Back to top

Húsfeldolgozó kisüzemet avattak Hajdúnánáson

Húsfeldolgozó kisüzemet létesített Hajdúnánáson a szociális szövetkezet, a 178 millió forintos belügyminisztériumi támogatásból készült beruházást hétfőn adták át.

Az átadó ünnepségen Hoffman Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára méltatta, hogy a helyi sajátosságokat figyelembe véve, a helyi értékekre alapozva, a szomszédos települések számára is példát adó üzem épült Hajdúnánáson.

Az európai uniós követelményeknek megfelelő húsfeldolgozó üzem a szövetkezet vágóhídjához kapcsolódik. A vágóhídon hetente 50 sertést és kiskérődzőt vágnak le, a feldolgozó ebből tőkehúst és feldolgozott húsokat állít elő, főként a helyi közétkeztetés számára.

A szociális szövetkezet 18 közfoglakoztatottnak ad munkát élelmiszerfeldolgozó üzletágában.

A hajdúnánási húsfeldolgozó üzem avatásán 2020. július 27-én
A hajdúnánási húsfeldolgozó üzem avatásán 2020. július 27-én
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Hoffman Imre hangsúlyozta: a közfoglalkoztatás valódi értéket teremt Hajdúnánáson, a helyi sajátosságok életben tartása maradandó érték az "utánunk jövő nemzedékek" számára. Megjegyezte, hogy a koronavírus-pandémia következményei nehezítik a kitűzött célok megvalósulását.

Tiba István, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, a hét év alatt fokozatosan kiépült közfoglalkoztatási program kitörési pont az ott élőknek.

Szólláth Tibor (Fidesz-KDNP) polgármester hangsúlyozta, Hajdúnánás sokat tesz az egészséges életmód, az egészséges táplálkozás érdekében.

Emlékeztetett arra, hogy 2013-ban bevezették az első helyi márkát, a Nánási Portékát, azzal a céllal, hogy minél több helyi élelmiszer készüljön a közétkeztetés számára.

Beszámolt arról, hogy a szociális szövetkezet keretében az elmúlt években savanyító-tartósító üzemet hoztak létre, a Kendereskertben állattenyésztés és növénytermesztés folyik.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mangalica: a takarmánydrágulás hátulütői

A mangalicának most is keresleti piaca van, viszont a takarmány drágulása minden észszerű határt felülmúl. Talán ezzel lehetne leginkább jellemezni az ágazat helyzetét. Magyarországon jelenleg 7 ezer mangalica kocát és a szaporulatukat tartják, és közülük 900 kocát a bakonszegi Horizont ‘98 Kft. mondhat magáénak. Ez a vállalkozás tartja az összes koca 12–13 százalékát, vagyis meghatározó a magyar piacon.

Szevasztok, itt a Palik Laci!

Palik László és felesége, Klára sikeres vállalkozást vezetnek a felvidéki Zselízen. Tevékenységük szerteágazó, pedig egyszerűen csak a hely, az Alsó-Garam mente természet adta lehetőségeivel élnek. Több rangos kitüntetés tulajdonosai, a Nemzetközi Lekvár- és Borverseny alapítói. A szakmán belül nincsen aki ne ismerné őket.

Afrikai sertéspestis - 1,2 millió vaddisznót lőttek ki eddig Lengyelországban

Az elmúlt években a vadászok 1,2 millió vaddisznót lőttek ki a vadászati tervek részeként az egészségügyi vadászatok során Lengyelországban. Az illetékes hatóságok bejelentették a vadászat folytatását, és a vadászok várhatóan több járásban az összes vaddisznót kilövik.

A tiszta tehén projekt

Megkezdődhet a Bovaer nevű takarmány adalékanyag piaci forgalmazása, a szer a kérődző állatok metánkibocsátását csökkenti. Első körben Brazília és Chile adott zöld utat a terméknek.

Wagyu marhahús egyenesen a laboratóriumból

A híres japán Wagyu marhahúsból egy kilónyi adag egyes exkluzív éttermekben akár 200 dollárnál is többe kerülhet, ám ez a különlegesség sokkal megfizethetőbbé válhat a laboratóriumban előállított másolatként.

6000 sertést „dobnak ki” a munkaerőhiány miatt

Több ezer sertés kényszervágására került sor az Egyesült Királyságban, mivel a Brexit és a COVID járvány következtében nincs elég mészáros illetve vágóhídi munkás.

Augusztusban tovább gyorsult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése

Augusztusban már negyedik hónapja gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése, a júliusi 21,3 százalékról 24,1 százalékra emelkedett a drágulás mértéke.

Szürkemarha, magyartarka, piros tarka, vasderes

Ahogy az állatokkal bánik az ember, azt kapja vissza ̶ kezdte a húsmarha fajtabemutatót Kaltenecker Endre a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete titkára a hódmezővásárhelyi 28. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági Napokon. Majd folytatta: a jövő kihívása a klímaváltozás, ebben már benne vagyunk, a szürkemarha ezt is kibírja megfelelő takarmányozással.

Piacorientált támogatásra van szükség a tejtermékpályán

Különösen a feldolgozás fejlesztése esetében kell figyelemmel lenni arra, hogy az előttünk álló időszak jelentős támogatásai a beruházási kedvet növelik, a kockázatot felismerő képességet viszont csökkentik – figyelmeztetnek az OTP Agrár szakértői tejtermékpálya-elemzésükben. Az átgondolatlan beruházások miatt előfordulhat, hogy nagy lesz a kapacitásunk, de a termékeknek nem lesz meg a piaca.

Végtelen fegyverkezésre kényszerülünk

Kutatási együttműködést kötött a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal abból a célból, hogy a vadon élő állatok által terjesztett fertőzések kimutatására és megelőzésére szolgáló speciális monitoring rendszert dolgozzanak ki, amely segíti majd az ASP-vel fertőzött területek kockázati besorolását is.