0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Tetszést aratott a fogadóépület a megnyitón

A Zalaerdő Zrt. július 23-án átadta a Budafai Arborétum új fogadóépületét.

A vendégeket Rosta Gyula vezérigazgató köszöntötte, aki beszédében kiemelte: az épület és a kapcsolódó parkolóhelyek kialakításának összköltsége 147 millió forint volt, amelyet a Zalaerdő Zrt. teljes mértékben az Agrárminisztérium mint tulajdonosi joggyakorló által a Társaság rendelkezésére bocsátott tőkeemelésből fedezett.

Elmondta azt is, hogy az épület terveit a Társaság által kiírt ötletpályázaton nyertes fiatal építész, Várnai Bence készítette el, a kivitelezést a zalaegerszegi székhelyű BMT Mérnöki Zrt. végezte. Társaságunk részéről a projektvezetési és műszaki ellenőrzési feladatokat Knausz Péter építési előadó kollégánk látta el.

A fogadótérben található installáció a tápiógyörgyei székhelyű Patkós Stúdió Kft. munkája. A kiállítás az erdei életközösség egy titokzatos elemét, a kalapos gombák világát mutatja be.

A vezérigazgatót követően Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, a Mura Nemzeti Program miniszteri biztosa beszélt az említett program létrejöttéről, illetve céljairól. Hangsúlyozta, hogy a Mura Program célkitűzése, hogy a kormány támogatásával újra megerősítse a helyi, vidéki gazdaságot, fejlessze a megélhetési lehetőségeket, ezáltal növelje a térség népességmegtartó erejét. Feladata, hogy olyan összefogást teremtsen, amihez minél több szereplő képes kapcsolódni a térségből a háztáji termelőktől a feldolgozón át az értékesítőkig, a turisztikai szolgáltatókig és a vállalkozókig. Megköszönte a Zalaerdő Zrt. munkáját, amiért fontosnak tartja az általa kezelt lenyűgöző természeti környezetben a turizmus fejlesztését is, ami a – az agrárium mellett – a Mura Program másik alappillére.

A nemzeti színű szalagot Cseresnyés Péter államtitkár, Süle Béla, Kiscsehi polgármestere és Rosta Gyula vezérigazgató közösen vágták el.

A vendégek július 27-től az új épületen keresztül tudnak bemenni az arborétumba. A nyitva tartás és az árjegyzék itt érhető el.

További képek az avatóról itt!

Forrás: ZALAERDŐ Zrt.