0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Rengeteg eső esett a hétvégén

A hétvégi heves esőzésekben helyenként 130-160 milliméternyi csapadék hullott le Somogy és Zala megye egyes területein - mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1-en. A Rinya-patak vízállása Nagyatádnál meghaladta a 300 centiméteres vízmércét, így új rubrikákat kellett festeni - a víz 344 centin tetőzött.

A napi.hu cikke szerint  a károk leginkább Somogy megyében, Nagyatád térségében keletkeztek. Somogy megyében ugyanis sok kis vízfolyás van, amelyek településeken vezetnek keresztül, ilyen mennyiségű csapadékot azonban képtelenek elvezetni – mondta a szóvivő.

Így volt ez a Rinya-pataknál is, ahol a korábbi legmagasabb vízállás 258 centiméter volt 2010-ben a nagyatádi vízmércén. Vasárnap délelőtt azonban 344 centiméteren tetőzött Nagyatádnál a Rinya, ami több mint nyolcvan centiméteres rekorddöntést jelent – mondta a szóvivő. Vasárnap délelőtt a vízügyi igazgatóságnak geodétákat is ki kellett küldeniük Nagyatádra, ugyanis a vízmércén 300 centiméter felett nem voltak rubrikák, így tovább kellett szintezni azt, hogy követhessék a vízállást.

Tájékoztatása szerint a Rinya-patakon az ár várhatóan hétfő délelőtt ér Babócsára és ott is megdőlhet a rekord.

A belvizes területek mértéke azonban nem jelentős, bár van, ahol a föld nem tudta azonnal befogadni a nagy mennyiségű vizet – jegyezte meg Siklós Gabriella. Ezeken a településeken önkormányzati védekezés van, ebben a vízügy szakemberei műszaki irányítókként vesznek részt.

A szóvivő szerint a jövőben is kell számolni ilyen helyzetekkel, a villámárvizek a vízügyi ágazat kiemelt kérdései közé tartoznak.

Forrás: Napi.hu