0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Betekintés a jövő agráriumába

„Kutatás-fejlesztés – innováció az agrárium szolgálatában” címmel új tudományt népszerűsítő kötetet tervez kiadni a Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya és a Magyar Tudomány- és Innováció-menedzsment Alapítvány. Jelentkezni minden új, önálló elméleti vagy empirikus kutatások eredményét tartalmazó, tudományos igényű tanulmánnyal vagy cikkel lehet.

A felhívás célja, hogy a kötetet kiadó szervezetek átfogó képet adjanak a hazánkban zajló kutatásokról, megismerhessük a legújabb technológiákat, fejlesztéseket mind az ágazatban dolgozók, kutatók, mind pedig a laikusok számára – egyfajta betekintés a jövő agrárimába.

A szerzőket az agrárium és az élelmiszeripar valamennyi ágazatából várják, de a kiírók kiemelten számolnak doktoranduszokra, fiatal kutatókra is. Főként a különféle kutatócsoportok munkájáról szóló tudományos beszámolókra, illetve vállalatok, cégek alap- és alkalmazott kutatásairól, kutatás-fejlesztési tevékenységeiről szóló cikkekre számítanak.

A pályázat kiírói szerint a jövőben az eddigieknél is fontosabb lesz az együttműködés, a koordináció az agrárkutatásban résztvevő kutatóintézetek, felsőoktatási intézmények, a civil szféra és a termelők között.

Meglátásuk, hogy a mai mezőgazdaság csak úgy lehet önmagában versenyképes, ha mögötte hatékony alap- és alkalmazott kutatások folynak, melynek célja a mennyiségi és minőségi termék előállítás, mely a végső fogyasztók asztalára kerül.

A könyv alapvető célja, hogy olyan kutatásokat mutasson be, mely a magyar agrárium szereplői számára hozzáférhető és hasznosítható eredménye van, legyen az alap- vagy alkalmazott kutatás. A kiadványban teret adnánk a legfrissebb kutatási eredmények publikálására, természetesen lektorálási folyamatot követően.

A tanulmányokat egy lektori szakvéleménnyel csatolva kell beküldeni. Emellett a beérkező anyagokat a Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya is bírálja, és fenntartja a jogot arra, hogy csak azokat a cikkeket jelenteti meg kiadványában, melyek megfelelnek a megjelenő könyv célkitűzéseinek, illetve a tartalmi-formai követelményeknek.

Tervezett témakörök (fejezetek), melyekben publikációkat fogadunk be:

1. agrárgazdaságtan, mezőgazdasági üzemtan; vidékfejlesztés

2. agrármarketing;

3. agrárműszaki, műszaki fejlesztés;

4. agrárszövetkezés, faluszociológia, agrártörténet;

5. agrobotanika, agrozoológia;

6. agrokémia és talajtan;

7. agrometeorológia;

8. állatorvos-tudomány; állatnemesítés, állattenyésztés és takarmányozás;

9. élelmiszerlánc-biztonság;

10. erdészet, vadgazdálkodás és fatudomány;

11. élelmiszer-tudomány;

12. kertészet; szőlészet, borászat

13. mezőgazdasági biotechnológia;

14. mezőgazdasági informatika, biometria;

15. mezőgazdasági környezetgazdálkodás;

16. mezőgazdasági vízgazdálkodás;

17. növénynemesítés;

18. növénytermesztés, földműveléstan;

19. növényvédelem;

20. tudományos célú állatkísérletek (orvosi-állatorvosi-biológiai)

 

Tervezett megjelenés:

2020 szeptember vége – október eleje

További információ:

tudomanyesinnovacio.com

kfia@tudomanyesinnovacio.com,

Magyar Tudomány- és Innováció-menedzsment Alapítvány facebook oldala,

+36304462391 (Szabó Péter)

Részletes információk és jelentkezés:

tudomanyesinnovacio.com

Cikkek és dokumentumok beküldése:

kfia@tudomanyesinnovacio.hu

Jelentkezési határidő:

2020. augusztus 28. (péntek) 12:00

Forrás: magyarmezogazdasag.hu