0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Feketemunkások ezreit legalizálhatják

Olaszországban egy tavasszal hozott rendelet értelmében lehetőséget kaptak az érintettek, hogy szankciómentesen tereljék legális keretek közé a feketén foglalkoztatottak – nagy százalékban bevándorlók – munkaviszonyát. A rendelet június elsejei hatályba lépése óta közel 70 ezer kérelmet adtak be, abból több mint 8 ezer kötődik a mezőgazdasághoz, beleértve a húsipart is.

Az olasz agrárminiszter, Teresa Bellanova elégedett az időközi eredménnyel, és úgy fogalmazott a belügyminisztérium, a szakszervezetek és az agrárszervezetek képviselőivel folytatott megbeszélésen, hogy van ugyan néhány bürokratikus akadály, de az irány jó, és

a több mint nyolcezer beadott kérelem jó motiváció azoknak, akik eddig még nem éltek a lehetőséggel

– számol be róla az Argra Europe híradására hivatkozva a fruchthandel.de portál.

A szakszervezetek már kevésbé vélik egyszerűnek a bürokratikus akadályokat, álláspontjuk szerint a dolgozónkénti 500 eurós kérelmezési díj mellett visszamenőlegesen megfizetendő járulékok meglehetősen nagy akadályt állítanak sokak elé. Nem csoda, hogy a háztartási alkalmazottakat és a gondozókat lényegesen nagyobb arányban legalizálták, mint a mezőgazdasági idénymunkásokat, hiszen

egy-két dolgozó után még csak-csak meg lehet fizetni a díjakat, de tizenöt vagy több után már egészen más a helyzet

– fogalmazott Andrea Cucello, a CISL szakszervezet főtitkára. A szakszervezet emiatt már többször kérte, hogy legyen lehetőség egyfajta „csoportos kedvezményre”, azaz ha több dolgozót jelentenek be, akkor csökkentett mértékű szociális járulékot kelljen utólag megfizetni.

Mindenesetre a legalizálást lehetősévé tevő döntést ők is üdvözlik, mert a – többnyire afrikai – bevándorlók egy részének legalább esélyt ad a normálisabb életre.

A kérelembeadási határidőt közben a nagy sikerre való tekintettel augusztus 15-re változtatták az eredeti, július végi dátumról, az agrárminiszter pedig bejelentette, hogy a következő három évben évente 6000 mezőgazdasági dolgozót fogadhat az ország az EU-n kívülről – írja a fruchthandel.de.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu