsgálatuk szerint minden egyes virágporszemcse vírusok százainak a szállítására képes, márpedig csak a fák köbméterenként akár 100 gramm pollent ereszthetnek a környezetükbe.

Adminisztráció csökkentés a brit borimportban

Brit miniszterek július 25-én ígéretet tettek a borimportőröknek a bürokrácia csökkentésére, ezzel évente akár 130 millió fontot is megtakaríthatnak a szigetország fogyasztói.