Back to top

Gyakorlatias kutatások Tokajban

Sajátos a Tokaji Kutatóintézet helyzete, mert a hazai szőlészeti és borászati kutatóhelyek közül egyedül ezt adták a termelői közösség tulajdonába. Ennek megfelelően gyakorlatias kutatási témákat tűztek ki maguknak, hogy közvetlenül segíthessék a borvidéken dolgozó szőlészeket és borkészítőket, tudtuk meg Kovács Tibor igazgatótól.

A kutatóintézet gazdája a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa, de a működési költség 90%-át az Agrárminisztériumtól kapják projektfinanszírozásként, amihez több évre szóló kutatási tervet tettek le az asztalra.

MMG - Minden, ami szőlőtermesztés

Ebben szerepel alanykutatás; a Furmint és a Hárslevelű klónszelekciója, valamint rezisztencianemesítése; termőhelyi vizsgálatok; a klímaváltozás hatásainak elemzése és javaslatok kidolgozása a kivédésükre.

Tokaj változatos talajviszonyai és az erózióveszély miatt fontos cél a megfelelő talajápolási módok meghatározása, a szervesanyag-pótlásra alkalmas új termékek vizsgálata, a szőlőtőkék vízgazdálkodásának alapos fölmérése.

Foglalkoznak a szőlő kártevőegyüttesének föltérképezésével, növényvédelmi előrejelzéssel, és a korai tőkeelhalás elleni módszereket fejlesztenek.

Külön projekt az ökológiai gazdálkodás fejlesztése szőlészeti és borászati téren egyaránt.

A borászati témák közt szerepel élesztőkutatás, ami különösen jelentős Tokajban. Cél, hogy helyi, speciális starterkultúrát tudjanak kínálni késztermékként, könnyen használható formában. Vizsgálják a borok illat- és aroma-összetevőinek változását a különböző aszúkészítési módszerek hatására, illetve a szüret előtti magas hőmérséklet következtében. A másik összefoglaló kutatási terület a borok minőségjavítására összpontosít a polifenol-tartalom elemzése és a technológiai elemek összefüggésének föltárása révén. Az illósavtartalom csökkentésére baktériumkészítményt próbálnak ki.

Fotó: Csatlós Norbert
Négy szőlész kutató dolgozik jelenleg az intézetben. Kneip Antal a fajta- és alanykutatás, rezisztencianemesítés felelőse, Balling Péter felügyel a fajtagyűjteményre, ő foglalkozik a klímaváltozás hatásainak fölmérésével és a korai tőkeelhalás kivédésével. Pableczki Bence növényorvos készíti a növényvédelmi előrejelzést, termelői adatbázist és követi nyomon a szőlő károsítóinak megjelenését. Zsigrai György talajvizsgálattal, talajműveléssel és tápanyagellátási kérdésekkel foglalkozik. Borászként Bene Zsuzsanna a minőségjavító technológiák megalapozásán dolgozik.

Mindehhez vadonatúj épületbe költözött a kutatóintézet, ahol nemzetközi színvonalú borászati és mikrobiológiai laboratóriumot szereltek föl, valamint ISO szabványnak megfelelő érzékszervi laboratórium vár a minősítésre.
Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az ammóniakibocsátás csökkentése érdekében vécéhasználatra szoktatják a szarvasmarhákat

Új-zélandi és német kutatók vécéhasználatra szoktattak szarvasmarhákat, elősegítendő az ammónia, egy közvetetten üvegházhatású gáz kibocsátásának a csökkentését.

Tisztességes felvásárlási árat érdemelnek a szőlőtermelők

A kormányzat aktívan segíti az idei szüret eredményes lebonyolítását, ennek ellenére egyes szőlőfelvásárló pincészetek méltatlan és piaci szempontból is indokolatlanul alacsony árat ajánlanak a szőlőért. Nem érdemelnek fejlesztési forrásokat a szőlőtermelőkkel tisztességtelen felvásárló cégek – mondta dr. Feldman Zsolt, mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Miért tapasztalhatunk mellékhatásokat, ha felhagyunk a cukorfogyasztással?

A cukorfogyasztás 2008 óta folyamatosan csökken, aminek számos oka lehet, többek között az ízlés és az életmód változása, valamint az elmúlt évtizedben az alacsony szénhidráttartalmú diéták térnyerése, például a keto-diéta népszerűségének növekedése. A túlzott cukorfogyasztás egészségünkre gyakorolt negatív hatása szintén a csökkenés hátterében állhat.

Újra elérhető a lepárlási támogatás

Az Agrárminisztérium a szüreti felkészülés keretében 1,5 milliárd forintos keretösszeggel lepárlási támogatást biztosít a borászatok számára – közölte Nagy István agrárminiszter.

Ha nem lenne a boltok kasszái mellett édesség, egészségesebben táplálkoznánk?

Egy új tanulmány szerint a vásárlók egészségesebb ételeket vásárolnak, ha az édességeket és rágcsálnivalókat áthelyezik a pénztárak mellől és a folyosók végéből.

Alakváltoztatással reagálnak a klímaváltozásra az állatok

A klímaváltozásra reagálva "alakot változtatnak" egyes állatok, hogy hűvösen tartsák testüket: bizonyos melegvérű fajok csőre, lába vagy füle nagyobb lett, hogy jobban tudják szabályozni hőháztartásukat - állapították meg ausztrál tudósok.

A félelem szaga

A kerteket és ültetvényeket károsító növényevő rovarokkal táplálkozó ragadozó rovarok által kibocsátott feromonok hatására a kártevők megváltoztatják viselkedésüket, sőt, adott esetben élettani folyamataikat is annak érdekében, hogy ne végezzék a ragadozók „gyomrában”.

Borturizmussal csökkenthető a szezonitás

A Magyar Turisztikai Ügynökség őszi országos forgalomélénkítő kampányt indít, amelynek a fókuszában a hazai borrégiók állnak. A cél a turisztikai szezon meghosszabbítása és a borvidékek egyediségének, sokszínű kínálatának bemutatása. Ezzel egyidőben elindul a megújult bor.hu, amely még gazdagabb tartalommal és praktikus funkciókkal segíti a turisták tájékozódását.

A borhoz tisztelet és alázat kell

A bor a mai napig meghatározó tényezője a kultúrának, amely egy tradicionális szakma, a borászat végterméke. Ezt a tradíciót követi a Kovács család is, küldetésük pedig, hogy a Mátra sokszínűségét leginkább kifejező borok szülessenek pincéikben.

Közös borozás, színház és zene Tokaj-Hegyalján - Kerekdomb Fesztivál és Bormustra

A szeptemberi napsütésben, a tokaji szőlőskertek ölelésében hatodik alkalommal veszi kezdetét Észak-Magyarország leghangulatosabb őszi fesztiválja. Szeptember 17. és 19. között a Tokaji Borvidék gyönyörű települése, Tállya újra gyalogos-, e-bike és evezős túrákkal, koncertekkel, színházzal, irodalommal, filmekkel és boros programokkal várja a látogatókat.