0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Családi gyümölcslé-üzemet adtak át Hatvanban

Kellenek azok az emberek, akik elöl mennek, mutatják az utat, hozzák az újdonságokat a gazdatársaik számára. Egy ilyen gyümölcstermesztő gazda, Simon Attila korszerű feldolgozóüzemét adták át Hatvanban. A családi gazdaság most átadott üzemében a 45 hektár dió termését lehet mosni, válogatni és szárítani, illetve gyümölcsleveket állítanak elő.

Az ünnepélyes átadáson köszöntőt mondott Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára, Szabó Zsolt, a térség parlamenti képviselője, Ginzer Ildikó, az MKB vezérigazgató-helyettese, aki elmondta, hogy Simon Attila munkája révén jött létre az agrárvállalkozásokat hitelező MKB partner program. A köszöntőkben méltatták azt a példamutató és céltudatos munkát, amivel

a Simon család a piaci igényeknek megfelelő, magas hozzáadott értékű termékeket emelt be kínálatába, megteremtve hozzá a technikai-technológiai hátteret.

A magas szintű szaktudás, a megalapozott tervek mellé az Agrárminisztérium támogatást tud adni, mondta az államtitkár. A Vidékfejlesztési Program élelmiszeripari fejlesztései közt ehhez a gyümölcsfeldolgozó üzemhez 30 millió forinttal járult hozzá a szaktárca. Eddig több mint 900 projekt nyert, a támogatási összeg pedig meghaladja a 160 milliárd forintot. A kertészet fontos terület a szaktárca számára, hangsúlyozta Feldman Zsolt, az időjárásnak való erős kitettségét pedig éppen az ilyen és hasonló pályázatokkal lehet ellensúlyozni. Az idén újabb 30 milliárdos keret nyílik meg hűtőházak, növényházak építésének támogatására, valamint posztharveszt tevékenység indítására.

A Simon családi gazdaságban a saját gyümölcsösük legfinomabb, teljesen érett részéből készülnek a frissen préselt, pasztőrözött és bag-in-box dobozba csomagolt gyümölcslevek. Ehhez Kreuzmayr berendezéseket vásároltak. Simon Attila elmondta, hogy

hazánkban sok helyen lehet a termőhelyre jellemző, különleges minőségű termékeket készíteni, a francia terroir mintájára.

Hatvan környékén például mátrai eredetű, ásványos a talaj, ami visszaköszön a gyümölcsök ízében is. A kis üzemben naponta 1500-2000liter gyümölcslé készül. Saját termésük mellé csak ribiszkét és céklát vásárolnak, hogy sokféle ízkombinációban készíthessék a leveket Készült alma-ribiszke, alma-meggy, alma-homoktövis, alma-sárgarépa-cékla változat többek között.

A gazdálkodó várja az újabb pályázati lehetőségeket, mert szeretne olyan technológiát bevezetni, ami kiváltja a pasztőrözést a töltés előtt, így még frissebb, aromásabb gyümölcsleveket készíthet.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu