0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Hetvenéves a mester

A Hódmezővásárhelyen élő kovácsmestert, Imre Sándort olvasóink közül bizonyára sokaknak nem kell bemutatni, hisz az 1980-as évek végétől végigkísérte lovas-, benne fogathajtósportunk hazai és itthon rendezett nemzetközi eseményeit. Talán az a mondása sem ismeretlen, amelyet most, a jeles alkalomkor is felidézett: „Kovácsnak és cigányzenésznek születni kell”.

Mert jeles nap volt számára június 17-e, még ha nem is készült rá. 

Az idei, Medárdnak köszönhetően elég esős június 17-e más volt a „Mester” életében, mint a többi nap, hisz ekkor lépett be a „hetvenesek klubjába”.

Tanítványai, Jáksó Zsolt és Kiss Attila meglepték, elcsalták lópatkolás ürügyén, és a végén egy kiadós birkapörkölt volt a meglepetés, majd happy endként szülővárosának polgármestere, Márki-Zay Péter is fogadta hivatali dolgozószobájában, és köszöntötte e jeles nap alkalmából.

A végén úgy összegzett „hogy erre is gondoltam, meg arra is gondoltam, de arra álmomban sem gondoltam, hogy ez a nap más lesz számomra, mint a többi”.

Imre Sándor 1967-ben szülővárosában, Hódmezővásárhelyen tett kovács szakmunkásvizsgát, és 1974-ben mestervizsgázott két legendás kovácsmester – Császár Antal, aki 104 évet élt Kisteleken, és a makói Szél Imre, aki 80 évet élt és több mint 60 évet töltött a népi szakmában – előtt. 2005-ben gyógypatkolómester-vizs­gát is tett.

Kisiparosként kezdte munkáséveit 1967-ben, majd 1986-ban a műemlék-felügyelőségnél dolgozott, több műemlék épület felújításában vett részt, a kovácsmunkákat irányította és végezte.

Mestere, a makói Szél Imre halálát követően 15 évig a kovács szakma dél-magyarországi mestervizsga-bizottságának elnöke volt, több jeles kovácsmester mesterlevelén van ott a kézjegye, hogy mást ne említsünk, Galambos Sándor füzesgyar­ma­ti kocsigyártóén, vagy az ismert doma­széki kovácsmester Szécsi Istvánén, a Szécsi Laprugó Kft. tulajdonosáén.

A kihalófélben lévő népi mesterség utolsó vásárhelyi művelőjeként három tanítványára büszke – Ormándi Zsoltra, Jáksó Zsoltra és Kiss Attilára –, akik igaz, nem kovácsmesterként, de elismert patkolókovácsként tevékenykednek ma a hazai lovasvilágban.

Imre Sándor részese volt a mártélyi illetőségű Benkő Sándor válogatott fogathajtó sikeres sportolói pályafutásának. Gyártotta, javította kocsijait, körmölte, patkolta a Benkő-fogat legendás lovait, az Acélt, a Csöpit, majd az 1999-es kecskeméti világbajnokság maratoni menőit, Uffert és Credót. Az általa készített maraton­ko­csi­ban hajtva Benkő Sándor az 1999-ben Kecskeméten rendezett kettesfogat-hajtó vb-n maratonhajtásban Lázár Zoltán mögött és Nyúl Zoltán előtt második helyen végzett.

1998-tól őstermelő lett apja örökébe lépve, de mellette mind a mai napig dolgozik Hódmezővásárhely ma már egyetlen élő és működő kovácsműhelyében is, illetve állatokat tart.

Az is igaz, hogy évente nem használ el 3-4 mázsa patkószöget, mint anno, de akad még körmölni-, patkolnivalója, és mellette mezőgazdasági gépek, eszközök, berendezések javítására is szakosodott.

 

Forrás: Pegazus