Back to top

Augusztus 1-jéig várják az észrevételeket a pályázathoz

A Vidékfejlesztési programon belül a kertészeti üzemek korszerűsítésére kiírt pályázaton (VP2-4.1.3.20) vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek a kertészek. Előzetesen, még a támogatási kérelmek október 1-jén megnyíló benyújtási időszaka előtt ugyanakkor az úgynevezett partnerségi fórumban elmondhatják a véleményüket a támogatásról, a pályázók köréről és a jelentkezés feltételeiről is.

A Partnerség Fórum menüpont használatával a felhívás-tervezetekre beérkezett vélemények azonnal elérhetővé válnak a honlap felületén keresztül, ráadásul lehetőség nyílik arra is, hogy a partner szervezetek megismerjék egymás véleményét.

A Partnerségi Fórum használatához a honlapon történő regisztráció szükséges. Az ott kapott felhasználói névvel és jelszóval történő belépés után van lehetőség a felhívás-tervezetek véleményezésére. Az e-mailen beérkező észrevételeket is minden esetben elérhetővé teszik az adott felhíváshoz tartozó fórum kapcsolódó dokumentumai között, a véleményező nevének feltüntetésévél.

A partnerségi fórum használatakor kizárólag a társadalmi egyeztetésre bocsátott dokumentumokkal kapcsolatos észrevételek megfogalmazására van lehetőség, a véleményező reklámozási céllal történő bemutatása nem megengedett. 

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Még lehet permetezni a tárolási betegségek ellen – Növényvédelmi előrejelzés 39. hét

Egyre közelebb vagyunk a növényvédelmi szezon végéhez, de a tárolási betegségek ellen még érdemes védekezni ott, ahol a szüretig még belefér egy záró permetezés. A poloskák még tömegesen szívogatják a terméseket, de már elkezdték keresni a téli búvóhelyet is, érdemes zárva tartani az ajtókat, ablakokat.

Mezőgazdasági pályázatfigyelő

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.

A melegkedvelő szívókártevők

A nyár második felében egészen az őszi lehűlésig a melegkedvelő szívókártevők veszélyeztetik a zöldségféléket. Gyors szaporodású, veszélyes rovarok, ha elkésünk a védekezéssel, az végzetes lehet a megtámadott növény számára.

Prémium lucerna készítése a Karotinnál

A szegedi Karotin Kft. 65 embernek ad állandó munkát, akik 2,3 milliárd forint termelési értéket állítanak elő. Idén júniusban egy korszerű, a legmodernebb technológiával rendelkező lucernafeldolgozó üzemet avattak föl, ami a kaszálástól a végtermék előállításáig 25 főt foglalkoztat. Önmagában ez az adat is jól mutatja a fehérjetakarmány-gyártó üzem jelentőségét a vállalkozásnál.

Két ritka kártevő

Számos kártevőfajunk ritkán kerül szem elé, mert a kártétele nem szembeötlő, vagy tápnövényének mezőgazdasági szerepe kevésbe jelentős. Ilyen a városi parkokba gyakran ültetett aranyeső két kártevője is.

Jobb klíma, szebb környezet

Hazánk kiemelt célja az ország fával borított területeinek növelése. Az ország zöldítése nemcsak szebbé teszi környezetünket, hanem komoly klímavédelmi jelentősége is van: az erdők meghatározó szerepet játszanak az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásainak mérséklésében, a szén-dioxid megkötésében, a mikroklíma javításában.

Követendő példa az ezeréves határnál

Vannak olyan vidékek Romániában, ahol még mindig visszafogottan gondolkodnak a mezőgazdasági társulásról, mert egyesek emlékezetében még mindig elevenen él a szocialista tervgazdaságon alapuló termelőszövetkezeti rémálom. Szerencsére, a rendszerváltás óta eltelt 30 esztendő alatt felnőtt egy nemzedék, amelynek a tagjait már nem kísérti a múlt szelleme.

Hagymafélék: szívünk és keringési rendszerünk támogatói

A hagymafélék tízezer éve megunhatatlanok, egész évben velünk vannak, és egészségügyi hatásaik miatt különösen hasznos a fogyasztásuk. Igaz nyáron kissé háttérbe szorulnak, de annál inkább jelentőségteljesek ősszel és télen.

Minőségi mezőgazdaság születhet a következő tíz évben

A mezőgazdasági termékek feldolgozására fókuszál a következő tíz év fejlesztéspolitikája, mert az erősebb feldolgozóipar stabilabb értékesítési hátteret jelent az egész agrárium számára – mondta el Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a 28. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, Hódmezővásárhelyen.

Elindul a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” program második üteme

Az Agrárminisztérium 2021-ben a Vidékfejlesztési Program keretében 527 milliárd forint összegben ír ki új pályázatokat - jelentette be Nagy István.